3p
Kínában fél óra után ismét felfüggesztették a részvénykereskedést, mert megint nagyot estek a papírok, ez pedig az egész világra átterjedt, ezúttal Budapestre is. Az euró volt 316 forint is, de csak átmenetileg, a dollár ezúttal gyengült, a kőolaj tovább zuhant. Pillanatnyilag az arany szinte az egyetlen, ami emelkedik.
(Fotó: BÉT)

Tovább tartanak az izgalmas és turbulens januári napok, ma reggel is Kína adta meg az alaphangot, meg főleg a kínai hatóságok. A jüant ismét leértékelték kicsit, ami nagyon rossz üzenet a kereskedelmi partnereknek, de arról is árulkodik, hogy nagy lehet a baj a kínai gazdaságban.

A tőzsdei árfolyamok így újra mélyrepülésbe kezdtek, és a nemrég bevezetett rendelkezés értelmében hét százalék esés után fel kellett függeszteni a kereskedést egész napra. Így viszont a tőzsdenap mindössze fél óráig tartott, ami eléggé röhejes, hiszen bár más tőzsdéken is vannak hasonló szabályok, különleges helyzetekben ott inkább 10-20 százalékos elmozdulásokat engednek.

Van még egy Damoklész-kardjuk

Kezd bebizonyosodni, hogy nemigen lehet hatalmi szóval betiltani a tőzsdei áreséseket (hacsak nem az egész tőzsdével együtt). Mindenesetre felmerült, hogy ezt a hét százalékos automatikus felfüggesztést talán nem alkalmazzák tovább. Nem világos, mi lesz a nagybefektetők részvényeladási tilalmával, ami ma járna le, lehet, hogy a részvénycsomagjuk kisebb részét eladhatják majd.

Ez után nem csoda, hogy az európai tőzsdék is ismét jelentős eséssel nyitottak, nap közben a mélyponton egyes indexek 3-4 százalékos mínuszban is voltak. A nap végére javult a helyzet, de a DAX így is 10 ezer pont alá süllyedt és 2,3 százalékot esett. A CAC 1,7, az FTSE 100 2,0 százalékos mínuszban volt. Emelkedő részvényt alig lehetett látni.

A Richter majdnem megint alakított

Az amerikai tőzsdékre is átterjedt a rossz hangulat, az S&P 500 1,2, a Nasdaq 1,6 százalékkal süllyedt. Az Apple 100 dollár alá pottyant, a Facebook is vészesen közelít ehhez a határhoz. (Olvassa el a nagy informatikai cégekről szóló cikkünket is.)

A Budapesti Értéktőzsde főbb részvényei mostanában sokkal jobban teljesítettek az európai részvényeknél, tegnap még emelkedni is tudtak, miközben mindenütt másutt esőnap volt. Ma viszont minket is utolért az eladási hullám, ráadásul magas, 15 milliárdos forgalom mellett.

További árfolyamok>>>>>>>>

A BUX index 1,7 százalékkal esett, amiben az OTP-é volt a vezető szerep, a részvény 3 százalékkal 5775-ig ment le. A Mol két százalékkal 13 980 forintra süllyedt, a Magyar Telekom egy százalékkal 405-re esett. A Richter kis híján újabb csodát művelt, a mostanában nagyon erős papír mindössze 0,1 százalékkal lett olcsóbb a zárásra, igaz, nap közben volt gyengébb is.

Apránként drágul az arany

A forint gyengült, hogy aztán ismét erősödjön, volt 316 felett is az euró, de este hatra visszaesett 314,40-re. A dollár nagyot gyengült az utóbbi napokhoz képest, az euróval szemben 1,0870-ig, pedig tegnap már az 1,0700-et ostromolta az ár. Így forintban is gyengült, 292-ről 289 közelébe.

Az olaj tovább esett, a 33 dolláros szintet is megközelítette, az arany viszont, mint menedékeszköz, lassan felfelé araszol, hetek óta először ismét elérte az 1100 dolláros szintet. Hat százalékkal drágult az amerikai gáz, úgy látszik, enyhül az El Niño-jelenség. Három százalékos mínuszban volt a réz, melynek nagyfogyasztója Kína.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 42620 43400 -0,09% 42600 42620 9 233 032 790 HUF 2026-11-05 15:47:37
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 872 779 222 HUF 2026-11-05 15:47:24
MTELEKOM 2878 2870 2938 -1,44% 2870 2878 874 089 642 HUF 2026-11-05 15:47:37
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG