8p

Az infláció alapvetően rossz, de jó, ha kedvezőbb a vártnál. Most ez történt, meg is lett az eredménye: a vásárlók megjelentek a piacokon.

 

A forint kezdi összekapni magát. Legalábbis csütörtök reggel 375 forint körül járt az euró árfolyama.  Ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt napban fokozatosan erősödött a magyar deviza, mégpedig a közel 390 forintos euróárfolyamról ereszkedett erre a szintre. A dollár ezzel párhuzamosan a 360 közeli szintekről 340 forint alá került. 

Már az amerikai inflációs adatokat megelőzően is folytatni tudta az erősödését a forint, rövid távon a magas kamatszintek továbbra is támogatást nyújthatnak, így az euró/forint árfolyam egyre inkább el tudott távolodni lefelé a 380 forintos szintektől. Így a július eleji nagymértékű forintgyengülés egy részét a korábbiakhoz hasonlóan hamar ledolgozta a magyar deviza. 

- írták csütörtök reggeli piaci kommentárjukban a KBC Equitas elemzői.

Elkezdte ledolgozni a hátrányát a forint. Fotó: Depositphotos
Elkezdte ledolgozni a hátrányát a forint. Fotó: Depositphotos

Az Equilor elemzői közölték, hogy a forinterősödés irányában a következő érdemi szint 375 forintos eurónál húzódik, de ez inkább csak lélektanilag fontos, a lényeges technikai támaszok a 372-373 forintos zónában láthatóak. A forint egyébként az év elejéhez képest 6 százalékkal erősödött az euróval szemben. Régiós társai közül a cseh korona 2 százalékkal, a lengyel zloty pedig 5,5 százalékkal izmosodott. 

Zöldben a parkettek

A budapesti parketten csütörtökön jó hangulatban indult a kereskedés. A BUX közel 1 százalékos pluszt ért el 10 órára. A vezető részvények közül az OTP 1,5 százalékkal, a Mol 2,4 százalékkal erősödött, a Richter még őket is túlszárnyalta 3 százalékot meghaladó drágulással. A Magyar Telekom azonban kilógott a sorból, mivel 0,2 százalékot veszített az értékéből. 

Az európai tőzsdék enyhe emelkedéssel nyitottak. Ez és a budapesti optimizmus annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban júniusban egyértelműen csökkent az infláció májushoz képest, illetve a brit gazdaság kisebb mértékben zsugorodott a vártnál - derül ki a CNBC amerikai gazdasági hírtévé összefoglalójából. A szigetország GDP-je júniusban 0,1 százalékkal csökkent májushoz viszonyítva, ám a szakértők 0,3 százalékos mínuszt vártak. A páneurópai Stoxx-600 a csütörtöki nyitásban 0,9 százalékkal volt magasabban szerdai záróértékénél. A frankfurti DAX és párizsi CAC-40 is erősödött, a csütörtöki kereskedés első felében, csakúgy, mint a londoni Footsie. 

Ezt megelőzően az amerikai tőzsdék kezdték az erősödést szerdán reagálva a már említett kedvező inflációs adatra. Az Egyesült Államokban ugyanis 2021 márciusa óta nem nőttek olyan lassú ütemben a fogyasztói árak, mint 2023 júniusában. Májushoz képest 0,2 százalékkal, 2022 júniusával összevetve 3 százalékkal mentek feljebb az árak. Az előbbi adat kicsit nagyobb a május/áprilisi 0,1 százaléknál, az utóbbi azonban határozottan alacsonyabb a májusi 4 százalékos év/éves adatnál. Az elemzők kicsit rosszabbra számítottak. A változékony élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított maginfláció 0,2 százalék volt májushoz és 4,8 százalék 2022 júniusához képest. Mindkettő kissé jobb a várakozásoknál. Az éves adat 2021 vége óta a legalacsonyabb maginflációt jelenti Amerikában. 

Mit mondott az amerikai jegybankár? 

Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke a napokban azt mondta, hogy a fogyasztói árak növekedése a júniusi mérséklődés ellenére még mindig gyors – írta a Yahoo Finance inflációs tudósításában. Ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed most felhagyna a hitelfeltételek szigorításával, akkor újra felpörögne a pénzromlás üteme, ezért még nagyobb szigorításra lenne szükség – mondta a jegybankár. 

Mindenki a Fed lépéseit figyeli. Fotó: Depositphotos
Mindenki a Fed lépéseit figyeli. Fotó: Depositphotos

A Fed három területet figyel – véli Megan Horneman, a Verdence Capital Advisors tanácsadó cég szakértője. A szolgáltatások árának emelkedését, a bérinflációt és a lakásárak növekedését. Bár ezeken a területeken is visszafogottabbá vált a pénzromlás tempója, továbbra is „kényelmetlenül” magas. A Fed célja a fogyasztói áremelkedések két százalékra csökkentése.

A szakértők 92 százalékos valószínűséggel azt jósolják, hogy a jegybankárok júliusi ülésükön tovább szigorítják a Fed 5,0-5,25 százalékon álló alapkamatát. Ezt követően a kedvező változásoknak köszönhetően felfüggeszthetik a monetáris szigorítást. Mindezek tudatában a befektetők vásárlói hangulatban voltak szerdán az USA-ban. Az S&P-500 0,75, a Nasdaq Composite 1,16, a Dow Jones Industrial Average 0,27 százalékkal erősödött.

Ázsiában a Csendes-óceán túlpartjáról érkező jelzések mozgatták az indexeket. Ennek megfelelően a japán Nikkei 1,5 százalékkal erősödött, a hongkongi irányadó index 2,6 százalékos hegymenetet produkált. A sanghaji tőzsdeindex (Shanghai Composite) 1,11 százalékos pluszt hozott össze. 

Árfolyam

Az olaj árát szintén a kedvező amerikai inflációs adat befolyásolta. A monetáris szigorítás  enyhülésének és ezzel a gazdasági növekedés erősödésének reménye nyomán a Brent jegyzése 0,5 százalékkal hordónként 80,47 dollárra, a WTI 0,4 százalékkal 76,04 dollár/hordóra drágult. Az arany augusztusi jegyzése szintén erősödött az amerikai inflációs jelentés hatására, mégpedig több mint 16 dollárral, unciánként 1953 dollárra. 

Az európai gázárak egy hónapos mélypontra, megawattóránként 27 euróra csökkentek, mivel a befektetők arra számítanak, hogy a régió legnagyobb gázszállítójánál, Norvégiában hamarosan véget érnek a szezonális karbantartási munkák.

A kriptopiacot elkerülte az optimizmus, igaz, mínuszba se kerültek a legfontosabb szereplők. A Bitcoin 30 398 dolláros, az Ethereum 1873 dolláros árfolyama egyaránt stagnálást jelent. 

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Kiemelkedően fontos céges hírek a tőzsdékről

Az equiloros elemzők összeállítottak egy csokrot a vállalati mezőnyből. 

  • A Siemens új beruházást jelenthet be Németországban. Az erlangeni eseményen a hírek szerint Olaf Scholz, Németország kancellárja is részt vehet, aki szeretné elérni, hogy a német vállalatok a külföldi beruházásaik mellett a hazai termelést is erősítsék meg. A Siemens 2 milliárd eurós beruházási tervéből ugyanakkor 340 milliót Kínában és Szingapúrban, 200 milliót pedig az Egyesült Államokban tervez befektetni, tehát messze nem minden jutna a német beruházásnak. A cég papírjai a szerdai kereskedésben 1,9 százalékkal emelkedtek a pozitív nemzetközi hangulat közepette.
     
  • Javuló értékesítésről és eredményről számolt be a Swatch. A működési eredmény 686 millió svájci frankot tett ki az első félévben, miközben az elemzők 608 millió svájci frankra számítottak. A jó eredményt a kínai gazdaság Covid utáni nyitása okozta: Hong Kongban megháromszorozódott, míg Kína kontinentális részén kétszámjegyű százalékkal nőtt az értékesítés. A cég kiváló növekedési lehetőségeket lát az idei második félévre, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az erős svájci frank negatívan érintheti az eredményt. A vállalat papírjai 1,5 százalékkal emelkedtek a svájci börzén.
     
  • Felvásárolhatja a Broadcom a VMware-t. Az Európai Bizottság zöld utat adott a felvásárlásnak, mivel a Broadcom kötelezettséget vállalt arra, hogy az egyetlen konkurens Marvell Technology, és a későbbiekben esetlegesen belépő új szereplők számára garantálja az alkalmazásprogramozási interfészekhez (API) való hozzáférést, ezzel biztosítva az egyenlő versenyfeltételeket. Az amerikai szabályozók kedden engedélyezték a tranzakciót, melynek értéke 61 milliárd dollár. A Broadcom árfolyama 0,90 százalékkal, a VMware 2,78 százalékkal került feljebb a tegnapi kereskedésben. 
     
  • Céláremelés érkezett a Tesla részvényeire. A Citigroup 215 dollárról 278 dollárra emelte a Tesla részvényeire vonatkozó célárfolyamát, az ajánlás továbbra is semleges. Jelenleg 49 elemző követi a Teslát, 20 vételre, 20 tartásra, 9 eladásra javasolja, a medián célárfolyam 231 dollár. A Tesla jegyzése 0,82 százalékkal emelkedett tegnap. 
     
  • Rendkívül optimista a UBS a Netflix-szel kapcsolatban. A bankház elemzői 525 dollárra emelték a célárfolyamot vételi ajánlással, mely a jelenlegi árszinthez képest közel 20 százalékos potenciált jelent. Ennél magasabb célárfolyamot csak 2 elemző tart jelenleg érvényben a streaming-szolgáltatóra, mely július 19-én teszi közzé az előző negyedéves eredményeit. Az árfolyam 0,87 százalékkal került feljebb. 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Új rekord közelében az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:07
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG