6p
A német választások után az EU újragondolása is lendületet vehet, ami hosszabb távon nem biztos, hogy nekünk jó. Rövidebb távon viszont a gazdasági kilátások jók, bár az előrejelzéseket nehezítik a tervezett adóváltozások. A forint stabil maradhat, a dollár gyengülése átmeneti lehet. A Telekom és a Mol kissé alulértékeltnek tűnik, OTP-t és Richtert inkább olcsóbban vennének.
Bika - a masszív tőzsdei árfolyamemelkedések jelképe

A szeptember 24-i német választások után felgyorsulhat az Európai Unió átalakulása, Magyarország számára hosszabb távon kedvezőtlen lehet, ha a „mag-Európa” forgatókönyv valósul meg – mondták el az Equilor Befektetési Zrt. sajtóreggelijén. De csak hosszabb távon, rövidebb távon a gazdaságunk kilátásai továbbra is jók.

A gazdasági növekedés jövőre 3,7 százalék lehet, az infláció 2,4 százalék, az euró forintárfolyama pedig 303-318 között maradhat. Az Equilor Befeketési mint brókercég számára a piaci változások jobbára pozitívak, 15,4-ről 19,1 milliárdra növelte mérlegfőösszegét, adózott eredménye, 330 millió forint csak kissé csökkent – derült ki Szécsényi Bálint vezérigazgató előadásából.

Ügyfeleket vettek át

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

Bizonyos méretnagyság alatt azonban nagyon nehéz jól működni, ezért az Equilort is elérte a konszolidációs hullám: A cég a múlt héten jelentette be, hogy a keszthelyi Pláninvesttől 23 ezer ügyfelet, 12 milliárd forintnyi kezelt vagyont vesz át. (Tavaly az Equilor Befektetési 90, az Equilor Alapkezelő 89 milliárdnyi vagyont kezelt.)

Az MNB nem konvencionális eszközeivel mesterséges túlkeresletet tart fenn a magyar kötvénypiacon (például a jegybanki betét limitjének csökkentésével, a kamatfolyosó asszimetriájával), de lassan elfogy ezek előtt a tér. A hosszú lejáratú kötvények hozamát azonban inkább a nemzetközi kötvénypiac határozza meg.

Kérdés a magyar adócsomag

A második negyedévben elmaradt a hazai gazdasági növekedés a várttól, de a várakozások viszonylag jók. A jövő évet nehéz kiszámítani az ÁFA-kulcsok, a személyi jövedelemadó várható csökkentése miatt. A gazdaságot továbbra is segítik a beáramló európai uniós források. Jelentős a bérek növekedése, ennek ellenére az inflációs hatások egyelőre szerények, a fizetési mérlegünk átfordulásától sem egyhamar kell tartani. (Vagyis stabilan többet exportálunk, mint amennyit importálunk.)

Marad a kamatunk?

Szántó András szerint erre az évre a brókercég 305 forintos eurót vár, a forintgyengülés irányába jelenleg nagyon kevés tényező mutat. A jövő évi becslést csökkentették 312-re. (A dollár idén 277, jövőre 271 forint lehet.) Nagyobb forintgyengülést csak durva külpolitikai megrázkódtatások okozhatnának, de a kamatkülönbségünk csökkenése az európai kamatokhoz képest jövőre szintén okozhat némi lassú forintgyengülést.

A jelenlegi dollárgyengülést inkább átmenetinek tartják, a háborús veszélyek, a Donald Trumppal szemben folyó vizsgálatok, az időjárási problémák is belejátszanak. A 2017-es euró/dollár előrejelzésük 1,10, a jövő évi 1,15.

Tolódhat a Brexit

Kiss Mónika szerint az EKB nehéz helyzetbe lavírozta magát, de az év végéig valószínűleg kitart a kötvényvásárlási programja, és kamatemelés is csak a jövő év második felében várható, inkább csak szimbolikus mértékben. A kamatpálya az alacsony infláció miatt az USA-ban is bizonytalan, de ott alapvetően a kamatok emelkedése várható.

Az októberi EU-csúcs komoly mérföldkő lehet a Brexit szempontjából, ha ott nem sikerült megegyezni bizonyos kérdésekben, lehet, hogy visszautalják ezeket a kezdeti stádiumba. A Brexit tehát könnyen tolódhat, a font árfolyama pedig igen nagy volatilitást mutathat. A GBP/USD-t például 1,32-nél shortolnák, 1,25-ös célárral.

Merre tovább, Európa?

A német választásoktól sok függ, számos veszély van, például ketté is szakadhat a mostani koalíció. Az Equilor mégsem vár nagyobb változásokat a német politikában, és idén decemberben döntés várható az Európa Tanácsban arról, merre is induljon Európa. A kétsebességes Európa, illetve a „mag-Európa” kialakítása valószínű leginkább, körülbelül 2020-tól.

„Aki többet akar, többet tesz” – tehát olyan két, vagy többsebességes Európa várható, ahol egyesek lemaradhatnak a többiektől. Ez a kimenet nem lesz túl kedvező Magyarországra nézve. Kiss Mónika a német piactól jobb teljesítményt vár, mint a többi európai tőzsdétől, ezért a DAX indexet súlyozza felül a Stoxx 600 indexhez képest.

Hadiipari cégeket vegyenek

Az USA kongresszusa forró ősz előtt áll, az Obamacare és az adóreform a kritikus pontok, az országnak nincs még költségvetése sem, a tervezés teljes hiánya tapasztalható. Jövőre ismét választások lesznek, Trump bizalmi válsággal küzd, így az amerikai részvénypiacok további emelkedése nem túl valószínű. Egyes technológiai részvényeket vagy például védelmi cégeket azért itt is vásárolnának.

Az olajexportáló országok szervezete, az OPEC nemsokára rendkívüli ülést tart, mivel a megfelelési ráta a kvótákhoz képest igen alacsony. Az Equilor szerint érdemes lesz meglovagolni az OPEC-ralit, Venezuela is a csőd szélén van, így némi olajár-emelkedés nagy valószínűséggel várható.

Alulértékelt, felülértékelt?

A magyar BUX index még mindig nagyon szépen teljesít a többi régiós tőzsdéhez képest. A Richter és az OTP fundamentális elemzése az Equilor szerint enyhe túlértékeltséget mutat, a Mol és a Magyar Telekom alulértékeltnek látszik, így fundamentális célárakat emeltek. A Magyar Telekomét 577 forintra, és vételi ajánlással, a papírt két osztalékfizetés között megint elfelejtette a piac. A Richteré 7046 forint, inkább tartanák, nincs most új impulzus, ezért inkább egy esetleges korrekcióban vásárolnák.

Nincs ötödik blue chip

Az OTP célárfolyamai már nagyon magasak más cégeknél, az Equilor óvatosabb, a lehetséges akvizíciós bővülés mellett a nem teljesítő hitelportfólióra is figyelnek. A kamatkörnyezet a következő 24 hónapban szintén bizonytalan. Így a fundamentális célár 10 672, az ajánlás felhalmozás. A Molé 26 140, vételre javasolják, kiváló félév után itt is megemelték a várakozásokat a piaci szereplők.

(A technikai céláraik mások, a belépési szint a Richter, Telekom, Mol, OTP árára sorrendben 6700, 460, 22 800 és 9700 forint, a kilépési 7400, 510, 24 000 és 10 700.)

A Waberers csalódásnak bizonyult, ami abból is látszik, hogy csak a BUX index egy százalékát teszi ki a kapitalizációja. Figyelik a részvényt, de a blue chipek körébe egyelőre nem sorolják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG