4p
Az olasz népszavazás előtti kockázatkerüléssel magyarázzák, hogy nagyot estek a részvényárfolyamok Európában, és a forint is alaposan elgyengült, 314 forint fölött van az euró ára. Az olaj tovább száguld, az arany gyengélkedik. Vételre ajánlják az Állami Nyomdát.

Rossz volt a hangulat ma Európában és Amerikában egyaránt a tőzsdéken, amit legalábbis kontinensünkön magyaráz a közelgő olasz népszavazás. A német DAX egy százalékkal esett, a francia CAC 0,3, a brit FTSE 100 pedig 0,5 százalékkal.

Az amerikai indexek közül este hat előtt nem sokkal az S&P 500 0,1 százalékos, a Nasdaq 0,9 százalékos mínuszban volt, a Dow Jones ipari átlag viszont 0,4 százalékos pluszban. A hangulatot ronthatta, hogy a becsléseknél többen kértek munkanélküli segélyt az USA-ban.

A Mol tartotta meg a BUX-ot

Budapesten csak 16 ponttal esett a tőzsdeindex, ami százalékban elhanyagolható és sokkal jobb a nyugat-európai tőzsdék teljesítményénél, de ezzel kissé 30 ezer pont alá süllyedt az index. A lengyel WIG 20 eközben 0,8 százalékot esett. A BUX szinten maradása a Molnak köszönhető, amely, aligha függetlenül az olaj drágulásától, 0,9 százalékkal 18 610 forintra ment fel. Az OTP lényegében stagnált, öt forinttal 7961 forintra emelkedett. A Richter 0,9 százalékkal 5844 forintra, a Telekom 0,8 százalékkal 488-ra süllyedt.

Alaposan elgyengült a forint

A forint viszont nagyon elgyengült, hasonlóan egyébként a zlotyhoz, de nem annyira, mint a török líra. A lengyel pénzből 0,5, a magyarból 0,4, a törökből mintegy két százalékkal többet kellett adni egy euróért, este fél hatkor 314,10 forint volt a közös európai pénz értéke. Pedig reggel még 312,50 körül nyitotta a kereskedést, maximuma 314,30 közelében volt. A dollár átmenetileg másfél évtizedes csúcsra jutott 296 forint 74 filléren, este azonban csak 295,60 volt.

Az olaj tovább száguldott az OPEC-megállapodás másnapján, a szerdai 8-9 százalék után csütörtökön újabb 4-5 százalékos pluszban van. Ezzel a WTI 51,70, a Brent 54,30 dollár körül jár. A nemesfémek tovább szenvednek, sem az erős dollár, sem az emelkedő kamat, sem a viszonylag jól teljesítő részvénytőzsdék nem tesznek jót nekik.

Sokat csalnak az OPEC-tagok

Az Equilor szerint a további olajár-emelkedés lehetősége limitált, mert az OPEC-tagok a múltban is hatalmas arányban csaltak a hasonló megállapodások során, másrészt a megállapodásból kimaradt USA termelői kitölthetik a keletkező űrt.

Tovább gyengült a forint az euró ellenében, a 315-ös szint elérhető közelségbe került az olasz népszavazás előtti kockázatkerülő magatartás miatt – írta az Equilor blogja. További csapongó kereskedésre számítanak a következő 20 napban, az EKB és a Fed kamatdöntő ülései dominálják majd a trendeket. December 20-án pedig a magyar jegybank közli új előrejelzéseit és a következő 3 hónap korlátozásait az irányadó jegybanki eszközzel kapcsolatban.

Kilőtt a Wizzair

Az euró/forint 313 fölé kapaszkodott, ahol négy hónapja járt utoljára – írta még reggel az Erste Befektetési Zrt. „Napokkal ezelőtt is ezt az irányt tartottuk valószínűnek és még mindig van tér felfelé a 316-os ellenállásig” - tették hozzá.

Európában az olajcégek részvényei emelkedtek erősen, de a bankok is majdnem utolérték őket. A Wizzair 3,4 százalékos emelkedéssel zárt, miután a Goldman Sachs is vételre ajánlotta. Előző nap a többi légitársaság is drágult, talán a Lufthansa-sztrájk befejezése miatt.

Nyomdát vegyenek

Az Állami Nyomda rendkívül vonzó osztalékkal kecsegtet a KBC Equitas szerint, a jó harmadik negyedéves gyorsjelentésének fényében módosították idei előrejelzésüket, illetve a következő évekre vonatkozó prognózisukat. Fair értékbecslésüket 1250 forintra emelték a korábbi 1190 forintról, és 85 forintos osztalékfizetéssel kalkuláltak a 2016-os év után. Ez pedig a jelenlegi árfolyammal számolva 7,9 százalékos hozamot jelentene, így most is vételre javasolják a részvényt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 530 144 360 HUF 2026-11-05 15:20:40
MOL 4988 4954 5090 -2,20% 4988 4992 3 293 505 374 HUF 2026-11-05 15:20:20
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2872 2876 826 288 350 HUF 2026-11-05 15:20:21
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG