4p
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,9 százalékkal lett olcsóbb, a gázolaj ára 2,2 százalékkal csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,3 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy jövő héten csökkenni fognak az árak a magyar benzinkutakon, pedig pofonra számíthatnak az autósok, különösen a dízelesek. De miért és mégis mekkora emelésről van szó?

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek. Nézzük tehát, hogy mi történt a héten.

Erősödik a dízelexport

A Brent spot kőolaj ára 39-43 dollár között ingadozott, heti átlagban 1,7 dollárral, 4 százalékkal csökkent az ár. A spot olajár a hét első két napján csökkent, ezt követően emelkedett - derül ki a GKI Energiakutató elemzéséből.

Az árcsökkenés egyértelműen a magas készletszinteknek tulajdonítható, a kisebb emelkedés az amerikai kedvező gazdasági adatok hatására, valamint a tőzsdei befektetések hatására következett be. Az USA-ban a kőolaj és a közepes finomítású termékek készletei emelkedtek, a benzinkészletek csökkentek, Európában is csökkent a benzinkészlet, de a gázolaj/dízel készletek emelkedtek. Több európai finomító, köztük a MOL is jelezte, hogy augusztus-szeptemberben karbantartási, átállítási munkálatokat végeznek. Az ilyen bejelentések hatására, erősödik a dízelexport Európa irányába.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 0,5 dollárral, közel 1 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) tovább csökkent. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kb. 20 centtel nőtt, mivel a WTI ár erőteljesebben csökkent. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 6 darabbal nőtt. Elemzések szerint az amerikai palaolaj-kitermelés költségei lényegesen csökkentek, így a legkedvezőbb kitermelő területeken 40 dollár alá került a fedezeti pont, a teljes kitermelés esetében pedig 40-42 dollár körül van. Európában a benzinexport lehetőségei beszűkültek, az Egyesült Államok felé kevés a lehetőség, de Nigéria ismét vásárol, nyersolajat ad benzinért cserébe.  Kanadába is érkeznek európai benzinszállítmányok.

Estek az európai árak 

Az európai benzin és gázolaj-piacokon az árak a kőolaj mozgását követték, a hét elején csökkentek az árak, majd a hét közepétől emelkedtek. A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára a mediterrán piacon a héten 1,9 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 1,6 százalékos volt az áresés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 1,9 százalékkal csökkentek az árak. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 2,2 százalékkal mérséklődött, az észak-európai piacokon 1,6-2,4-kal csökkentek az árak a megelőző hét átlagához képest.

A forint árfolyama a héten  279 Ft/dollár körüli volt, 3,7 forinttal kellett kevesebbet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a hét második felében már gyengült a dollárhoz viszonyítva, sőt az euró gyengült a dollárhoz viszonyítva. A hét második felében a forintárfolyam gyengülése felerősítette a hét második felében jelentkező kisebb üzemanyagár drágulást - írja a GKI Energiakutató. 

Hogy lesz ebből áremelés?

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 3,3 százalékos csökkenést mutatnak az árak, az NWE  piacon 2,9 százalékos, az ARA piacon 3,3 százalékos volt az árcsökkenés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti csökkenés 3,5 százalékos volt, az észak-európai piacokon 2,9-3,7 százalékkal csökkentek az árak forintban mérve. A hét második felében az első napokhoz viszonyítva 2,5-3 százalékos benzin áremelkedés és 5,2-5,8 százalékos dízel áremelkedés jelentkezett.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében 3 forint körüli, a gázolaj esetében 3-4 forintos árcsökkenés jelentkezett. Szerdán, augusztus 3-án 2 forintos benzin és 4 forintos dízel árcsökkenés volt a piacon, a hét második felében jelentkező áremelkedés miatt hétfőn, augusztus 8-án, a piaci változásokat figyelembe véve 0-2 forint körüli benzin és 3-5 forint közötti gázolaj áremelkedést vár a GKI Energiakutató, figyelembe véve az augusztus 3-i árcsökkentés hatását.

A fenti változtatásokkal a benzin és a gázolaj ára 325 forint/liter körüli szinten változhat. 


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG