9p
Eddig a politikai csatározások adták az irányt a tőkepiacoknak, ősztől a jegybankoké lehet a főszerep. A Brexit halasztása, a kínai-amerikai tárgyalások sikere erősítheti a forintot, 325 környékére csökkenhet az euró ára. A Hard Brexit, a vámháború, recessziós félelmek 334-336 forintos eurót hozhatnak – mondja az Equilor. Újabb rekordok jöhetnek az OTP-től.

Az Equilor Befektetési Zrt. Piaci helyzete stabil. A Budapesti piaci árbevétel azonban már nem szignifikáns, jelentős súlya van Prágának, Varsónak is a cég életében – mondta el az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója, Szécsényi Bálint (az első képen). A Wood vált a legnagyobb magyar brókercéggé Budapesten, mert nem volt versenysemleges a piaci környezet.

“A határon túli szolgáltatókkal szemben a versenyhátrányunk továbbra is fennáll” – mondta a vezérigazgató. A Keler-díj, Beva-díj jelentősen emelkedtek, sok évig különadót kellett fizetni. Ez hátrányos helyzetbe hozta a hazai szolgáltatókat.

Az európai szabályozás is szigorú. Nem egészséges, hogy a prágai piacot a helyi cégek uralják, a magyart pedig a külföldiek. Jelzi, hogy valami még mindig nincsen rendben a hazai piacon – tette hozzá.

A megtakarítási piacon sok éve nem látott változások voltak az utóbbi időben. A Magyar Állampapír Plusszal végbement egy kamatemelés. Ezt egyfajta piaci kísérletnek is tekinthetjük. Az állam terhei ezzel az értékpapírral növekednek.

Nem érzékeljük a kockázatokat

A 2015-ös év kötvénypiaci botrányai óta megint nem érzékelik az emberek a kockázatokat. A valódi kamatszint sokkal alacsonyabb lenne a lakossági állampapírok kamatánál. Ez a magánbefektetők számára nagy hasznot jelent, de nem egy természetes folyamat eredménye. Látszik az ingatlanpiac konszolidációja is, az árak már nem emelkednek olyan mértékben, mint korábban.

Török Lajos vezető elemző szerint a politikai konfliktusok az idén nem oldódtak ugyan meg, de a szélsőséges pártok sem erősödtek tovább. A decemberi korrekció után a piacok magukhoz tértek. A korábbi jegybanki szigorítási próbálkozások után ismét úgy tűnik, hogy az ingyen pénz, az alacsony kamat továbbra is, újabb évekig velünk maradhat. A kereskedelmi háború is velünk van.

Trump és a bizonytalanság

Ezért inkább a defenzív részvényeket lehet érdemes felülsúlyozni. Az USA-ban prociklikus gazdaságpolitika van. A kereskedelmi háború már érezteti hatását a gazdaságban, nagy a bizonytalanság. Donald Trump pedig nem fogja csökkenteni a bizonytalanságot – hangzott el.

A reálgazdaságban ez a bizonytalanság nagyon nehézzé teszi a cégvezetők dolgát. Nem tudni, ha valaki befektet valahová, akkor Trump nem fogja-e tönkretenni politikájával. Például ha befektetnek valahol Ázsiában.

A Fed és az ingyen pénz

Jövőre viszont amerikai elnökválasztás lesz, és az elnöki szék az olyan államokban dőlhet el mindössze 70-80 ezer vokson, ahol Donald Trump korábban nagyon kevés vokssal, épphogy győzött. Ráadásul pont ezek az államok érdekeltek a Kínába irányuló szójaexportban, így valamilyen kompenzáció híján elfordulhatnak Trumptól.

Az USA-ban további kamatcsökkentésre számítanak. Amint megjelentek az első törésvonalak a tőkepiacokon, a Fed egyből lépett. “Belekommunikálta magát” egy olyan helyzetbe, ahol a piac újabb kamatvágásokat, ingyen pénzt vár. Így rövid távon a legnagyobb kockázat, hogy a Fed, amely elvileg a makroadatokra figyel, mégsem lép, nem csökkent kamatot.

Mindenki megsínyli a Brexitet

Az Egyesült Királyságban óráról órára változik, hogy mi történik a belpolitikában, a Brexit körül. A parlament például megtiltotta a Hard Brexitet, majd feloszlatták azt. Nincs határozott irányvonal, nem tudnak tervezni a gazdasági szereplők. Gyárak zárnak be, cégek menekülnek el.

Ezt Európa is megsínyli, egy olyan környezetben, amikor egyébként is recessziós veszélyek vannak. Fiskális intervencióra lenne szükség a monetáris politika kifulladásával, de ez csak egyes országokban működhetne. Egy német lazítás elég lenne az EU-nak, hogy beindítsa a gazdaságát.

Itthon minden rendben van?

Csütörtökön EKB-ülés lesz, ahol várhatóan új lazító intézkedéseket fognak bejelenteni. A gazdaságban ugyanis recessziós félelmek terjednek. Az európai bankok a negatív kamatoktól szenvednek. Ez a kamatmarzsokat is leszűkíti, a profitabilitás visszaesik. Nem-konvencionális monetáris politikai eszközökre lehet szükség.

Magyarországon csak a makroszámokat nézve minden rendben van. Az infláció az utóbbi pár adat alapján négy százalék alatt maradhat, nem szállt el. A növekedés erős, ha jövőre csökkenhet is. A három százalék feletti növekedést 2020-ban is reálisnak tartják az Equilornál.

Évi 5-6 forintos euródrágulás?

Miért nem gyűrűzött be a külföldi, főleg német gazdasági lassulás Magyarországra is? A nyugati cégeknek, főleg a gyengülő forint mellett, vélhetően még mindig jobban megéri Magyarországon gyárttatni, mert az olcsóbb, mint Nyugat-Európában – hangzott el.

Ez év végére 328 forint körüli eurót várnak, majd évi 5-6 forintos drágulást, vagyis lassú forintgyengülést, kiszámítható trendet. Így a jövő év végére 333 forintos euró valószínű. Az MNB politikájában nem várható változás.

Forintpániknak nyoma sincs

Korábban úgy tűnt, hogy az MNB nem fizethet sokáig alacsonyabb kamatot, mint a Fed. “Ez egészen abszurd időszak” – hangzott el. Most az MNB a külföldi jegybankok lazítása miatt mégis újra időt nyert. Ráadásul az importált infláció is nagyon alacsony, ami fékezi a hazai inflációt.

Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető szerint a forint gyengülése viszont távol állt attól, amit korábbi extrém helyzetekben tapasztaltak, nyoma sem volt pániknak. Nem akart senki gyorsan szabadulni a forinttól. A forintgyengülés ráadásul nem Magyarország-specifikus, más térségi országokban is hasonló figyelhető meg.

Mi erősítheti a forintot?

Júniusban kamatemelési várakozások voltak, ennek elmaradása, a nemzetközi kockázatkerülő hangulat miatt gyengült elsősorban rekordszintre a forint. A magas infláció miatt vélték sokan korábban a piacon, hogy kamatemelésre lenne szükség.

Hogyan tovább, mi lesz az irány? A Brexit további halasztása, a kínai-amerikai tárgyalások sikere erősítheti a forintot, 325 környékére csökkenhet az euró ára. A Hard Brexit, a vámháború folytatása, a recessziós félelmek erősödése 334-336 forintos eurót hozhat.

Kevés az esélye a 320 forintos eurónak

Mivel csak a bizonytalanság biztos, a legvalószínűbb, hogy a 327-332 forintos sávban marad az euró. Ennek ad a legnagyobb esélyt a brókercég. Egy nagyobb forinterősödésnek 320 környékére csak minimális esélyt adnak az idén, ahhoz mindennek nagyon jól kéne alakulnia.

A dollár erősödése jelentős részben a magas kamatkülönbözetnek köszönhető. Ezen kívül a dollár még mindig menekülőeszköznek számít, kockázatkerülő hangulatban rendszeresen megtalálják. Szinte minden világpiaci hír hat rá, a legtöbb most az erősödés felé mutat.

De Donald Trump igyekszik ezt kommunikációs politikájával megfékezni. Az Equilor mindenesetre arra számít, hogy a paritás (1:1) felé mozog az euró/dollár. Ezt viszont már nagyon nehéz lesz áttörni – mondta Buró Szilárd.

Újabb rekordok az OTP-től?

Az OTP még mindig a hazai tőzsde vezető cége, felülsúlyozásra javasolják. Az akvizíciókról várhatóan inkább az integrációra terelődik a hangsúly a következő 2-3 évben – mondta Török Lajos. A bank profitabilitása várhatóan nőni fog, rekordnyereségekről fog beszámolni. Ám nagyok a politikai kockázatok, és csökkenthetik a marzsokat az állami hitelprogramok.

A Telekomtól nagy változásokat nem várnak, alulsúlyozás az ajánlás. A kérdés a T-System eladásból befolyó pénzek felhasználása. A verseny is éleződik majd (UPC-Vodafone, Digi-Invitel). A Richterre is kissé pesszimisták, alulsúlyoznák, annak ellenére, hogy a cég várhatóan hozza majd a piaci várakozásokat. Nőhetnek ugyanis a költségek, csökkenhet a fedezeti hányad.

Élen az energia

A Mol marzsai rekord alacsonyak voltak az utóbbi időben, de innét emelkedés, elrugaszkodás várható. Így a brókercég elemzői optimisták a Mollal kapcsolatban, bár hangsúlyozzák, hogy az olajár kockázatot jelent.

Ami a külföldi részvényeket illeti, érdekes lehet még szerintük az Iberdrola spanyol energetikai cég, amely nagyon stabilnak, válságállónak bizonyult a 2008-as krach után is. Árbevétele nagyon nagy része, 68 százaléka származik a zöld energiából.

Az arany reneszánsza?

Az amerikai Waste Management (WM) szemétszállítással, az Americold (COLD) hűtött raktárak üzemeltetésével foglalkozik. Az USA-ban rohamosan terjedő élelmiszer-házhozszállítás miatt erre nagy igény van. A Teladoc (TDOC) egészségügyi szolgáltatásokat nyújt, egy telefon-alkalmazás segítségével. Ez sokkal olcsóbb, mint a hagyományos szolgáltatások, jó kapcsolata van a biztosítókkal.

Az árupiacokon az aranyra újra menekülőtermékké tekintenek, egyértelmű trendszerű emelkedést produkál. Pedig ez az elmúlt években nem volt így. Ismét reagál a hírekre és hangulatokra, a rossz hírekre akár 20-30 dollárral is ugrik.

Kína lenyomja az olajat

Még nagyon messze vagyunk a 2011-es rekordtól, így még van további tér az aranyár emelkedésére. Még nem is volt igazi válság, csak a jeleiről beszélnek, bár decemberben nagyobb volt az ijedtség. Ha sikerülne a dollár mesterséges gyengítése, az újabb lendületet adhatna az aranynak.

Az olajnál az OPEC-megállapodás ellenére is nőtt a kitermelés, sok gazdasági esemény gyakorol hatást az árfolyamra. Például a kínai gazdaság lassulása. Ráadásul Kína az olajra is importvámot vetett ki. Ezen felül nem is minden OPEC-tag tartja be a megállapodást.

Figyelnek az akkumulátor-fémekre

Beindítottak egy új, Johan Sverdup nevű olajmezőt is a norvégok, jelentős mennyiségű, olcsó bekerülési árú kibocsátással. A hajózási szektorban pedig jelentős károsanyag-kibocsátási korlátozások jönnek jövőre. Mindez inkább az olajárak csökkenését vetíti előre. Az 50 dolláros szint elesése újabb jelentős süllyedés jele lehet Buró Szilárd szerint.

Figyelnek még az úgynevezett akkumulátor-fémekre, amelyek az elektromos autókkal nagy felfutást mutattak. A kobalt, a lítium, a réz 2016-2018 között többszöröződött, de mára alaposan visszaesett a gazdasági lassulás miatt.

(Forrás: Equilor, Bloomberg)

Kivágták a rezet a portfóliókból

“Leeresztett a felfújt lufi”, a Glencore átmenetileg bezárta például a legnagyobb kongói kobaltbányáját. Ám a felhasználás nem csökken, így a jövő ezeké a fémeké lehet.

A réznek nagy szerepe van a megújuló energia tárolásában, az elektromos motorokban. Elemzések szerint a következő 20 évben akár másfélszeresére is nőhet a felhasználás. Ennek ellenére az árfolyam folyamatosan esik, a fém túladottá vált.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42380 41700 42680 +1,78% 42380 42390 8 954 146 740 HUF 2026-10-13 11:11:08
MOL 4912 4858 4950 -1,29% 4912 4918 1 397 866 086 HUF 2026-10-13 11:11:40
MTELEKOM 2588 2530 2590 +2,29% 2584 2588 117 048 606 HUF 2026-10-13 11:09:01
RICHTER 12390 12290 12400 +0,32% 12380 12390 144 870 590 HUF 2026-10-13 11:00:48
OPUS 230 229 240 -2,95% 230 230 18 249 190 HUF 2026-10-13 11:05:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG