2p
Folytatódott a hosszabb lejáratú magyar állampapírok hozamának csökkenése, immár 2 százalék alá került a 10 éves lejárat. Az amerikai tőzsdék az év ötödik kereskedési napján is felfelé mennek, ugyanezt tette ma Európai is, és a hazai börze is. Tovább erősödött a török líra, estek a főbb kriptodevizák.

Az MNB célja az volt, hogy leszorítsa a hosszabb távú hozamokat. Ez olyannyira sikerült, hogy a tavaly év eleji 3,30-3,50 közti értékről most 2 százalék alá esett, így már fél százalékponttal kisebb, mint az amerikai (2,47 százalék). A régióban csak a cseheknél alacsonyabb a szint 1,67 százalékon, a lengyel adat viszont 3,24 százalék, míg a román 4,40.

10 éves magyar államkötvény hozama

Az év eddigi összes kereskedési napján emelkedtek az amerikai részvényindexek, és noha ma ugyan csak kismértékben, öt nap alatt meglehetősen sokat: az S&P 500 index 2675-ről 2748 pontig, a Nasdaq 6900-ról 7160 pontig, így mostanra erősen túlvettek lettek.

Európában szelídebb az ütem, a német és francia indexek csak közelítik a november elején elért csúcsaikat. A BUX ugyancsak kevéssel a két hónappal ezelőtti csúcs alatt van 40 100 ponton, az OTP viszont 11 ezer forint fölötti értékkel meghaladta azt, majd 10 970 forinton zárt. Ezzel egyúttal a 2007-es örökös csúcsot is elérte a papír.

A Mol 3090, a Richter 6750 forinton zárt, a Telekom 469 forintig emelkedett. Említésre méltó a Waberer’s részvénye, amely egy százalékkal került feljebb, kerek 5000 forintig.

A napok óta jó formában lévő török líra tovább erősödött, egy euróért 4,48 lírát kell adni, míg másfél hónapja még 4,72 volt ez a szám.

A kriptodevizák avagy virtuális valuták piacán ma esés volt, különösen a Ripple, a harmadik legnagyobb ilyen termék zuhant nagyot, 25 százalékot. Ezekben az eszközökben óriási felfutás volt az elmúlt hetekben, így egy ekkora esés szinte nem is látszik a charton, persze egy frissen beszálló befektetőnek fájdalmas lehet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG