4p
Csütörtökön tartotta 2019-es piaci kitekintő rendezvényét a Fidelity, ahol arra próbáltak választ adni, mire számíthatunk a piacokon az idei évben. A mottó: nem félünk, a decemberi összeomlás csak kirázás volt. Áttekintették a kötvénypiacot, ezen belül a legszélsőségesebb eseteket, és persze a részvénypiacokat is, ahol vonzó árazásokat látnak egyes esetekben.
James Bateman - Chief Investment Officer, Fidelity International

Fordulatos év volt

A 2018-as éve meglehetősen komplikált volt: eleinte eluralkodott az a nézet, hogy nincs kockázat, szinte bármibe be lehet fektetni, az csak emelkedni tud. Végül aztán minden másként alakult: az év utolsó három hónapjában esés indult a tőzsdéken, amely decemberben összeomlásba torkollott. Sokan megijedtek, feltették a kérdést: szabad-e további kockázatot vállalni? Véget ért-e a 10 éves emelkedő trend, vagy csak egy kiadós korrekciót láttunk, amely sok befektetőt kirázott a piacról?

Fed

Az a tény, hogy januárban a piacok visszapattantak, letörölve a decemberi veszteségeket, máris megváltoztatta azt a borús képet, ami tavaly év végén uralkodott el az elemzőkön és befektetőkön. Első körben azt érdemes megvizsgálni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed milyen monetáris politikát alkalmaz, folytatja-e a szigorítást, vagy befejezi, ahogy erre a decemberi ijedelem után utalt?

A piacok részéről a nyomás egyelőre befejeződött, így a Fed elsősorban az amerikai inflációra fog koncentrálni további döntései meghozatalakor. A maginfláció a Fidelity szerint várhatóan még emelkedni fog, így év közepén még jó esélye lehet egy kamatemelésnek, ugyanakkor nagyobb inflációs nyomásra nem számítanak. Ezzel, ha még nem is fejeződött be teljesen az amerikai monetáris szigorítás, közel lehetünk a ciklus végéhez, így erről az oldalról jóval kisebb nyomás fog a piacokra nehezedni, mint amivel tavaly lehetett számolni.

Végletes kötvényhozamok

Ezek után szóba került az európai kötvénypiac, ahol egyes kötvények hozama elképesztően alacsony, különösen a németé, még a 10 éves hozam is alig van 0 fölött. Az elképesztő hozamnak oka lehet az is, hogy korábban és most is sokan shortolják, a papírt, mondván, innen csak emelkedhet a hozam, azaz eshet az árfolyam, miután a másik irányban már csak a negatív hozam lehetősége bukkan fel, és azt mindenki kizárja, hogy tartósan előálljon ez a különös helyzet.

Ezzel logikus magyarázatot is kapnánk, miért ilyen extrém alacsony a német kötvényhozam, ki az, aki 10 évre hozam nélkül megvesz egy papírt. A helyzet viszont az, hogy éppen azok miatt alakulhat így a helyzet, akik korábban fedezetlen eladásokat nyitottak. Miután nem jön be a shortosok számítása, és nem indultak meg felfele a hozamok, egymástól veszik a papírokat, és ez magyarázatot ad az extrém hozamra/árfolyamra. Ha viszont így van, csak az a kérdés, meddig bírják a shortosok, kétségkívül logikusnak tűnik, amit tesznek, de ha egyszer megkezdi a kamatemelést az EKB, vélhetően megfordul a német kötvénypiac.

A másik véglet a rendkívül magas hozamú fejlődő piaci kötvények csoportja, melyek közül a legnagyobb hozamot az argentin kötvény nyújtja. Ez sok befektető számára vonzó, vállalva a kockázatokat, mivel úgy gondolják, hogy például Argentína és Törökország túljutottak a gazdasági nehézségek javán, már nem feltétlenül indokolt a magas hozam, ezért jó befektetési lehetőség adódik.

A pénznyomtatási programok hatásai

Ami a részvénypiacokat illeti, elhangzott, hogy a tőzsdék tavalyi lefordulása egyáltalán nem volt váratlan, hisz véget ért az EKB eszközvásárlási programja, Amerikában pedig megkezdődött a korábbi ugyanilyen program során a piacra bocsátott pénz visszavonása. Míg korábban folyamatosan érkezett a fedezetlen pénz a piacra, most a dolog megfordult, és többet vonnak vissza onnan, mint amennyi érkezik. A tőzsdét a pénz élteti, mint forrás a folyót, érthető, hogy egy ilyen fordulat a piacon is hatott.

A hosszú, elnyúló mennyiségi lazítási, avagy eszközvásárlási programok negatív hatása volt, hogy a kötvényhozamokat túlzottan lenyomta, a befektetők vadászni kezdtek a hozamra, ezért a részvénypiacra áramlottak és ott buborékot hoztak létre. A pénz visszavonása a buborék eresztéséhez vezet, ugyanakkor a decemberi zuhanás után a Fidelity szakértője szerint olyan kedvező árazások alakultak ki a részvénypiacon, amelyek kiváló belépési lehetőséget jelentenek az értékalapú befektetőknek. Ebből következően nem is számítanak arra, hogy a piacon további komoly zuhanás, a decemberihez hasonló összeomlás következne 2019-ben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG