5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tőzsdeindexek kissé esnek ma, kivéve a BUX-ot, amely szerény emelkedésre képes a Mol és a Richter hátán. Az euró/forint éves mélypontját ostromolja. Vannak, akik az ingatlanpiac, mások a befektetési alapok forgalmának élénkülését várják az új adótól. Az amerikai tőzsdefelügyelet újabb kriptotőzsde ellen indított eljárást.

Európában a német, francia index fél százalék körüli esést mutat, a brit stagnál. Az amerikai határidős indexek 1-2 ezrelékes mínuszban vannak. Kivárás látható a piacokon tulajdonképpen már napok óta, csekély mozgásokkal. A befektetők most már elsősorban a jövő heti Fed-kamatdöntést várják. Az OECD minimális mértékben emelte a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseit.

Ne ijedjen meg a Richter árfolyamától!

A BUX index nulla és 0,4 százalék plusz között ingadozik ma, egyrészt a Mol fél százalék körüli emelkedése hajtja. Az OTP inkább stagnál 11 ezer körül, a Richter pedig – látszólag – 3,6 százalékkal, 310 forinttal esik. Ez azonban valójában emelkedés. Ma vágták le ugyanis a Richterről az osztalékszelvényt, papíronként 390 forintot fizet ki a társaság június 15-től.

Tegnap is saját részvényt vett az OTP, 80 ezer darabot, az átlagár 11 031 forint volt – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Árfolyam

Éves mélypontján az euró/forint

Az euró/forint most 368,90, látszólag alig változott valamit tegnap estéhez képest. De az Investing.com rendszere szerint volt hajnalban 367,50 is, ami tavaly április óta nem látott érték. Akárhogy is, a forint az idei legerősebb pozíciója körül van, pár fillér ide vagy oda.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az olaj ára minimális emelkedést, a földgáz viszont már három százalék feletti drágulást mutat ma. A kínai gazdaságélénkítéssel kapcsolatos reményeknek tudható be, hogy az ipari fémek, mint a réz, a nikkel, az alumínium, a cink egy százalék körüli pluszban vannak.

Holnap inflációs adatot tesznek közzé Magyarországon, egy kis előzetes hozzá árkosár-felmérésünkben:

Befektetési roham indul Magyarországon?

A szochó bevezetése a magyarországi befektetésekre sok esetben csak azokra az értékpapírokra vonatkozik, amelyeket a befektető július 1-jén vagy utána vásárol meg – derül ki az Erste Befektetési Zrt. írásából. Így elvileg ebben a hónapban még lehet olyan befektetési jegyeket, külföldi kötvényeket, külföldi állampapírokat vásárolni, betéteket lekötni, amelyekre a szochó-fizetési kötelezettség nem vonatkozik majd.

Az ingatlanpiac élénkülését reméli az új adótól a Duna House

A múlt héten bejelentett adószigorítások “alaposan átrajzolhatják” a megtakarítások piacát a Duna House szerint.

A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet.

Az ingatlanpiacon a befektetői aktivitás a 2022-es csúcsok után csökkent 2023 első öt hónapjában, ami a mostani változások bejelentése után kaphat új lendületet. Budapesten egy átlagos ingatlanbefektetésre átlagosan 50 millió forintot fordítanak a befektetők.

Recesszióban marad Magyarország?

Mivel az utóbbi hetekben döntően negatív hírek érkeztek a globális konjunktúráról, az ipari teljesítmény terén az áttörés Magyarországon is várathat magára. A tegnap publikált gyenge kiskereskedelmi és a ma reggel publikált, szintén gyenge ipari termelési adat felveti a kérdést, hogy vajon a második negyedévben sikerül-e kiemelkedni a három negyedéve tartó technikai recesszióból – írta az Erste Bank vezető elemzője, Nyeste Orsolya.

A mai adat szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent az igazított adatok szerint. Az elemző mindössze 1,1 százalékos mérséklődést várt.

Nagy kérdések Kína körül

A kínai export májusban három hónap óta először csökkent, ami a globális kereslet gyengülésére utal és növeli a világ második legnagyobb gazdaságának kockázatait – írta a Bloomberg. A szállítások 7,5 százalékkal estek az egy évvel korábbihoz képest, ami sokkal rosszabb, mint a –1,8 százalékos prognózis. Kína fellendülése más adatok szerint is gyengült, így a feldolgozóipari tevékenység csökkent májusban, és lassult a lakáseladások növekedése.

Az ázsiai részvények mégis emelkednek, mivel a befektetők reménykednek, hogy ezek után a kínai vezetés ösztönző intézkedéseket hoz. Emellett vannak geopolitikai reménysugarak is. Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt tervezi, hogy a következő hetekben Kínába látogat, hogy megbeszéléseket folytasson vezető tisztviselőkkel, köztük valószínűleg Hszi Csin-ping elnökkel.

Az amerikai tőzsdén jegyzett kínai vállalatok 3,8 százalékkal emelkedtek tegnap.

Borúra derű a bitcoinnál

A főbb kriptovaluták tegnap még erősen estek, mára azonban hasonló mértékű emelkedést látunk. A bitcoin 26 800, az ether 1876 dollár, három-négy százalékkal drágulnak. A Coinbase részvénye viszont 12 százalékkal zuhant tegnap, de volt közel húsz százalékos mínuszban is.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Folytatódik a kriptóellenes hadjárat

Mindössze egy nappal azután ugyanis, hogy keresetet indított a Binance ellen, az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC hasonló pert indított a Coinbase, a másik nagy kriptovaluta-tőzsde ellen is. Ezt is az értékpapírtörvények megsértésével vádolja. Eszerint a Coinbase be nem jegyzett értékpapírtőzsdeként, brókerként és elszámoló ügynökségként működött az USA-ban.

A SEC állítása szerint a Coinbase 2019 óta milliárdos nyereségre tett szert azáltal, hogy megkönnyítette értékpapíroknak számító kriptoeszközök vételét és eladását. A szervezet szerint a Coinbase a regisztráció hiánya miatt nemcsak a befektetők védelmét mulasztotta el, hanem elhanyagolta a megfelelő nyilvántartásokat és az összeférhetetlenség ellen megkövetelt intézkedéseket is.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27880 27840 28020 -0,50% 0 0 3 377 037 950 HUF 2025-07-10 17:07:31
MOL 3030 2986 3030 +0,60% 0 0 1 421 124 330 HUF 2025-07-10 17:05:12
MTELEKOM 1776 1758 1780 -0,11% 0 0 334 520 440 HUF 2025-07-10 17:05:19
RICHTER 10290 10180 10340 +0,39% 0 0 1 291 458 550 HUF 2025-07-10 17:11:38
OPUS 600 594 601 +0,17% 0 0 99 042 303 HUF 2025-07-10 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot szkanderozott a legerősebb devizákkal a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 18:55
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály hozott egy fontos információt a magyar aranyról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 18:29
Megvan az arany.
Részvény / Deviza / Áru A kutyának sem volt kedve befektetni csütörtökön?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,09 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 99 997,81 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan ébredt Amerika – nem látni, merre indul a piac
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:17
Vegyesen, szerény elmozdulással nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2025. július 10. 15:11
A kockázatosabb alapok többsége bőven reálhozam fölött teljesített az idén, de a többieknek sem megy rosszul. Egy adózási trükkel ráadásul a legtöbb pénztártag 150 ezer forintot kaszálhat jövőre. 
Részvény / Deviza / Áru Valami nagyon beindult Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:49
Eddig jól megy a BUX.
Részvény / Deviza / Áru A Mol, az OTP és a Telekom is esett, de a forint fittyet hány rá
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:29
Helyzetjelentés a pesti parkettről.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult a csütörtök, de mi lesz Budapesten?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:47
Pluszban nyitottak a nyugat-európai tőzsdék, a BUX egyelőre alig moccant.
Részvény / Deviza / Áru Jó hírek nyugatról és keletről is
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:19
Így zártak és nyitottak a tőzsdék Amerikában és Ázsiában.
Részvény / Deviza / Áru Dörzsölheti a szemét, ha megnézi, mennyit ér a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:34
Csütörtök reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG