6p

Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, amire sokan talán már nem is számítottak. A fejleménynek az iparági szereplőkön kívül senki nem örülhet igazán. Az egyre nehezebben kontrollálható iráni háború pedig továbbra is vadul rángathatja a nyersanyagárakat.

A jelenlegi üzemanyag- és nyersanyagárak mellett talán rögtön a levegőbe csapnánk azt hallva, hogy szakad a kőolaj ára, de az ujjongás korai lehet, mert idén klasszikus hullámvasútra ült a kőolaj világpiaci jegyzése.

Szeptember utolsó teljes kereskedési hetét a tengerentúlon irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára  94 dollár alatt kezdte a határidős piacon. Ezzel szemben az Európában meghatározó, északi-tengeri Brent árjegyzése még valamivel a lélektani 100 dollár felett, kevéssel 101 dollár felett mozgott.

Ezzel múlt hét vége óta mintegy 3,5-4,5 százalékos esést produkáltak a kőolajpiac vezető termékei visszatérve vagy újból megközelítve a 100 dollár alatti árszintet. (Kedd délelőtt a WTI kevéssel a 100-as szint alatt, míg a Brent afelett tanyázott.)

Árfolyam

Szaúdi hírekre indult a zuhanás

Még múlt héten, azt követően húzta be a féket a masszív olajpiaci drágulás, hogy a kínálat szempontjából kedvező hírrel örvendeztette meg a világpiacot Szaúd-Arábia. A közel-keletiek ugyanis a sérült East-West olajvezeték kapacitásának mintegy felét napokon belül helyreállítják. Az Erste elemzése szerint Ománon keresztül is növelik a szállításokat: ázsiai finomítóknak kínálnak további olajat, amelyet Sohar kikötője előtt hajóról hajóra rakodnak át.

Ez csökkentette a szaúdi export nagyobb visszaesésével kapcsolatos félelmeket.

A térség olajforgalmának kedvező hírt közölt az MTI is a Kpler hajókövető rendszer adatai alapján: a térség olajexportja továbbra sem állt le, sőt Szaúd-Arábia kivitele szeptemberben emelkedett a hajózási adatok szerint.

Tudatták: a szeptember 13-án kezdődő héten 13 tartályhajó – többségében nagyon nagy méretű nyersolajszállító – összesen 34 millió hordó olajjal hagyta el a szorost.

A kivitel felét Szaúd-Arábia, 35 százalékát Irak adta. Szaúd-Arábia szeptemberi kőolajexportja az eddigi adatok szerint meghaladta a napi 4 millió hordót, miután augusztusban ez csak napi 2,4 millió volt, ami 2013 óta a legalacsonyabb szint.

 

Leszorítja az árakat az éppen kedvező diplomáciai helyzet is

Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy

„valószínűleg”

nyitott lenne a személyes egyeztetésre Maszúd Pezeszkján iráni elnökkel az ENSZ-közgyűlés ma, vagyis kedden kezdődő New York-i ülése idején. Trump emellett a Perzsa-öböl menti országok más vezetőivel is találkozhat, miközben a tervek szerint csúcstalálkozót tart Hszi Csin-ping kínai elnökkel is a hét második felében.

Mohammed bin Abdulrahman al-Thani sejk, katari miniszterelnök az öbölmenti államok szoros együttműködését sürgette a regionális stabilitás helyreállítása érdekében, kiemelve, hogy Washington és Teherán között megindult az üzenetváltás.

Mindeközben Brad Cooper tengernagy, az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) parancsnoka arról számolt be, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó nyersolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítmányok volumene az elmúlt két hétben

hat hónapos csúcsra ugrott, alátámasztva a hajóforgalmi adatokból is látható folyamatokat.

Szénfekete következménnyel járhat az idei olajkrízis

Hiába indulna is el az olajpiac a stabilizálódás irányába, az olajpiaci válságok miatt a globális gazdaság és a természet egy gyászos hozadékkal nézhet szembe. A világ széntermelése ugyanis korábban nem várt irányt vett. A termelés 2025-ben beállított csúcsa után erre az évre csekély mértékű csökkenést vártak, ám a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss összeállítása szerint a szén iránti globális kereslete 1,2 százalékkal bővülhet 2026-ban, ami a világ teljes éves fogyasztását példátlan, 8,94 milliárd tonnás rekordmagasságba emelheti.

A világ két legnagyobb szénfelhasználójánál, Kínában és Indiában a kereslet a becslések szerint 1, illetve 4,2 százalékkal nő, ezzel a kínai fogyasztás eléri az 5 milliárd, az indiai pedig az 1,3 milliárd tonnát. Ráadásul a 2027-es kilátásoknál nagy a bizonytalanság. Amennyiben a Hormuzi-szoroson áthaladó tengeri kereskedelem kiszámíthatatlan marad, a szén iránti globális kereslet akár még tovább emelkedhet.

A szénipar végterméke a legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyag, amelynek elégetése a globális szén-dioxid kibocsátásra is rendkívül rossz hatással van.

Röviden a lényegről

Bár az olajárak a szaúdi exportbővülés, a Hormuzi-szoros élénkülő forgalma és az amerikai és Irán közötti diplomáciai hírek hatására 100 dollár alá csökkentek, a megkönnyebbülést beárnyékolja a szénkereslet drámai emelkedése.

Az IEA előrejelzése alapján a globális szénfogyasztás 2026-ban 1,2 százalékkal, 8,94 milliárd tonnás rekordra nő Kína és India bővülése miatt, ami súlyos környezeti csapást jelent.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG