4p
Rossz volt a hangulat ma a tőzsdéken, Európában főleg a bankrészvények estek, nálunk pedig leginkább a Richter és a Mol. A forint újra gyengébb lett, volt 311 felett is az euró, egy brókercég szerint hosszabb távon elmehet 318-ig is. Egyelőre ma este azonban visszatért 310 alá. Ingadozik az olaj ára, és lassan tovább csökken az aranyé.

Enyhe pluszban kezdett, de aztán hamar leesett a BUX index, a nap nagy részét már a 30 ezer pontos határ alatt töltötte. Az esésben élen járt a Richter, 2,1 százalékkal 5900-ra ment le. A Mol is gyengült, 1,3 százalékkal 18 190-re, a Magyar Telekom csak egy forinttal 479-re. Az OTP emelkedni tudott, 0,9 százalékkal 8060 forintra ment fel. A gyorsjelentést közzétevő Rába ára alig, mindössze két forinttal emelkedett.

Izgalmas volt a devizapiac, az euró/forint például kora reggel és késő este 310 alatt is megfordult, nap közben azonban 311,20-ig is elment, és inkább 311 közelében volt a jellemző ára. Este hat után esett újra 309,70-re. A dollár 14 éves csúcson volt az Investing.com szerint, a dollárindex (DXY) 100,5-re emelkedett, ahol utoljára 2002 körül járt (akkor viszont 120 felett is volt). Az euró 1,07 alá is beesett, a dollár/jen fillérekre járt a 110-es határtól.

Trump az oka mindennek?

A tőzsdék rossz hangulatát a Reuters egyik híre azzal magyarázta, hogy a "Trumponomics"-al, Trump elnök gazdaságpolitikájával kapcsolatban kételyek merültek fel a befektetőkben. Az utóbbi időben az emelkedéseket meg ennek ellenkezőjével szokták magyarázni. Megint mások szerint mostanában szinte minden eseményre előbb-utóbb pozitív a reakció, hisz már hét és fél éve töretlenül emelkedő trend uralkodik, legalábbis az amerikai piacokon, erről itt írtunk.

Eddig jó - mondták a zuhanó britek az első emeletnél

Európában a német és a francia index 0,7 százalékkal, a brit mutató 0,6 százalékkal esett. A briteknél a munkanélküliség 11 éves mélypontra esett a harmadik negyedévben, de a Bloomberg szerint már vannak jelei annak, hogy a Brexit miatt a helyzet romlani fog.

Az USA-ban most főleg a technológiai papírok emelkednek, amelyeket a napokban eléggé csúnyán elintéztek. Az S&P 500 0,3, a Dow Jones 0,4 százalékkal esik, a Nasdaq viszont 0,3 százalékkal emelkedik.

Euró/forintot vegyenek?

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint euró/forintot kell venni piaci áron, 315,1 forintos kiszállási ponttal, 307,4-es stop loss mellett. „Tartósan laza magyar monetáris politika és felpörgő globális infláció együttesének hatásaként gyengülhet a magyar forint a dollárral és az euróval szemben is. Ráadásul Amerikában egyre magabiztosabban árazza a piac a decemberi kamatemelést, ami a dollár erősödését és a feltörekvő devizák gyengülését válthatja ki” – írják.

„A 200 napos mozgóátlag 311-es áttörését követően egészen 315,3-ig mehetne, de hosszabb távon akár a 318-as árfolyamszint is elérhetőnek tűnik” - teszik hozzá.

Bayer, Lufthansa húzták le

Európában a bankoknak ma rossz napja volt, a technológiai cégeknek jó, adták a vegyipari papírokat is. A Bayer a Monsanto megvásárlása kapcsán átváltoztatható kötvényt bocsátott ki, de meglehetősen rossz kondíciókkal, ennek nyomán a részvény 4,2 százalékkal esett. A BMW 34 ezer járművet hív vissza légzsák-problémák miatt, a részvény 1,2 százalékkal süllyedt. A Lufthansa egy elemzői leminősítés nyomán került lejtőre.

Az olajat a nap első felében inkább adták, később inkább vették, ami azért meglepő, mert az amerikai nyersolajkészlet-adat rossz volt. Késő este nagyjából változatlan áron, 45,90, illetve 46,90 dolláron forgott. Az IEA jelentése pedig volatilis (ingadozó) olajárat jósolt. Enyhén estek a nemesfémek.

A Masterplasttól Csádig

Nem alakult jól a harmadik negyedév a Masterplastnál, és egyelőre nem látszik, hogy a szezonálisan gyengébb év vége nagy változást hozna. Magyarországon növekedés látható, az de összes többi piac visszaesést mutatott – írja a KBC Equitas. Ennek ellenére tartja 620 forintos fairérték-becslését, modelljét viszont felülvizsgálni készül.

Komolytalan, 74 milliárd dolláros bírságot készül kiszabni Csád az Exxon olajvállalatra – írja az Equilor blogja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 467 922 580 HUF 2026-11-05 15:19:08
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4988 4992 3 293 285 902 HUF 2026-11-05 15:15:08
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2874 2878 824 816 862 HUF 2026-11-05 15:18:10
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 546 759 770 HUF 2026-11-05 15:18:28
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 28 553 181 HUF 2026-11-05 15:15:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG