5p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Az ősz folyamán tapasztalt forgalomnövekedés decemberben is éreztette hatását a tőzsde részvénypiacán: a 9,6 milliárd forintos decemberi átlagforgalom az egész évi átlagforgalmat egy százalékkal, a 2012. decemberit pedig 27,3 százalékkal haladta meg. A részvénypiaci rangsor első helyén a Concorde Értékpapír állt, majd az Erste és a WOOD & Company következett.

A BÉT azonnali piacának teljes forgalma decemberben meghaladta a 170 milliárd forintot, ebből a részvénypiacra több mint 163 milliárd forint jutott. A 2013 novemberében elért rekord szintű átlagforgalomtól némileg elmarad ugyan a decemberi, de még így is kissé meghaladta a 2013. éves átlagot, valamint 27,3 százalékkal a 2012 decemberében mért átlagot.

Az utolsó hónapban a három legkereskedettebb részvény az OTP, a Richter és a Magyar Telekom voltak, ezek sorban 47,3, 22,6 és 14,5 százalékos részt hasítottak ki a forgalomból. November során ugyanezen három részvény osztozott a dobogó legfelső fokain, csak eltérő sorrendben: az első helyen a Richter végzett, majd ezt követte az OTP és a Magyar Telekom. A kialakult sorrend legfőbb oka, hogy a novemberi MSCI indexek átsúlyozásának eredményeként a Richter visszakerült a feltörekvő piaci indexkosárba, így az indexkövető alapok – alkalmazkodva az új összetételhez – nagyobb keresletet támasztottak a gyógyszeripari cég papírjai iránt. Az Egis és a Quaestor papírjait egyébként kivezették a BÉT részvényszekciójából.

A certifikátok piacán a decemberi 362 millió forintos napi átlagforgalom kicsit alulmúlta ugyan az előző év azonos időszakát, az idei novemberit viszont 3,6 százalékkal teljesítette felül. A piaci igényekhez alkalmazkodva az év utolsó hónapjában számos újfajta alaptermékre (Richter, EUR/USD, Réz, ISE30, RDX, Commerzbank) épülő certifikátot vezettek be.

Novemberhez hasonlóan a részvénypiaci rangsor első helyén a Concorde Értékpapír Zrt. végzett, a forgalom 25,4 százalékát adva. Ezt követte az Erste Befektetési Zrt. 14,4 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen ezúttal a Wood & Company Financial Services állt, 11,6 százalékkal. A negyedik helyen az Equilor Befektetési Zrt. végzett 8,3 százalékkal, melyet szorosan követett az ötödik helyen a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe, 8,2 százalékos piaci részesedést hasítva ki a forgalomból.

A derivatív piacon 2012 decemberéhez képest a 2013. decemberi 413 milliárdos árfolyamértéken vett forgalom 29 százalékkal, míg a közel 1,3 millió darab kereskedett kontraktus 41,1 százalékkal haladta meg a 2012-es év azonos időszakában tapasztalt forgalmi számokat. 2013 novemberével összevetve is összességében némi növekedés volt tapasztalható a BÉT derivatív piacán – külön kiemelendő, hogy a BUX indexre kötött kontraktusok száma 51,6 százalékos, míg az árfolyamértéken vett forgalma 52,2 százalékos emelkedést mutatott.

A származékos piac termékcsoportonként vizsgált rangsorainak első helyeit tekintve ezúttal a határidős és opciós devizakontraktusok körében történtek változások. Decemberben a határidős devizák esetében az első helyre újra a Raiffeisen Bank Zrt., a második helyre az MKB Bank Zrt. került, míg harmadik helyen decemberben is a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe végzett. A devizaopciós kontraktusok esetében ezúttal az Equilor Befektetési Zrt. vette át a vezető pozíciót, míg második helyen a Raiffeisen Bank Zrt. végzett. A többi termékcsoportban ugyanakkor az első helyeket tekintve változatlanul az alábbi cégek álltak a vezető helyen: az egyedi részvény alapú származékos termékekben a Buda-Cash Brókerház Zrt., a BUX indexre épülő instrumentumok tekintetében az Erste Befektetési Zrt., míg a gabonakontraktusokban az IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. foglalta el az első helyet.

BÉT-forgalom, időszak: 2013. december 1-31.

Cég neve hely Részvények
CONCORDE Értékpapír ZRt. 1 82 933 403 012
ERSTE Befektetési Zrt. 2 46 938 378 877
WOOD & Company Financial Services a.s. 3 37 875 174 790
EQUILOR Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 4 27 090 726 120
KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 5 26 978 742 498
UniCredit Bank Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság 6 25 918 049 349
BUDA-CASH Brókerház Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7 12 072 570 193
IPOPEMA Securities Spólka Akcyjna 8 11 824 117 775
OTP Bank Nyrt. 9 10 260 697 453
DB Securities Spólka Akcyjna 10 9 565 096 408
Random Capital Broker Zártkörűen Működő Részvénytársaság 11 6 914 023 998
CIB Bank Zrt. 12 5 335 666 559
RAIFFEISEN BANK Zrt. 13 5 040 777 800
Raiffeisen Centrobank AG 14 4 291 437 058
Solar Capital Markets Értékpapír Kereskedelmi Zrt. 15 3 785 959 450
QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. 16 3 018 252 580
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 17 2 346 073 315
MKB Bank Zrt. 18 1 752 870 534
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 19 1 558 053 411
HUNGÁRIA ÉRTÉKPAPÍR Befektetési és Értékpapírkereskedelmi Zrt. 20 888 220 744
CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság 21 370 011 154
SPB Befektetési zRt. 22 271 678 736
FHB Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 23 58 328 471
STRATEGON Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság 24 220 451

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40100 39640 40250 +1,13% 0 0 10 867 879 040 HUF 2026-02-23 17:07:07
MOL 3566 3490 3566 +1,08% 0 0 2 252 817 810 HUF 2026-02-23 17:05:14
MTELEKOM 1990 1980 1996 +0,81% 0 0 709 784 832 HUF 2026-02-23 17:06:39
RICHTER 11820 11620 11850 +1,90% 0 0 2 405 992 770 HUF 2026-02-23 17:05:07
OPUS 545 535 545 +0,74% 0 0 208 845 011 HUF 2026-02-23 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vicsorog a forint, nézze, mi történt az árfolyammal!
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:47
Erősödni tudott estére.
Részvény / Deviza / Áru A széllel szemben: ellenálltak Budapesten a külföldi rossz hangulatnak
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1308,54 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 127 042,45 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 16:05
Enyhe mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult a hét Budapesten, zöldben jár az index
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Rakétázik Hongkong, Pest bezzeg csak pislogni tudott
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:23
Sziporkázik a vezető ázsiai parkett a hét elején. Így nyitotta a hetet a pénzvilág.
Részvény / Deviza / Áru Vigyázzon, fülig érhet a szája! Ennyit ér a jó magyar forint
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 07:29
Újabb hét, újabb mutatvány a magyar fizetőeszköztől.
Részvény / Deviza / Áru Bevezeti magát az euró: minden nyolcadik forintot már külföldön fektetnek be a magyarok
Herman Bernadett | 2026. február 23. 05:41
Rekordon a külföldi bankbetétek állománya, ahogy a külföldi értékpapíroké is. A devizabetét is töretlen népszerűségnek örvend a magyar háztartásoknál. 
Részvény / Deviza / Áru Újabb emelések érkeztek, az OTP jól járt
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 08:56
Az OTP jól teljesített, és jó híreket is kapott. Ez volt a hét a pesti tőzsdén.  
Részvény / Deviza / Áru Szokatlan dolog történt a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 11:56
Ezen a héten viszonylag nagyot gyengült a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Totális a káosz New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 08:44
A Trump vámjait elmeszelő alkotmánybírósági döntés miatt nagy volt a bizonytalanság pénteken a vezető amerikai tőzsdéken, amelyek azonban végül pluszban zártak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG