5p

Átlépte a 21 ezer forintot is az OTP ára, a jó gyorsjelentése után a Telekom részvénye viszont süllyed. Mesebeli árakon forgott a bitcoin, razziáztak a kriptós fogadóiroda vezetőjénél. Az európai tőzsdeindexek emelkednek, de nagy különbségek vannak az egyes országok között. Csendesen gyengül a forint, drágul a gáz.

Az európai részvénypiacokon vegyes a kép, de inkább pozitív. A német és francia index több mint egy százalékkal megy fel, Londonban, Zürichben és Stockholmban viszont például csak 1-2 ezrelékes javításra futja. Az amerikai határidős indexek is csak csekély pluszban állnak.

A várva várt amerikai inflációs adat szerdán főleg kezdetben volt jótékony hatással a részvénypiacra, majd az amerikai kereskedés végére a technológiai papírok inkább mínuszban, az ipari részvények pluszban végeztek. A német Bundesbank számításai szerint a német GDP-t egy százalékkal visszavetheti, ha a Donald Trump leendő elnök által tervezett általános, tíz százalékos vámot bevezetik.

Az OTP, a Magyar Telekom és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP, a Magyar Telekom és a BUX index egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Tovább száguld az OTP

A BUX index csütörtökön 0,6 százalékkal emelkedik, az OTP 2,2 százalékos száguldása hajtja. A bankpapír átlépte a 21 ezer forintot is, pedig csak a napokban esett el a húszezres határ. A Santander Biuro Maklerskie 19 ezer forintról 21 400 forintra emelte az OTP 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul semleges.

A Mol eközben 0,4, a Telekom 0,5 százalékkal esik, a Richter pedig stagnál. A távközlési papír gyorsjelentésére lentebb visszatérünk, a részvény árfolyama már szerdán megelőlegezte a jó számokat.

Szakad az arany, ugrik a gáz

Az euró árfolyama 408,30 forint, ötven fillérrel magasabb a szerda estinél. Szerdán nyolc hetes mélypontra esett az arany ára, 2600 dollár alá, csütörtökön már a 2550 is veszélyben van, miután újabb 1,5 százalékkal esik a nemesfém ára.

Árfolyam

Az európai földgáz árfolyama viszont több mint három százalékkal ugrott meg csütörtökön.

Kellemes meglepetés a Magyar Telekom-jelentés

Hozni tudta a várakozásokat a Magyar Telekom a tegnap esti gyorsjelentésével, ráadásul a profitsoron kellemes meglepetést szerzett, 44,5 milliárdos nettó nyereséggel zárta a negyedévet – írta a K&H Értékpapír. Ismét erős negyedévet zárt a Magyar Telekom az Equilor Befektetési Zrt. szerint is.

Minden soron felülmúlta az elemzői várakozásokat, igaz az árbevétel és az EBITDA növekedése csak néhány százalékponttal múlta felül az előzetes becsléseket.

A nettó eredmény 5,5 százalékkal haladta meg a konszenzus becslést, 44,5 milliárd forintra nőtt, ami majdnem 94 százalékos növekedést jelent – foglalta össze az Equilor.

Jön majd rendesen az osztalék

A Magyar Telekom a vártnak megfelelő harmadik negyedéves eredményről adott számot, de a nettó eredmény hat százalékkal haladta meg a konszenzust és a becslésünket – írta az Erste Befektetési Zrt. Főként a vártnál alacsonyabb értékcsökkenési leírás hatott pozitívan.

A marzsok bővültek, és az előfizetők számától eltekintve erősek voltak a főbb mutatók. A cég megerősítette a 2024-es célszámait is. Az Erste elemzője továbbra is “magas részvényesi javadalmazásra számít” a 2024-es eredmények után.

1500 forint felett lesz a Telekom?

A menedzsment megerősítette az év végi várakozásait, ami alapján 150 milliárd forintos korrigált nettó eredményt vár erre az évre. Véleményünk szerint ezt várhatóan felül fogja teljesíteni, hiszen az első három negyedévben már meghaladta a 128 milliárd forintot a profit – írja a Concorde Értékpapír Zrt. blogja.

Legutóbbi modellfrissítésünkben 152 milliárd forintot jeleztünk előre, ami 70 százalékos osztalékfizetési rátával számolva akár részvényenként 117 forint részvényesi kifizetést is jelenthet – említi a brókercég.

Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy ezt is túlszárnyalja a Telekom az év végére. “A kiemelkedő eredménye megerősíti eddigi vételi ajánlásunkat, és fenntartjuk az 1513 forintos 12 havi célárunkat” – így a Concorde Értékpapír. (Az ár most 1210 forint – a szerk.)

Kilőtt a bitcoin az inflációs hírre

A bitcoin is meglódult szerda este az új inflációs adatra, az új rekordárfolyam 93 477 dollár lett, ami korábban csak a befektetők rózsaszín álmaiban szerepelt. Donald Trump kriptópártinak nevezett elnökjelölt győzelme óta azonban majdnem minden napra jut egy csúcsdöntés. A bitcoin kapitalizációja (az összes érme értéke piaci áron) meghaladta a Saudi Aramco olajóriásét, ezzel a bitcoin lett a hetedik legnagyobb befektetési eszköz (nemrég az ezüstöt körözte le).

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A második és harmadik számú kriptó, az ether és a solana viszont még mintegy 30, illetve 15 százalékra van korábbi történelmi csúcsától. Egy hónap alatt a bitcoin 38, az ether 23, a solana 43, a Binance-féle BNB csak kilenc százalékkal ment fel. A dogecoin viszont 247 százalékos robbanást produkált.

Össztűz alatt a Polymarket

A kriptovaluta-alapú, a Polygon blokkláncon futó Polymarket fogadó és előrejelző platform ellen újabb támadás indult. Az amerikai szövetségi bűnüldöző hatóság, az FBI házkutatást tartott Shayne Coplan vezérigazgató otthonában, lefoglalva telefonját és elektronikus eszközeit. A rajtaütés a Polymarket politikai fogadásokban betöltött szerepével kapcsolatos aggodalmakra vezethető vissza. A platformot korábban már megbírságolták engedély nélküli fogadások rendezése miatt.

Sport, politika, filmek. A legnagyobb téteket ezekre a témákra tették a Polymarketen. Forrás: Cryptorank.io
Sport, politika, filmek. A legnagyobb téteket ezekre a témákra tették a Polymarketen. Forrás: Cryptorank.io

A múlt héten Franciaországban szivárogtatták ki, hogy betilthatják a Polymarketet a szerencsejátékra vonatkozó szabályok megsértése miatt. Az amerikai elnökválasztási kampányban kiderült, hogy valaki Franciaországból pár millió dolláros nagyságrendű tétekkel alaposan feltornászta a Donald Trump győzelmére kötött fogadások árfolyamát. Ez felvetette a manipuláció gyanúját. (Sokan szívesen szavaznak arra a választásokon, aki eleve nyerésre áll – a szerk.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42860 43400 +0,47% 42860 42870 8 733 303 610 HUF 2026-11-05 15:30:51
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4998 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2878 2872 2938 -1,44% 2874 2878 835 970 512 HUF 2026-11-05 15:30:36
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG