7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A tegnapi hatalmas emelkedés után ma óvatos optimizmus tapasztalható az európai piacokon. Az amerikai határidős indexek azonban mínuszban vannak, gyengüléssel kezdhetik a napot a tengerentúlon. Szépen emelkedik a BUX, stabil a forint. Óvatosság tapasztalható az oltásokkal kapcsolatban. Arany helyett bitcoint vehetnek a gazdagok.

Tegnap a piacok valósággal eufórikus állapotba kerültek a Pfizer oltással kapcsolatos bejelentése nyomán, ma azonban óvatosság tapasztalható. Sok elemző rámutatott, hogy az oltások elterjedéséig és a gazdaság normalizálódásáig még hosszú hónapok fognak eltelni, és kemény télre kell készülni addig. Az amerikai választással kapcsolatos pozitív várakozások is beépülhettek már az árakba.

A lelkesedés már tegnap este csillapodott, az S&P 500 amerikai index, amely napközben közel négy százalékos pluszban is volt, végül csak 1,2 százalékos emelkedéssel zárt. Az európai indexek közül a német ma 0,1 százalékkal süllyed, Párizsban és Londonban viszont 1,1 százalékos az emelkedés. A Stoxx 600 összeurópai mutató 0,4 százalékkal emelkedik. Az amerikai S&P 500 határidős index 0,2 százalékkal süllyed, a technológiai nagyvállalatok Nasdaq 100-as mutatója viszont 1,2 százalékkal van lejjebb. A befektetők egy része eladja a vírusválságban felvásárolt technológiai papírokat.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Mol-kút (fotó: Mol)
Mol-kút (fotó: Mol)

Itthon a BUX index 1,2 százalékkal emelkedik, az OTP 1,9, a Mol 2,5 százalékos pluszt mutat. Egy százalékkal esik viszont a Richter, 0,4 százalékkal javít a Telekom. A forint kissé erősödik, 358,50 forint az euró ára. A dollár szerényen drágul. A tegnapi zuhanás után felfelé korrigálnak a nemesfémek. Egy százalék feletti mértékben erősödik a kőolaj is. A tegnapi nagy erősödésnek körülbelül a felét visszaadja ma a török líra.

Csodaszer-e a Pfizer oltása?

Tegnap a Pfizer-Biontech páros bejelentette, hogy 90 százalékban hatásos az oltásuk, amelynek jelenleg zajlanak a harmadik fázisú kísérletei világszerte.

A vakcina csak jövőre fog védettséget nyújtani azoknak, akik első körben lesznek beoltva vele – írta az Equilor Befektetési Zrt. a Pfizer termékéről.

Az emberek nagy része számára azonban még később, 2021 nyarán lesz elérhető az oltóanyag. A jelenlegi tervek alapján a Pfizer és a BioNTech 2020-ban 50 millió vakcinát tudna leszállítani, 2021-ben pedig 1,3 milliárdot. Az általuk fejlesztett oltóanyag szállítása egyelőre logisztikai kihívást jelent, ugyanis -70 fokon kell tárolni. A hírre a Pfizer részvények árfolyama 7,7 százalékot, a BioNTech pedig 13,9 százalékot ugrott.

15 éves csúcson a részvények

Egyelőre még további minimum 70 megbetegedésre kell várni a tesztelés során ahhoz, hogy ez az előzetes adat elfogadható hitelességű legyen – írta az Erste Befektetési Zrt.

Ez jó hír, de ettől nem változott meg jelentősen a világ. Ugyanis továbbra is november vége, december eleje lehet a klinikai kísérletek vége. Utána jöhet a jóváhagyás és kezdődhetnek meg az oltások. Ez nem különbözik a korábbi várakozásunktól. Így kicsit furcsának is tűnik a nagy hurráoptimizmus. Európában még a hasonló emelkedéseket követő szokásos korrekciót sem láthatjuk, pedig kellene jönnie. A fejlett piacok például a jövő évi PE-vel számolva az elmúlt 15 év csúcsán vannak jelen pillanatban.

Arany helyett bitcoint vesznek a gazdagok?

Az intézményi befektetők a bitcoinra figyelhetnek az arany alternatívájaként. Ehhez hasonló mondatokat tucatszám lehetett olvasni az utóbbi években. Általában azonban nem voltak túl megalapozottak, és sokszor inkább a bitcoin-befektetők vágyai ihlették e híreket. Most azonban fontos szereplő, a JPMorgan elemzését idézi a kriptodeviza-sajtó.

A bitcoin öt éves grafikonja (Tradingview.com)
A bitcoin öt éves grafikonja (Tradingview.com)

A megállapítást arra alapozzák, hogy a befektetésialap-szerűen működő Grayscale's Bitcoin Trust (GBTC) befektetési társaságba  októberig összességében tőkebeáramlás volt megfigyelhető. Eközben az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok (ETF) október közepe óta kiáramlást tapasztaltak.

A JPMorgan elemzői által közzétett jelentés szerint a GBTC tőkebeáramlása és az arany ETF tőkekiáramlása közötti ellentét „alátámasztja azt az elképzelést, hogy egyes befektetők, akik korábban arany ETF-be fektettek, például családi vagyonkezelő irodák, a bitcoinra az arany alternatívájaként tekinthetnek”. (A “family office” legalább 100 millió dollárral rendelkező családi vagyonok kezelését jelenti a Wikipedia szerint.)

Mennyit számít a reklám?

Megjegyzik azonban azt is, hogy a bitcoin az utóbbi időben sokat emelkedett és túlvetté válhatott. Tízezer dollár közeléből pár hét alatt 15 ezer fölé ment, amióta a PayPal bejelentette, hogy platformján keresztül kriptodevizákat is elfogad, illetve kínál. Az is árnyalja a képet, hogy a Grayscale reklámkampányt indított, amelyben arra biztatja a befektetőket, hogy adják el az aranyat, és vegyenek helyette bitcoint.

A szóban forgó GBTC-alap jelentős szereplő, mérete, pontosabban tőzsdei kapitalizációja jelenleg 8,6 milliárd dollár.

A sertés nyomta le a kínai inflációt

Ma délben a ZEW német hangulatindexet tesik közzé, az elemzők csökkenést várnak. A sertéshús csökkenő ára több mint tizenegy éves mélypontra szorította le Kína inflációs rátáját.

Az áruk és szolgáltatások ára októberben mindössze 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A közgazdászok 0,8 százalékos inflációra számítottak a szeptemberi 1,7 százalék után. A disznóhús ára 2,8 százalékkal csökkent, de előtte több mint másfél évig emelkedett. Ennek oka az afrikai sertéspestis következményei voltak.

Nő a nyomás a Bayeren

A részvény 0,4 százalékos pluszban van ma. A korábbi Monsanto-féle növényvédő szer által okozott károk kapcsán folyó kártérítési lejárások továbbra is sújtják a társaságot.

Az amerikai glifozát-perekben az illetékes bíró fokozta a Bayer gyógyszer- és agrokémiai társaságra nehezedő nyomást a megállapodások lassúsága miatt írta az N-Tv.de. A perek folytatásával fenyeget, amennyiben nem haladna előre a peren kívüli megállapodás. A Bayer nyáron nagyszabású rendezési tervet jelentett be, legfeljebb 9,6 milliárd dollárt különítve el a folyó perekre.

Jelentett az Adidas

Az Adidas, a DHL-tulajdonos Deutsche Post, a Henkel, a Siemens Energy, a Telecom Italia és a Salvatore Ferragamo teszi közzé ma gyorsjelentését Európában a Bloomberg szerint. Tegnap este a Beyond Meat csalódást okozott, ráadásul a McDonald’s is növényi hamburgert jelentett be.

Az Adidas bevételsoron hozta a várakozásokat, profitsoron pedig felül is múlta azokat, főleg az európai piacon volt erős. Viszont a negyedik negyedéves működésiprofit-előrejelzés elmarad a várttól. A Deutsche Post bevételben szintén hozta a várakozást, az EBIT esetében pedig felülteljesítette a konszenzust. A negyedik negyedévben nagyon intenzív forgalmat várnak a karácsonyi szezon miatt is írta a KBC Equitas.

Brexit, 1697. rész, nyolcvanharmadik fejezet

Az Egyesült Királyságban a Lordok Háza elutasította a Brexitre vonatkozó nemzetközi egyezmények megsértésének kormányzati terveit. Visszautalva ezzel a  kérdést Boris Johnson miniszterelnöknek, aki kijelentette, hogy módosítja a jogszabályt.

A felsőház által elutasított törvény felhatalmazást adott volna a minisztereknek arra, hogy egyoldalúan átírják a kilépési megállapodás egyes részeit, amelyeket Johnson az Európai Unióval kötött. Közben a november 15-i határidő előtti tárgyalások utolsó hete elérkezett. Ez után Nagy-Britannia a megegyezés nélküli, rendezetlen kilépést kockáztatja az egységes európai piacról írta a Bloomberg.com.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG