3p
Az ALTEO megkapta a felügyeleti jóváhagyást, ősszel jöhet a részvénykibocsátás - magánbefektetőket is várnak.

Komoly beruházásokra gyűjtik a tőkét

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta az ALTEO Group anyavállalata, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. nyilvános részvény-kibocsátási tájékoztatójának közzétételét, ezzel megnyílt az út a smart energy management szolgáltatásokat nyújtó vállalat őszre tervezett nyilvános részvényértékesítése előtt.

Az ALTEO Group a következő években 10-14 milliárd forint értékben tervez befektetést és beruházást megvalósítani, ehhez szeretné biztosítani az önerőt a részvénykibocsátással.

Várják a magánbefektetőket is

"Az ALTEO részvények őszre tervezett nyilvános kibocsátása során az intézményi mellett hangsúlyosan számítunk a magánbefektetőkre is. Az iparág és a szakmailag felkészült magyar vállalatok előtt az elkövetkező években kiemelkedő lehetőségek nyílnak majd meg, amelynek részeseivé szeretnénk tenni a kisbefektetőket is. Régóta tervezzük ezt a lépést, a vállalat már évekkel korábban felkészült erre, de most úgy látjuk, hogy jelenleg a gazdasági környezet is számunkra kedvezően alakul” – mondja Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

Ugyanakkor hozzátette: a nemzetközi tőkepiacok történései hatással lehetnek a tőkebevonást érintő végső tulajdonosi és igazgatósági döntésekre, de jelenleg minden érdekelt elkötelezett a részvényértékesítési program őszi elindítása mellett.

Korábban írtuk: Érdemes Magyarországon szélerőművet építeni? >>

Az ALTEO-ról

Az ALTEO Group hazai tulajdonban lévő komplex energetikai szolgáltató, üzleti aktivitása kiterjed a megújuló és hagyományos erőforrásokon alapuló energiatermelésre, az energia kis- és nagykereskedelemre, valamint a komplex ipari Smart Energy Management szolgáltatások területére. Energiakereskedőként partnerei körében megtalálhatók a hazai kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok egyaránt, a vállalatcsoport saját mérlegkörrel és virtuális erőművel rendelkezik. Az ALTEO Group 2008 márciusában kezdte működését, 2015. május elején pedig sikeresen lezárta a Sinergy Csoport akvizícióját. A társaság részvényei 2010. október 12-én kerültek bevezetésre a Budapesti Értéktőzsdére. A vállalat 2015-ös árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, nettó eredménye pedig az 1 milliárd forintot. Jelenleg 22 erőművi egységgel és kiterjedt energiakereskedelmi és iparvállalati ügyfélkörrel rendelkeznek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG