4p

A délelőtti európai rossz hangulat az amerikai piacok nyitása és az onnan érkező hírek után csak rosszabbodott, kisebb fajta pánik jelei kezdtek mutatkozni, azután zárásra valamelyest megnyugodtak a kedélyek. Egyes indexek így is három százalék fölötti esést értek el, a BUX-ot azonban a Mol és a Richter emelkedése viszonylag jó helyzetben tartotta. Erősen esnek az ipari fémek, és a kőolaj is tett egy nagy kanyart lefelé az utóbbi napok stagnálása után.

Hetek, hónapok óta olvassuk sok helyen, hogy a tőzsdék folyamatosan emelkednek, miközben a gazdasági kilábalásnak kevés a jele, így a gazdasági folyamatok és a részvényárfolyamok elszakadtak egymástól. Ma viszont bizonyos szempontból elérkezett az igazság pillanata, miután nagyon rossz GDP-adat érkezett délelőtt Németországból, majd délután az Amerikai Egyesült Államokból. Ezenkívül ez a gyorsjelentések legsűrűbb napja, és korántsem mindegyik volt fenékig tejfel.

Így már délelőtt is mínuszban voltak az európai tőzsdék, délután pedig gyorsult az esés. A mélyponton négy százalék körüli mínuszban is jártak a fontosabb európai indexek. Végül 2,4 százalékos süllyedéssel zárt a Stoxx 600. A német DAX mínusz 3,5 százalékkal alulteljesítő volt, az olasz tőzsde 3,3 és a lengyel mutató 3,4 százalékos esése alig maradt el ettől. Párizsban 2,1, Londonban 2,3 százalékos volt a lejtmenet.

Kitartott a Richter és a Mol

Az USA-ban az S&P 500 0,7 százalékkal, a Dow Jones ipari átlag 1,1 százalékkal esik. A Nasdaq Composite index viszont egy ezrelékkel emelkedni tud. Este jön majd többek között a nagyágyúk, az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google jelentése.

Itthon a BUX index csak 0,3 százalékkal esett, a Richter 3,3 és a Mol 2,0 százalékos emelkedéssel tartotta felszínen. Ezzel szemben állt az OTP 4,2 és a Magyar Telekom 0,8 százalékos süllyedése. A CIG Pannónia Biztosító bejelentette, hogy lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletága értékesítését engedélyezték. A forint minimális mértékben gyengült, 345 az euró árfolyama.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Nagyot esett az ezüst, a palládium és a patina, négy és hat százalék közötti mértékben, ami annak tudható be, hogy ezek főleg ipari fémek. Az utóbbi kettőre különösen az autóipar borús kilátásai hatnak érzékenyen. Hosszas tétovázás után a kőolaj is mintha megtalálná az irányt. Mégpedig lefelé, ma három százalék körüli mínuszban van, de állt ennél rosszabbul is a délután során. A bitcoin viszont büszkén trónol 11 ezer dollár környékén.

Vihar közeleg? (Pixabay)
Vihar közeleg? (Pixabay)

Óriási gazdasági visszaesés

Történelmi nagyságú zuhanást szenvedett el az amerikai gazdaság a második negyedévben, 32,9 százalékkal zsugorodott éves szinten. Ez a legrosszabb szám az 1929–33-as nagy gazdasági világválság óta. Ennek fő oka, hogy a koronavírus-járvány visszavetette a fogyasztói kiadásokat. Az elemzők azonban ennél is valamivel mélyebb, 34 százalékos csökkenésre számítottak az első negyedéves öt százalékos esés után.

Vannak, akik azt is kétségbe vonják, hogy érdemes-e évesített GDP számokat közzétenni a jelenlegi helyzetben. Ezek annyira abszurdak és szembe mennek a közgazdasági logikával – idéz egy vezető elemzőt az Investing.com. Az esés abszolút értékben 9,5 százalékos volt az előző negyedévhez képest. (Erről a témáról itt is írtunk.)

Újabb államokban gyorsul a járvány

Alighanem az sem tett jót a tőzsdei hangulatnak, hogy Donald Trump amerikai elnök megpendítette, a szerinte várható orbitális csalások és a koronavírus miatt inkább később kéne megtartani a novemberi elnökválasztást. (Erről részletesebben itt írtunk.) A koronavírus egyébként egyes amerikai államokban lassuló ütemben terjed, ugyanakkor néhány közép-nyugati államban, mint Kentucky, Tennessee, Ohio, Missouri és Kansas gyorsul a haladása.

Megjelent a legújabb munkanélküliségi statisztika is, az újonnan munkanélküli segélyért folyamodó amerikaiak száma 1,434 millió volt a múlt héten. Emelkedett az előző heti 1,422 millióról. Ez is növeli a recessziós félelmeket. Az egy héttel nagyobb csúszást mutató adat, az összes munkanélküliek száma 17,8 millió volt, ez jobban növekedett a vártnál.

Szombaton több millió munkanélküli amerikai számára megszűnik egy heti hatszáz dolláros segélykiegészítés, mert a mintegy háromezer milliárd dolláros korábbi gazdaságélénkítő csomag egy része kifut. Jelenleg éles vita van a politikusok között az újabb, egyezer milliárd dollár körüli csomag megindításáról, amely a munkanélkülieknek is újabb összegeket juttatna.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG