4p
Az olaszok és a kínaiak egyaránt sokat tettek a rossz tőzsdei hangulatért, de az internetes cégekkel kapcsolatos befektetői bizalom is alaposan megingott. A BUX még egész jól megúszta, de a Mol beesett 3000 alá. Gyengült a forint, a “trópusi Trump” jó választási eredményét kedvezően fogadták a piacok.
Drive through a Mol Fresh Corner Drive töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án. MTI Fotó: Marjai János

Rossz volt a tőzsdék hangulata ma is, Matteo Salvini olasz pártelnök megnyilatkozása lejtőre küldte az eurót, amikor ellenségeinek nevezte az EU vezetőit. A német feldolgozóiparból is kedvezőtlen számok érkeztek.

Az euró/dollár áttörte az 1,15-ös szintet, a DAX index pedig a 12 000 pontos határt, ami kiadós, 1,4 százalékos esés. A francia, brit és más nyugat-európai indexek is csúnya, kicsivel egy százalék feletti mínuszban végeztek. (Pedig a gyengülő euró jót szokott tenni az európai, főleg a német részvényeknek.) Az olasz 2,4 százalékot zuhant.

A rossz hangulatot egyébként már hajnalban Kína megalapozta, ahol csökkentették a bankok tartalék-képzési kötelezettségeit. Ennek a gazdaságélénkítő lépésnek azonban – valószínűleg inkább kívánt, mint nem kívánt – mellékhatása a kínai jüan leértékelődése is, ami rontja a vetélytársak versenyképességét. Kína állítólag ezzel kompenzálja a vámháborúban őt ért hátrányokat. A Shanghai Composite index ennek ellenére 3,7 százalékkal zuhant.

Tovább száguld a Konzum

Európában is, az USA-ban is nagyon adják az internetes társaságok részvényeit: a Nasdaq Composite index 1,6 százalékkal esett, miközben a Dow Jones vagy az S&P 500 csak 0,6 százalékkal. A német TechDax 3,6 százalékot zuhant.

Itthon a BUX index fél százalékos esése még viszonylag jónak mondható, főleg, hogy a lengyel WIG 20 index 1,8 százalékos mélyrepülést produkált. A Mol 1,4 százalékkal 2980-ra esett, az OTP 0,4 százalékkal 10 150-re erősödött, a Richter egy százalékkal 5165-re ment le. A Konzum újabb 8,7 százalékos száguldást produkált.

További árfolyamok itt láthatók

A forint gyengült, 1,2 forinttal 325,60-ra emelkedett az euró árfolyama.

Morzsolódó OTP

Borús a kép a magyar piacon az Erste Befektetési reggeli technikai elemzése szerint. “A BUX index lefordult a 200 napos mozgóátlagról és ezzel egy korrekció vette kezdetét. A 37 044 pontnál húzódó szint már elesett, a következő erősebb támasz 36 097 pontnál látható” – írták. Az OTP-árfolyamot lassú lemorzsolódásként jellemezték, bár 10 000-nél erős támasszal.

A Richternél “kritikus szintnél az árfolyam”, 5170 forint alatt csak 5000 a következő támasz. A Magyar Telekom is nyomás alatt van, 396 forint környékén egy támaszszinttel. Egyedül a Mol halad szép emelkedő trendcsatornában.

Drágul a cukor, a kávé

Az ellentmondásokkal teli vasárnapi brazíliai választás után az ellenfelei által “trópusi Trumpnak”, sőt “kis Hitlernek” is nevezett jobboldali ex-tábornok, Jair Bolsonaro vártnál nagyobb arányú vezetése alapvetően tetszett a befektetőknek.

A brazil tőzsdeindex közel négy, a brazil reál közel két százalékos pluszban van. A tőzsdék rendszerint sokra értékelik a kiszámíthatóságot és a bizonytalanság megszűnését.

A cukor, a kávé és a kakaó, fontos brazil exportcikkek ára is 1,5-2,9 százalékkal emelkedik. (Ha a brazil reál gyengül, az rendszerint lefelé nyomja ezen cikkek dollárban mért árát is, és fordítva.)

Megugrott a gázár, olcsóbb az arany

Az olaj fél százalékos mínuszban van az Iránnal kapcsolatos enyhébb amerikai hangvétel miatt, de azért így is a négy éves csúcsok közelében. Az amerikai földgáz viszont négy százalékkal drágul. A nemesfémeket csúnyán elintézték, az arany 1,4 százalékkal esett megint 1200 alá, az ezüst 2,4 százalékos mínuszban van.

Bár Kolumbusz Kristóf valójában 1492. október 12-én fedezte fel Amerikát, az előtte levő hétfőn, azaz ma tartanak neki ünnepet az USA-ban. A kötvénypiac ugyan zárva, a részvény– és árupiacok azonban nyitva vannak. Ennek ellenére a pénteken kialakult magas kötvényhozamokat erősen kárhoztatják a rossz részvénypiaci hangulatért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG