4p
Ma is kedvező hangulat uralkodik a tőzsdéken, a koronavírussal már alig foglalkoznak. Jót tett pár európai gyorsjelentés, a német DAX-ot az autógyárak húzzák. A BUX is szerény pluszban van, pedig folytatódik a Mol vesszőfutása. A forint gyenge, ma is csúcsközelben az euró.
Fotó: MTI

Az egy napon kimutatott új koronavírus-fertőzések száma ebben a hónapban a legalacsonyabb szintre esett tegnap. A tőzsdéken így tart a járvány csendesedésével kapcsolatos optimizmus. Bár akadnak óvatos vagy aggódó hangok is, akik szerint a Kínából érkező adatok pontossága kétséges. A fertőzöttek száma pedig sokkal magasabb is lehet, a lappangási idő hosszú.

Jó gyorsjelentések is érkeztek. Az amerikai indexek a tegnapi, napon belüli történelmi rekordok után a végére visszacsúsztak, de szerény pluszban tudtak zárni. Ma az amerikai határidős indexekkel 0,3-0,4 százalékos pluszban kereskednek.

Európában a német DAX index 0,6, a Stoxx 600 index 0,4 százalékos pluszban van. A DAX 13 700 pont felett történelmi csúcsot döntöget. A német autógyárak azon hír nyomán vannak 2-3 százalékos pluszban, hogy a Daimler hétfőn felveszi a munkát kínai gyárában. (Tegnap viszont rossz gyorsjelentésről és leépítésekről számolt be ugyanez a cég.) A svéd Riksbank nullán hagyta a kamatait, de ez megfelelt a várakozásoknak.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Itthon a BUX index 0,2 százalékos pluszban van. Főleg ma is az OTP húzza, az előző napokban jól teljesítő Richter stagnál, míg a Mol tovább süllyedt, 2588 forintra. Az olajtársaság papírja mintegy tíz hónapja esik. Az euró/forint ma is a 339-es szintet ostromolja, fillérekre van az eddigi történelmi rekordtól.

1. A Heineken fokozza a pezsgést

Az Akzo Nobel és a Heineken jó gyorsjelentéseivel is magyarázzák, hogy a mai európai tőzsdei hangulat pozitív. A holland sörgyár tavaly 14 százalékkal növelte nettó profitját, és idén is öt százalék körül lehet a bővülés – írta az Investing.com. A cég kedden menedzserváltást is bejelentett. A részvények hat százalékkal emelkednek.

Hat százalékkal esik viszont a szintén holland ABN Amro, mert a bankcsoport alulteljesítette a negyedik negyedévre vonatkozó várakozásokat.

2. Merre tovább, olaj?

Izgalmas lehet az olajpiac a következő órákban, napokban. Az olajárak magukhoz tértek az utóbbi két napban, a WTI ismét 50 dollár felett forog, de hosszabb távra tekintve relatíve alacsony szinten van. Megszenvedte a koronavírust, és bizonytalan, hogy az OPEC lép-e valamit. A szervezet tárgyal az orosz partnerével, vélhetően ezen múlik minden.

Az OPEC havi jelentést tesz közzé szerdán, délután a szokásos amerikai készletadatok jönnek. Fejleményeket várnak Líbiából is, ahol az ország politikai válságának megoldása mellett az olajbevételek sorsa a tét. A koronavírus és a kínai gazdasági növekedés, nyersolaj-kereslet visszaesésével kapcsolatos félelmek nyomasztották hetekig az olajpiacot.

3. Hatodik éve nőttek a reálbérek Németországban

A hatodik egymást követő évben volt pozitív a reálbérek emelkedése Németországban, ami a magas szintű foglalkoztatással karöltve nagyban hozzájárult a német gazdasági növekedéshez. Tavaly 2,6 százalékos átlagbér-bővülés volt 1,4 százalékos infláció mellett, tehát 1,2 százalék volt a reálbér-növekedés.

A 2010-es év óta is éppen ennyi, évi 1,2 százalék volt az éves átlagos reálbér-növekedés a Reuters szerint. Ám emlékeztetnek rá, hogy az utóbbi időben az exportorientált vállalatok problémákkal szembesülnek.

4. Sanders a nyerő?

Bernie Sanders nyert a New Hampshire-i demokrata előválasztáson a számok alapján. Még számos további előválasztás lesz azonban február végén és március elején. A Fed elnöke beszélt tegnap a kongresszusban, azt ígérte, hogy kiemelten figyelik a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket. A beszéd pozitív volt, de nem tartalmazott igazi újdonságot.

5. Kriptodeviza-rali 2.0?

Bár pár nappal ezelőtt már rövid időre elérte, ma tartósabban tízezer dollár fölé lendült a bitcoin árfolyama, jelenleg 10 250. De ezúttal nem a legnagyobb múltú kriptodeviza vezeti az elemelkedést, az ether (ethereum) például 24 óra alatt 13 százalékkal 250 dollár fölé ugrott. Az emelkedést egyes “altcoinok”, a bitcoin újabb keletű kihívói vezetik.

Egy hét alatt a bitcoin 12, az ether 33, az EOS 25 százalékkal ment fel. A tron és a steem is 21-21 százalékot drágult, ezért úgy tűnik, a hangsúly az “okosszerződésekre” kifejlesztett kriptodevizákon van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG