5p
A két hónappal ezelőtti csúcsáról 70 százalékot esett vissza a bitcoin, mielőtt korrigált, de még most is közel 60 százalék a veszteség a csúcshoz képest. Sokan máris temetik a kriptodevizákat, mások azt mondják, volt már korábban ilyen összeomlás, csak semmi pánik, megy az ár még új csúcsra is. Érvek és ellenérvek.

9 éves történet

A bitcoint sokkal régebben alkották meg, mint sokan gondolnák: 2008 végén, amikor tombolt a válság, és épp megszűnt a bankrendszer iránti bizalom. A bitcoin megalkotója azt hirdette, hogy itt a bankok nélküli fizetőeszköz, de kezdetben nem nagyon mozdult rá senki. A bankrendszer iránti bizalom hamar visszatért, a válságot viszonylag jól kezelték, a világ legfőbb valutái, mint a dollár, az euró vagy a jen, sőt a kínai jüan, hibátlanul üzemelnek.

Érdekelnek a kriptodevizák, de nem tudod, hogy megbízhatóak-e? A Privátbankár.hu befektetői szemináriumán erről is szó lesz, regisztrálj most, mielőtt elfogynak a helyek! >>>>

A bitcoint később kezdték felkapni, leginkább akkor, amikor a kamatok világszerte eltűntek, így a befektetők mindenféle befektetésre nyitottá váltak. Pár év után aztán értéke lett a bitcoinnak, voltak nagy fellendülések és visszaesések az árban, de a világ figyelmét igazán csak tavaly keltette fel, amikor ezerről 20 ezer dollárra emelkedett az ár, gyorsuló ütemben. Ennek valóban klasszikus lufi jellege volt, utána össze is omlott az ár, kevesebb, mint 2 hónap alatt 70 százalékkal esett vissza.

Amikor még kicsi volt

Sokan azt mondják, ezzel vége is a történetnek, a lufi kipukkadt. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a múltban is voltak százalékosan hasonló mozgások, csak akkor ezzel nem foglalkoztak annyian. De hát pont ez lehet a lényeg: akkor még csak kevesen vettek részt a játékban, most viszont az egész világ ezzel foglalkozott, a gazdasági lapok pedig percenkét tudósítottak az árfolyamról, ami példátlan esemény.

A mostani felfutás tehát magán viselte a világméretű mánia jeleit, a korábbiak még nem. Nézzük, mi is zajlott korábban? 2012 januárjában 7,38 dolláron állt az ár, aztán két hét alatt 3,80-ra esett vissza, ami közel 50 százalék. Akkor azonban még alig hallott valaki a digitális valutáról, összértékben sem volt sok pénzről szó: nem volt még 10 millió bitcoin sem kibányászva, így az összérték a csúcson sem volt több 70 millió dollárnál.

Az első nagy szárnyalás és összeomlás

Az ár aztán újra elérte a csúcsot, és még abban az évben újra lefeleződött, de aztán iszonyatos szárnyalás jött, 2013 novemberére elérte az 1163 dollárt. Onnan jött az összeomlás, ami mértékében a mostaninál nagyobb, 87 százalékos volt, viszont több mint egy évig tartott, pontosan 411 napig, míg elérte mélypontját 152 dolláron. Ekkor viszont meg is volt a pontos ok: először nagy mennyiségű bitcoint loptak el a legnagyobb bitcointőzsdén, majd be is zárt a MtGox nevű japán intézmény, hatalmas veszteséget hátrahagyva.

A bizalom tehát megingott, hisz látszott, hogy míg a bitcoint biztonságosabbnak ígérték a hagyományos pénzeknél, a valóságban szabadon ellopható megfelelő törvényi szabályozás híján, és a befektetőket kártérítés sem illeti, vonatkozó befektetővédelmi szabályok híján. Sokáig nem is került elő újra a kriptodeviza kérdés, de a hosszú, elnyúló kamatmentes időszak mégiscsak lehetővé tette, hogy újra felkapják azt. Jött a tavalyi év az égig tartó emelkedéssel majd a mostani korrekció.

Ami változott

Más-e most a helyzet, mint korábban? Két lényeges eltérés van, ami befolyásolhatja a jövőbeni helyzetet. Az egyik, ahogy említettük, most vált világméretűvé az érdeklődés, így most már mindenki részt vett a dologban, aki hajlott rá. Ezzel együtt a bitcoin állomány összértéke is hatalmasra duzzadt: mivel ma már 17 millió darab van belőle, a 20 ezres csúcson ez már 340 milliárd dollárt jelentett, ami nagyságrendileg már összevethető a világ legnagyobb tőzsdei cégeivel, melyek mögött komoly fundamentális érték van.

A másik döntő tényező, hogy a bitcoin mellett megjelentek más kriptodevizák, sőt gombamód szaporodnak, már legalább 1500 van, amelyekkel különböző platformokon kereskednek. Ezek összértéke januárban érte el csúcsát, 830 milliárd dolláron, ami már ténylegesen elérte a világ legnagyobb tőzsdei cégének értékét. Ez már olyan mérték, ahonnan csak limitált út van felfelé, hisz a világ teljes részvényállománya 80 ezer milliárd dollár körül volt a csúcson, a kriptodevizáké nyilván ennek csak kis hányada lehet, akármekkora is a mánia.

Van felső korlát

Újabb 10-20-szorozás így már lényegében megvalósíthatatlan lenne egy esetleges újabb csúcsról, ráadásul a rengeteg befektetett pénz eloszlana az egyre több és több kriptodeviza között. Így jó eséllyel a bitcoin ebből már csak kisebb szeletet kapna, ami megint csak korlátozza, hogy az égig menjen. Következésképp, ha sikerülne is újra elérni a 20 ezres csúcsot, onnan újabb sokszorozás, parabolikus emelkedés már objektív okok miatt nem valósulhat meg.

Lufi vagy nem lufi, ez itt a kérdés

Ettől függetlenül természetesen még előfordulhat, hogy feléled újra a bitcoin és akár el is éri korábbi csúcsát, ugyanakkor ennek valószínűsége már kisebb, mint a korábbiakban. Azt a kérdést pedig, hogy végleg kipukkad-e a lufi, csak akkor lehet megválaszolni, ha az ár még a mostaninak is a töredékére esik, és 1-2 évig fel sem áll onnan. Ha viszont ez nem következik be, akkor nincs is igazi lufi, és tartósan létjogosultságot nyer az instrumentum. Lássuk, hogy dönt a piac.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG