3p
A nagy hétfői zuhanások után kedden Ázsia és Európa tovább esett, az amerikai piacon meg megy a csapkodás pluszból mínuszba és újra pluszba. Nem világos, hogy ez csak egy régóta esedékes kis korrekció, vagy valami nagyobb eső trend kezdete. A kriptodevizák is zuhantak, de az amerikai kongresszus előtt figyelemre méltó beszéd hangzott el.
Fekete hattyú, a kiszámíthatatlan események jelképe (Pixabay)

Egészen 2011 nyara óta ez volt a legnagyobb esés az amerikai részvénypiacon, a tegnapit máris elnevezték fekete hétfőnek, pedig 1987-ben 23, 1929-ben 13 százalékot esett a New Yorki tőzsde egyetlen nap alatt. (Tegnap csak 4-5 százalékkal.) Mások flash crash-nak (villámösszeomlásnak) mondták, ami arra utal, hogy az automata rendszereknek, gépi veszteségcsökkentő megbízásoknak is lehetett benne szerepe.

Megint mások epésen arra emlékeztetnek, hogy a tavalyi és idén év eleji tőzsdei rekordsorozatot Donald Trump amerikai elnök rendszeresen saját sikereként állította be, de most elhalkult ezzel kapcsolatban.

Senki sem tudja, hogy ez egy új trend kezdete-e, vagy csak múló állapot, de egy biztos, ennyi rekord és emelkedés, ennyire halál nyugodt piaci környezet után egyszer be kellett következzen hasonló, valamiféle korrekció.

Nagy csapkodás New Yorkban

Reggel Ázsia alaposan bepótolta, amit Amerikától látott, és Kínában három, Japánban öt százalék körüli mértékben zuhantak az indexek. Európa is próbálta utolérni a hétfő esti amerikai eseményeket, a nyugat-európai indexek többsége 2-3 százalékos eséssel zárt.

Az USA-ban már nem ennyire egyértelmű a kép, az indexek mínuszból pluszba és pluszból mínuszba csapkodnak. Az S&P 500 jelenleg 0,3, a Nasdaq 0,7, a Dow Jones Ipari 0,5 százalékos pluszban van, de percről percre változik a helyzet. Az áresések kirobbanásáért pénteken (az inflációs veszéllyel együtt) felelősnek tartott államkötvények ma Európában újra estek, az USA-ban viszont emelkedett az árfolyamuk.

Esett a BUX, nyert a Konzum

Itthon a BUX index mínusz egy és mínusz három százalék között mozgott nap közben, végül 2,4 százalékos eséssel zárt. Az OTP 3,3 százalékkal 11 ezerre, a Mol 2,6 százalékkal 2950-re, a Richter 1,3 százalékkal 6320-ra esett. A Telekom három forinttal süllyedt. Azért akadtak nyertesek is, az FHB és a Konzum 4-4 százalékkal drágult.

A forint alig változott, kereken 310 forint este egy euró. Lassan tovább csorog lefelé az olaj, de a nemesfémek is olcsóbbak lettek.

Óriási a vola

A VIX plusz száz százalék feletti emelkedést produkált hétfő éjszaka, erről itt írtunk bővebben. Egyes alapoknál ezzel nagy veszteséget, másoknak nagy nyereséget okozott. Azóta kiderült, hogy a short VIX-alapok egy részét (például XIV) lehet, hogy fel fogják számolni, akkora veszteséget szenvedtek el hirtelen.

Az alacsony volatilitás korszakának valószínűleg most van vége, 2017 teljes egésze és 2018 eleje egyfajta anomáliának tekinthető a rendkívül alacsony volatilitás miatt – mondja Peter Garnry, a Saxo vezető részvénypiaci elemzője. Szerinte a részvények áresését nagy részben a VIX short pozícióinak összeomlása váltotta ki.

Raporton a kriptók

A kriptodevizák ma tovább estek, reggel a bitcoin 6000, az ether 560 dollár alá is benézett. Jay Clayton, a SEC amerikai pénzügyi felügyelet egyik vezetője a Kongresszus előtt számolt be a kriptodevizákról.

Meglepően kriptodeviza-pártinak bizonyult, például pozitívan nyilatkozott a blokklánc-technológiáról. A kriptodevizák és az ICO-k (“elsődleges érme-kibocsátások”, egyfajta kockázatitőke-gyűjtések) megkülönböztetését szorgalmazta, és az utóbbiak szabályozását, a részvénykibocsátásokhoz hasonlóan.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG