3p
A tőzsdéken megint emelkednek az árfolyamok, pedig rengeteg a kétkedő és a vészmadár. A BUX index és a forint egyszerre estek, de más térségbeli devizáknak és indexeknek sem volt túl jó napja. A dollár erősödése miatt nagyot estek a nemesfémek.
(Fotó: Eidenpenz József)

Az USA-ban a hétfői szünnap után volt mit bepótolni, emelkednek, de nem indultak túl jól és némileg bizonytalan hangulatot tükröznek az indexek. Este hat után kicsivel az S&P 500 0,1 százalékos pluszban volt, a Nasdaq Composite index 0,7 százalékot emelkedett, a Dow Jones viszont 0,3 százalékos mínuszban volt.

A Wal-mart áruházlánc jelentése nyomán kilenc százalékkal esett. A dollár visszapattant a múlt heti három éves mélypontról, és fél-egy százalék közötti pluszban mozgott a nap során. Az euró gyengülése jót tett az európai papíroknak, itt 0,6-0,8 százalékkal emelkedtek a főbb indexek.

A BUX index a nap elején pluszban nyitott, a jó Mol-jelentés ebben nagy szerepet játszhatott. (Erről itt írtunk délután.) A részvény azonban pluszból lassacskán mínuszba csorgott le, és a nap végén 0,6 százalékos esést hozott össze (2878 forinton). Az OTP 1,6, a Richter 0,2, a Telekom 0,4 százalékkal esett. Így az indexünk is jelentős, 0,9 százalékos mínuszban búcsúzott.

További árfolyamok itt

Régiós jelenségek

Az USA-ban továbbra is az inflációtól, a kamatemeléstől, a kötvényhozamok emelkedésétől, végső soron egy újabb recessziótól félnek sokan, amint azt rengeteg cikk és elemzés mutatja. A német ZEW gazdasági hangulatindex viszont a vártnál sokkal jobb lett (16,5 helyett 17,8 az Investing.com szerint),

A forint gyengült, 90 fillérrel feljebb, 312-re ment az euró ára. A többi térségbeli tőzsde is inkább esett vagy stagnált, és a lengyel, cseh, török deviza is gyengült ma, régiós jelenség lehet tehát a BUX alulteljesítése is. A háborúzó Erdogan elnök bejelentette Afrin város megszállását, a török líra erre még jobban esni kezdett.

Ne félj az eső olaj láttán

Az erősödő dollár nyomán szakad az arany, az ezüst ára. Egyes elektronikus rendszerek ma a Brent típusú olaj árát tévesen mutatják, mert sok helyen ma lépett a legközelebbi határidő helyébe az április a március helyett. Valójában a WTI április határideje 1,1 százalékkal 62,20 dollárra, a Brent áprilisra 1,2 százalékkal 65,60-ra emelkedett.

A rengeteg vészmadár és világvége-jós között kitűnik a Morgan Stanley, amely ma azt mondta, hogy a mostani részvénypiaci lejtmenet csak előjáték volt az igazi zuhanáshoz. Ezt főleg a kötvényhozamok emelkedése miatt valószínűsítik.

Jelentett a CIG Pannónia

A Mol mellett a CIG Pannónia Életbiztosító is közzétette utolsó negyedéves gyorsjelentését. “Az adózott eredmény 2 598 millió forintra emelkedett, a biztosítási díjbevétel 42 százalékkal 26 933 millió forintra nőtt, az értékesítés 82 százalékkal emelkedett, az egy részvényre eső nyereség pedig 40,8 forint, közel négyszerese a tavalyi évinek” – idézte az Equilor hírlevele.

A Random Capital szerint a CIG Pannónia jelentése “gyakorlatilag teljesen megegyezett a várakozással”, a nettó eredményt egyszeri tétel, az MKB biztosítójának a vételárhoz képest pozitív átértékelése javította, az akvizíció költségei rontották. “Az irányvonal azonban jónak mondható és a Mészáros részvételtől is pozitív folyamatok eljövetelét várjuk” – írták a cég hírlevelében.

A kriptodevizák jó passzban vannak az utóbbi napokban, főleg a bitcoin, amely már 11 700 felett jár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG