4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Gyenge makroadatok jöttek kedden az USA-ból, amit tetézett a demokraták bejelentése, miszerint úgynevezett impeachment eljárást indítanak Donald Trump ellen. A piacok az utóbbitól kevésbé ijedtek meg, a recessziós félelmek viszont felerősödtek.
Donald Trump (Kép forrása: EPA/Olivier Douliery / POOL)

Kedden gyengüléssel zártak az európai piacok, és a tengerentúlon is esés volt. Másfél százalékkal gyengült a Nasdaq indexe, a Dow és az S&P 500 pedig egy százalék körüli mínusszal fejezte be a napot. Szerdán az európai piacokon folytatódott a lejtmenet.

Nézzük milyen információk hatnak most a tőzsdékre.

1; A politikai bizonytalanság nem tesz jót

A demokraták vezetője, Nancy Pelosi kedden bejelentette, hogy impeachment eljárást indítanak az elnök ellen. Noha a törvényességi vizsgálat akár azt is eredményezheti, hogy felmentik hivatalából Donald Trumpot, ennek a valós kockázata elhanyagolható. A legutóbbi ilyen ügy Bill Clinton esetében indult, és bár a piacokon akkor is bizonytalanságot okozott, az elnök kitöltötte második hivatali idejét is. Más kérdés, hogy az akkori negatív sajtóvisszhang is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a következő választáson az ifjabb Bush révén ismét republikánus kézbe került az elnöki poszt.

2; Kis erősödés után ismét gyengül a forint

Kedden ülésezett az MNB Monetáris Tanácsa, amely a várakozásoknak megfelelően nem nyúlt a kamatokhoz. Sőt egy kisebb lazításnak megfelelő döntést is hoztak, amikor a likviditás további kiszorításáról döntöttek. Igaz, az MNB alelnöke másképp látta a helyzetet. Nem lazítás, hanem finomhangolás – ekként jellemezte Nagy Márton a bankrendszerből kiszorítandó likviditás mértékének 100 milliárd forinttal, 300-500 milliárdra való emelését.

A forint kedden a 336-os szintet is elérte, a délutáni jegybanki sajtótájékoztató után viszont jelentősen erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz. A szakértők úgy látják, hogy a mostani bizonytalan helyzetben ez csak átmeneti lesz, amit igazol az is, hogy szerda délelőtt már ismét gyengült a forint az euróval szemben, igaz, a történelmi mélyponttól most két egység még elválasztja.

3; Történelmi csúcsra repültek a Nike részvényei a jelentést követően

A sportszergyártó második negyedéves árbevétele 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, 10,7 milliárd dollárt tett ki, szemben a piac által várt 10,4 milliárddal, írta reggeli hírlevelében az Equilor. Az erős eredmény segíthet eloszlatni a félelmeket azzal kapcsolatban, hogy a vámok és az erős dollár visszavetnék a Nike eredményét. Kínában, a cég legdinamikusabban növekvő piacán 22 százalékkal nőtt az értékesítés éves összehasonlításban. Az egy részvényre jutó profit 86 centre, 28 százalékkal nőtt éves alapon, és jelentősen meghaladta az elemzők által várt 70 centes profitot is. A zárást követő kereskedésben a Nike részvényei 5,5 százalékot erősödtek.

4; Közel egymilliárdos bírság a Daimlernek

870 millió eurós gigabírságot kapott a Daimler a dízelbotrány miatt. A stuttgarti székhelyű társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 866 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.

A Daimler nem él a jogorvoslat lehetőségével, a 870 millió eurót (290 milliárd forint) hat héten belül kell befizetnie Baden-Würrtemberg tartománynak. A Daimler közölte, hogy a bírság megfizetése szolgálja a legjobban a társaság érdekeit, és a teher nem befolyásolja a harmadik negyedévi üzleti eredményt. Az ügyészség indoklása szerint a vállalat vezetése 2008-től kezdve nem felügyelte kellőképpen a modellek engedélyeztetésével foglalkozó részleg munkáját, aminek következtében a károsanyag-kibocsátási előírásoknak nem megfelelő dízelmotorral szerelt gyártmányok kerültek forgalomba.

5; Duplázná romániai piaci részesedését az OTP

A bank organikusan növekedne, főleg a mikrovállalatoknál látnak teret a növekedésre. Fatér Gyula, az OTP helyi vezetője szerint, idén is kétszámjegyű lehet a hitelkihelyezés növekedés az országban. Ezzel meghaladhatják a 8 százalékos hitelkihelyezést, ami ahhoz szükséges, hogy a bankadó mértékét felére csökkentsék, így várhatóan 700 millió forintos nagyságrendű lesz az extra adóteher, áll az Equilor hírlevelében. Reggel azt is bejelentette a magyar bank, hogy lezárta a szerb akvizíciót.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG