5p

A gázár esik, a dollár süllyed, az olaj alig mozdul, a forint mégis gyengül, aminek a pénteki hitelminősítés-hír lehet a fő oka. A magyar részvények felülteljesítők, az OTP és a Richter húzzák a mezőnyt. Nem tudnak tartósan esni az ingatlanárak Németországban, a kínálat szűkösségére számítanak.

Az európai tőzsdék egyelőre nem találják az irányt, bár többet voltak délelőtt pluszban, mint mínuszban, csak csekélyke az elmozdulás. Az amerikai határidős indexek hasonlóan minimális süllyedést mutatnak. A holdújév miatt a kínai tőzsde egész héten zárva tart, Hong Kong pedig csütörtökön nyit ki újra.

Az európai központi bank több tisztségviselője is beszélni fog a héten, mielőtt a szervezet február 2-i találkozója előtt nyilatkozási tilalom lép életbe csütörtökön. A héten érkeznek beszerzési menedzserindexek az eurózónából, és csütörtökön megjön az első becslés az Amerikai Egyesült Államok negyedik negyedéves GDP-jére vonatkozóan. Szépen emelkedik a finn Nokia, miután együttműködési megállapodást kötött a dél-koreai Samsunggal.

Felülteljesítő a BUX

A Budapesti Értéktőzsde indexe ma inkább felülteljesítő 0,4 százalékkal van jelenleg feljebb a péntek estinél, elsősorban az OTP 1,1 és a Richter 1,2 százalékos drágulásának köszönhetően. A Telekom csak 0,1 százalékkal megy, miközben a Mol 0,4 százalékkal esik. Több mint egy százalékkal süllyed a Pannergy, a Duna House és az ANY Nyomda árfolyama is a vesztes oldalon.

Árfolyam

Kiheveri a forint a pénteki csapást?

Az euró/forint ma 394,40, több mint két forinttal van feljebb a péntek esti állapothoz képest, pedig kora reggel még 392-höz közelített. A dollár gyengül, ez jó hír, a hollandiai földgázár is hat százalékkal esik, ez még jobb. A kőolaj csak szerény mértékben erősödik.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Péntek este azonban a Fitch hitelminősítő a magyar szuverén devizaadósság besorolásának kilátását stabilról negatívra rontotta. Ez ma némileg rontotta a hangulatot, így gyengüléssel nyitott ma a forint – írta az Erste Befektetési Zrt.

A holnapi MNB kamatdöntésre és a pénteki S&P hitelminősítői felülvizsgálatra fókuszálhat a héten a piac.

Nem tudnak tartósan esni az ingatlanárak?

Érezhető árkorrekció a németországi ingatlanárakban, de csak rövid ideig tarthat ki az N-Tv.de által idézett felmérés szerint.

A jó hír az, hogy az ingatlanárak csökkennek. A rossz hír: az Immowelt és az Immoscout24 portálok szerint nem várható tartós árcsökkenés. Ezért a vásárlás sokak számára még mindig szóba sem jöhet.

Az Immoscout24 “érezhető, akár tíz százalékos árkorrekcióról” beszél. Ez azonban nem jelent hosszan tartó csökkenő tendenciát, a piac már ismét fordul. Középtávon a kínálat szűkösségére számítanak.

Összességében a német lakásépítő ipar 2023-ig mintegy 200 ezer új lakás építésére számít, a szövetségi kormány azonban évi 400 ezret szeretne elérni. A jelentés szerint a kínálati árak nagyrészt továbbra is jelentősen meghaladják a 2021-es szintet.

A meglévő társasházi lakások kínálati ára 3,5 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, 2714 euró/négyzetméter (kicsivel több, mint egymillió forint).

Lemaradhat az USA a CBDC-versenyben

A Digital Dollar Project (DDP) nevű szervezet sürgeti az USA-t egy frissített tanulmányban, hogy lépjen, különben elveszíti a versenyt a központi banki digitális fizetőeszközök (CBDC-k) terén. Az USA-nak szerintük sok vesztenivalója van. Január 18-án a CBDC-ken dolgozó országok száma 114-re emelkedett, ami jelentős ugrás 2020 májusához képest. A DDP azt javasolja, az USA kormánya ahelyett, hogy másokat követne, aktívan vegyen részt a CBDC-versenyben, függetlenül attól, hogy az ország végül továbblép-e a digitális dollár kibocsátása felé.

A közeljövőben az Egyesült Államoknak aktívan vezetnie kellene a globális vitákat az irányítási, interoperabilitási, biztonsági, adatvédelmi és skálázhatósági szabványokról, ahelyett, hogy a külföldi CBDC-döntésekre reagál.

A központi bankok több mint 80 százaléka dolgozik a CBDC-ken, számos ország pedig közel jár, hogy működőképes CBDC-ket vezessen be.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Merre tovább, magyar kötvények?

Tavaly hatalmasat emelkedtek a kötvényhozamok, ami veszteségeket okozott a kötvénytulajdonosoknak. Az elmúlt hetek pozitív hírei és a forintárfolyam stabilizálódása után egyelőre arra várhat az MNB, hogy tetőzzön az infláció, ami várhatóan az év első hónapjaiban meg is történik majd – írta a Aegon Alapkezelő Total Return blogja.

Utána első lépésben fokozatosan a 13 százalékos alapkamatig csökkenthetik az irányadó rátát, majd az év második felében azt is elkezdhetik mérsékelni.

Nem csak a lakossági állampapíré a jövő?

Így az első hónapokban még indokolt lehet az óvatosság, utána viszont a hozamok tetőzésével a “rekordkamatot fizető lakossági állampapírokon túl” érdemes lehet “kötvénypiaci befektetésekben” is gondolkodni -írják.

Így várhatóan a kötvényalapok is jobb teljesítményt mutatnak majd, mint 2022-ben. Ennek persze az a feltétele, hogy az infláció ne ragadjon magasan és a jegybankokon enyhüljön a kamatemelési nyomás.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40940 40770 41390 -0,63% 40870 40940 5 132 030 210 HUF 2026-11-06 10:21:04
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4836 4850 1 439 948 810 HUF 2026-11-06 10:21:34
MTELEKOM 2894 2822 2896 +0,84% 2888 2890 182 117 700 HUF 2026-11-06 10:18:13
RICHTER 12910 12820 12940 -0,46% 12900 12910 493 446 940 HUF 2026-11-06 10:20:46
OPUS 207 200 207 +3,24% 203 207 1 899 753 HUF 2026-11-06 10:20:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG