1p
Annak ellenére, hogy éppen elég vélemény intette óvatosságra a befektetőket Facebook-ügyben, sokan bűnbakot keresnek a kudarcért. Hol Zuckerberget, a fő tulajdonost és a szervező bankokat vádolják, hol David Ebersmant, a cég pénzügyi vezetőjét. Az ügyben várhatóan perek indulnak, két bírósági keresetet legalábbis már beadtak. Az érintettek persze cáfolnak és hárítanak.

Óriási várakozás előzte meg a Facebook tőzsdei bevezetését, rengeteg volt a lelkes kommentár és a vételre biztató elemzés, de sok volt a vészmadár is, akik második dotkom-lufit, túlárazást emlegettek. Egyelőre az utóbbiaknak lett igazuk, hiszen a részvény 38 dolláros kibocsátási áráról jókorát zuhant, a szerdai zárásban 32 dollárt ért, ami 16 százalékos esés, de volt már ennél lejjebb is (30,94 dollár volt a mélypont).

A bankok többet tudtak, mint amennyit elárultak?

Mindez a részvényeseknek árfolyamtól függően 2,5-3 milliárd dollárjába került, nem csoda, hogy mérgesek. Ha felmegy a részvény, én vagyok az okos, ha leesik, valaki átvert – ezen elv alapján máris számos befektető aktivizálta magát. A német Handelsblatt.com videótudósítása szerint máris több amerikai hatóság vizsgálja a kibocsátás körülményeit.

Az első bűnbak a kibocsátást szervező bankkonzorcium lett (JP Morgan, Morgan Stanley, Goldman Sachs, Bank of Amerika, Merryl Lynch), amelynek tagjai a Reuters információi szerint meglepő módon éppen a kibocsátás előtti napokban vettek vissza a Facebook növekedésére vonatkozó prognózisaikból, de erről csak legkedvesebb ügyfeleiket tájékoztatták zárt körben. Emiatt a Handelsblatt szerint kedden egy ügyvédi iroda közös keresetet nyújtott be az ügyfelek nevében egy Los Angelesi bíróságon a Facebook és a bankok ellen.

Feljelentés feljelentés hátán

De Manhattanban sem nyugodtak a részvényesek, szerdán ott is feljelentés történt, konkrétan maga Mark Zuckerberg ellen is, akinek a szemére vetik, hogy eltitkolta a cége romló üzleti kilátásait. A Morgan Stanley ezzel kapcsolatban azt közölte, a Facebook-kibocsátásnál ugyanazokat az előírásokat tartották be, mint minden más tőzsdére vitelnél, semmilyen előírást nem szegtek meg. A Facebook pedig alaptalannak nevezte a vádakat. Más források szerint már öt peres eljárást is kezdeményeztek az ügyben.

David Ebersmant, a Facebook pénzügyi igazgatóját is sikerült kikiáltani bűnbaknak. A Wall Street Journal értesülései szerint ő egyedül döntötte el az utolsó pillanatban, hogy 25 százalékkal felemelik a kibocsátandó Facebook-részvények számát és feljebb tolják a kibocsátási ársávot (aminek végül a tetején alakult ki a kibocsátási ár).

Nem bírta a strapát a Nasdaq rendszere

A Nasdaq-nál bekövetkezett technikai gubancok sem növelték éppen a befektetők körében a papír népszerűségét, sőt lehet, hogy ez a cég is komolyabb következmények elé néz a „Fácse” miatt. A Reutersre hivatkozva azt jelentették, hogy egy marylandi befektető kártérítését perli a tőzsdét, mert pénteken, a tőzsdei bevezetés napján órákon keresztül nem jutott hozzá a részvény árinformációihoz. Sok befektető órákig nem kapott információt arról, hogy megbízásai teljesültek-e, állítólag a megbízások teljesítése is késett, sokan azt sem tudták, részvényesek-e egyáltalán, vagy sem.

Feltételezések szerint a rivális New Yorki Értéktőzsde (NYSE) is szívesen megtenne mindent, hogy a Facebook-kibocsátást rossz megvilágításba helyezze, a két tőzsde ugyanis éles, váltakozó sikerű küzdelmet folytat a jobb technológiai részvényekért. A NYSE most állítólag új ajánlatot adott, amelyről a Facebook közölte, megvizsgálja.

A magával a kibocsátással kapcsolatos peres ügyek a hazai kisbefektetőket valószínűleg nem érintik, nekik ugyanis nem jutott a papírból. Több brókercég jogi bizonytalanságok és a rossz kilátások miatt be sem adta jegyzési ajánlatát, aki beadta, nem kapott.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG