2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Rémesen érezhették magukat a LindedIn részvényesei februárban, mikor egyik napról a másikra felére esett a részvényük értéke, most azonban a Microsoft kimentette őket. Amúgy estek az amerikai indexek, és Európa is folytatja a mélyrepülést. Az OTP és a forint ugyancsak tovább gyengélkedik.

Nemrég elemeztük a közösségi média részvényeket, és megállapítottuk, hogy akadt köztük remek befektetés, de volt, amelyiket kerülni kellett, és volt egy, amiből időben ki kellett szállni. Ez utóbbi a LinkedIn, és aki nem szállt ki időben, de négy hónapot sikerült kihúznia csendes reménykedésben, azt most megjutalmazta a Microsoft, aki tokkal-vonóval megveszi a céget. Igen ritka szerencse a börzén.

LinkedIn

Amint a grafikonon is látszik, a papír februárban egy gyenge negyedéves jelentés után egyik napról a másikra iszonyatosat zuhant: 190 dolláros zárás után másnap 126 körül nyitott, onnan tovább esett egész 100 dollárig, és azóta sem tudott érdemben 130 dollár fölé emelkedni. Nos, tegnap jött a Microsoft 196 dolláros ajánlatával, így persze az árfolyam egyből visszakerült oda, ahonnan februárban leszakadt. Ez aztán a menekülés.

Az amerikai indexek amúgy estek, de ez a napok óta tartó gyászos európai hangulat fényében érthető. Az S&P 500 gyengülése 0,8 százalék volt, 2078 ponton zárt, épp megérintette az 50 napos mozgóátlagot. A Nasdaq hasonló mértékben esett 4850 pontig, így azért látszik, hogy az amerikai esés jóval szerényebb az európainál, melyet most mintha a Brexit-félelmek fűtenének.

S&P 500

Az elmúlt két tőzsdenapon igen nagy volt az európai indexek zuhanása, és egyelőre még ma is egy százalékos mínuszban vannak, bár nem kizárható, hogy ma már napközben kissé megnyugszanak a kedélyek. A DAX 9560 pontig esett vissza, a német index ezzel egy meglehetősen meredek 4 napos zuhanást tud maga mögött.

DAX, 10 nap

A BUX is esik másfél százalékot, leginkább az OTP húzza lefelé. A bankpapír 2 százalékos mínuszban van, 6360 forinton. A három másik nagypapír csak 0,5-0,8 százalékos gyengülés mutat, az FHB pedig ma is folytatja a tegnap megkezdődött stabilizációt 520 forint környékén.

A forint is tovább gyengült, immár 313,50 az euróhoz képest. Az olaj kevéssel 50 dollár alá került: a WTI 48,20 dollár, míg a Brent 49,70.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG