6p
Miközben világszerte erősödik a verseny a gyógyszerpiacon és csökken az orális fogamzásgátlók piaca, a Richter ismét megverte az elemzői várakozásokat és nagyot javított híresen óvatos előrejelzésén is. A korábbi akvizíció után valamelyest apadt a készpénzállomány, ami azonban így is méretes - a társaság pedig nem fél költeni belőle, ha talál valami olyan terméket, aminek helye lenne a nőgyógyászati portfólióban.

A Richter csoport árbevétele 2016 első háromnegyed évében elérte a 284 milliárd forintot (euróban mérve meghaladta a 909 milliót. Ez forintban mérve 2,7%-os növekedés, euróban kifejezve pedig 1,6%-os emelkedést jelent a 2015 azonos időszakában elért forgalomhoz viszonyítva. A jelentés tetszik a befektetőknek: a délelőtti órákban a Richter a legjobban teljesítő bluechip. Friss árfolyamok >>

Az EU15-ben folytatódott az árbevétel növekedése, emellett a romániai és kínai növekedést emelte ki sajtótájékoztatóján Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója. A FÁK és az USA piacán viszont csökkent az árbevétel.

Így mennek a Richter-gyógyszerek a világban

Magyarországon az elmúlt néhány évben bevezetett termékek sikerének köszönhetően 2,3 százalékkal nőtt a bevétel, a hazai gyógyszerpiac stabil – mondta Bogsch Erik.

A növekvő generikus verseny miatt az árak egyébként jellemzően csökkennek, ezt főként a lengyel, a román és az egyéb kelet-európai piacok kapcsán említette a vezérigazgató, de  az erősödő verseny minden piacon érezteti hatását.

A FÁK piacon euróban jelentős csökkenést mértek. Pedig rubelben mérve Oroszországban is bővült a forgalom - az orosz deviza azonban közel 20 százalékot gyengült az euróhoz képest. Ukrajnában kissé javult a helyzet és az értékesítési bevétek az első háromnegyed évben, a politikai és gazdaság bizonytalanság, a vásárlóerő csökkenése miatt azonban ezzel érdemes óvatosan bánni – arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években az ukrán piac meglehetősen kicsire zsugorodott, így akár egy kétszámjegyű növekedés is viszonylag kis hatással van a teljes csoport eredményére.

Az  Egyesült Államokban dollárban mérve csökkent az árbevétel bő 12 százalékot, a Cariprazine azonban szépen hozott a Richternek ezen a piacon. A sürgősségi fogamzásgátlásban erős a társaság ezen a piacon, a teljes forgalom 79 százalékát pedig a nőgyógyászati készítmények adják. A negatív eredmény itt a profitmegosztásból származó bevételcsökkenésnek köszönhető.

Kínában dinamikusan bővül a gyógyszerpiac, az árbevétel növekedésében azonban a raktárfeltöltéseknek is nagy szerepe volt, így a következő időszakban nem várható ekkora bővülés – hívta fel a figyelmet Bogsch Erik. Inkább egy gyenge negyedik negyedévre számítanak,

Latin-Amerikában fokozatosan bevezetik az Esmyát, elsősorban a nőgyógyászati termékekre támaszkodik a Richter itt is. A devizaleértékelődések hatása miatt ezeken a piacokon is az euróban kimutatott bevételnövekedés elmarad a helyi devizákban mérttől.

A kutatás-fejlesztésre fordított költségekben lényeges csökkenésről számolt be a Richter. Bogsch Erik elmondta: ennek hátterében az áll, hogy bizonyos klinikai vizsgálatok később indultak el, a teljes nyereség enélkül számolva mintegy 4 millió euróval lenne kisebb.

Az orális fogamzásgátlók piaca csökken, mégis hasít a Richter

A Richter legfontosabb termékköre továbbra is a nőgyógyászati termékek piaca – ez összesen közel 290 millió eurót hozott a közel 800-ból az első háromnegyed éves árbevételben.

2010-ben vette meg a társaság a Grünenthal portfóliót, ez utólag bombaüzletnek minősül: az idei első háromnegyed évben 35 millió eurót hozott ez a portfólió, ami 12 százaléka a teljes nőgyógyászati bevételnek. A méhmióma kezelésére szolgáló Esmya pedig 17 százalékot  hoz a nőgyógyászati profilból. A Grünenthal-portfólió és az Esmya együtt 83,1 millió eurót hozott a konyhára.

A nők termékenységével összefüggő Bemfola bioszimiláris készítményt jelenleg az EU-ban, Izraelben, a Közel-Keleten és Ausztráliában már forgalmazzák. A nyáron lezárult akvizíció után a globális értékesítési jogok a Richternél vannak, kivéve az amerikai  piacot. A termék már 7,3 millió eurós árbevételt hozott – ez még nincs benne a számokban, majd a 4 negyedéves jelentésbe kerül bele, ahogy természetesen a kapcsolódó költségek is.

A Lisvy fogamzásgátló tapaszt a Bayertől vette lincencbe a Richter, azonban ezt a terméket október 10-én visszahívták, mert bizonyos stabilitási tesztek eredménye eltért a termékspecifikációtól. Az eltérések okait egyelőre vizsgálják. A terméket a Bayer szállította, az ő felelőssége – a Richter forgalmazóként érintett ebben az ügyben, a jelenlegi körben leírt összegből a későbbiekben valamennyi még megtérülhet a Richternek.

Az Esmya forgalma jelentős mértékben nő, különösen Nyugat-Európában. Az orális fogamzásgátlók piaca azonban összességében csökkent, ami a Richterre is kihat – mondta el Bogsch Erik.

A devizapiacot nagyon figyelik

A csoport költségei szinte kizárólag forintban merülnek fel, a bevételek viszont számos más devizában. Különösen a rubel mozgása terhelte meg a Richter eredményét; ha az árfolyam „lenyugszik”, a volatilitás csökken, az a Richter eredményére is pozitívan hathat.

Még mindig tele vannak készpénzzel – ha úgy alakul, szívesen költenének belőle

A társaság készpénzállománya a Finox nemrég befejezett felvásárlása miatt nagyot csökkent, de még így is igen jelentősnek mondható – a szabad készpénzállomány meghaladja a 40 milliárd forintot. Az iparágban egyébként a magas készpénállomány nem szokatlan. A Richter szeretne további termékvásárlásokba belevágni, ebből a szempontból nem hátrány a magas készpénzállomány. Elsősorban nőgyógyászati területen vásárolnának, jelenleg azonban semmiféle konkrét akvizíciós célja nincs a Richternek – hűtötte a kedélyeket Bogsch Erik.

Nagyot javítottak a várakozásokon

Bogsch Erik ismertette a társaság frissített várakozásait az egyes piacokra illetve a teljes árbevételre is. Összességében jelentősen javítottak az idei évre vonatkozó várakozásokon:  ha a rubel árfolyama beáll, az sokat segíthet, emellett a K+F költségek várhatóan alacsonyabb szintje is pozitívan hathat az eredményre.

Javítottak a Lengyelországra vonatkozó várakozásokon (a korábbi 0-5 százalékos növekedés helyett fix 5 százalékot várnak), az EU10 piacon 5-10 százalékos csökkenés helyett már csak 5 százalékos visszaesésre számítanak. Ukrajnában a stagnálás helyett minimális növekedés is összejöhet, az egyéb FÁK-országokban a korábban várt akár 20 százalékos csökkenés helyett 10-15 százalékos lehet a visszaesés euróban számolva. Amerikában is csak 5-10 százalékos visszaesést várnak a korábbi 15-20 százalék helyett.

Az üzemi eredményhányad 14 százalék lehet a korábban várt 11 százalék helyett, az összesített árbevétel pedig a korább 0-5 százalékos csökkenés helyett inkább stagnál jó eséllyel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG