3p
A múlt héten megkötött OPEC egyezmény, miszerint a kitermelést visszafogják január elsejétől, ugyan csökkent a túlkínálatot, de csak az mostani időszakhoz képest, amikor örökös csúcson a kitermelés a legtöbb tagországban. Az amerikai kitermelők igyekeznek minél többet eladni határidőre, nem bíznak a stabil árban.

Csökkentenek, de előtte növeltek

Novemberben rekordszintre emelkedett az OPEC országok olajkitermelése a Reuters felmérése szerint, főleg Iraknak, és a mostani megállapodásból kimaradó Nigériának és Líbiának köszönhetően. Az OPEC teljes kitermelése az októberi napi 33,82 millió hordóról 34,19-re növekedett novemberben. A múlt heti szerződés értelmében januártól napi 32,50 millió hordóra szeretnék mérsékelni a kitermelést, ami 1,69 millió hordó csökkentést igényel a mostani szinthez képest.

Pörögnek a határidős piacok

Eközben Amerikában is növekszik a kitermelés, különösen, hogy az 50 dollár körüli ár újra vonzó a palaolaj-kitermelőknek. Ők most szaladnak is bebiztosítani a nyereséget, mivel nem biztosak benne, hogy az 50 dollár fölötti ár tartósan fennmarad. Ezt úgy tudják megtenni, hogy jövő évi és 2018-as lejáratokra adnak el határidős olaj kontraktusokat, és amikor ezek lejárnak, leszállítják az olajat, de akár eladási opciókat is vehetnek az adott határidőre.

A Bloomberg szerint december első két napján kiemelkedően nagy forgalom volt a határidős piacokon, miután a kitermelők hatalmas eladásokkal jelentek meg. Ez vad ármozgásokhoz vezetett, és megváltoztatta a különböző lejáratok közti arányokat. Normális körülmények között a későbbi lejáratokra magasabb szokott lenni az ár, de 2018 júniusi lejáratra olyan erős volt a kínálat, hogy az ár a 2017 decemberi alá esett.

Opcióznak is

Az opciók piacán is szokatlanul nagy volt a forgalom, és túlnyomórészt put, vagyis eladási opciókra kötöttek, amik a kitermelőknek egy kisebb összegért (az opció ára) garantálnak egy bizonyos minimális árat, melyen a lejáratig eladhatnak. Az aggodalom azért erős, mert egyrészt a szerződést az OPEC és Oroszország csak fél évre kötötte, és sokan nem bíznak a meghosszabbításában, másrészt a múltban sokszor előfordult, hogy nem mindenki tartotta be a vállalt korlátozást.

Palaolaj

Nem véletlen, hogy az amerikai eladók lettek a legaktívabbak hirtelenjében. Az amerikai palaolaj kitermelés felfutása, majd két év az amerikai olajexport engedélyezése hozta a piacra azt a többletkínálatot, ami végül letörte az igen magas, 100 dollár fölött olajárat. A palaolaj kitermelése azonban általában drágább, mint a hagyományos kőolajé, ezért 50 dolláros ár alatt a kitermelők már nehezebb helyzetben vannak. Fölötte a kitermelésük erőteljes, szinte korlátlan, feltehetően ezért is az 50 dollár környékén alakult ki az árszint, ami fölé már nehezen kerül az ár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG