3p
Az utolsó négy évben 90 milliárd, ebből csak az utóbbi pár hónapban 50 milliárd euróval nőttek Csehország devizatartalékai. Ezt a mérhetetlen euró-hegyet a korona erősödésére játszó spekulánsok zúdították a cseh jegybankhoz. 130 milliárd a devizatartalék a méretben velünk egyező országban, miközben a mi tartalékunk csak 24 milliárd, de bőven elég.

A cseh jegybank 2103-ban gyengítette a koronát, majd a visszaerősödést egy árfolyamgáttal akadályozta meg, eurónként 27-es szinten. Ezt azért tette, mert ahogy sokan mások is Európában, megijedt a deflációtól, noha ez a feszített munkaerőpiac miatt semmilyen gondot nem okozott volna. Lényeg a lényeg, az árfolyamot szinten tartotta a jegybank, és a 2015-ös svájci tragikus példa nyomán a világ deviza-spekulánsinak színe java arra kezdett játszani, hogy az árfolyamkorlát úgyis megszűnik, és akkor a korona az égbe megy.

Spekulánsok bátorítása

Szemben a svájcival, a cseh jegybank sosem mondta azt, hogy mindenáron és örökké megtartja a szintet, sőt jelezte, hogy egy idő után megszünteti, és pár hónapja azt is jelezte, hogy ez mostanában lesz. Végül sort is kerített rá. A jegybanknak ez az eljárása szerintünk nem rossz, különösen a svájciéval összevetve, bár tény, hogy a kivezetés idejének valószínűsítése felpörgette a koronavételt, ezért az 50 milliárd eurós tartalék-emelkedés az elmúlt hónapokban.

Kényelmes?

Ezt Zsiday Viktor, a Citadella alapkezelője és egyben az Alapblog egyik szerzője óriási hibának tartja, bár elismeri, hogy az ebből adódó helyzet ügyes jegybanki hozzáállással jól kezelhető. A probléma abból adódik, hogy a kb. 100 milliárdos euró-hegyet a cseh jegybanknak eladók vissza akarják majd venni, csak várják, hogy ezt óriási nyerőben tehessék. A cseh jegybank azonban kényelmes helyzetben van, mert miután mindenki eladni akarja most a koronát, azaz venni az eurót, nem tud tovább erősödni a korona, ha pedig gyengülni kezd, a cseh jegybank kényelmesen ki tudja szolgálni a spekiket: szépen visszaadja nekik a 100 milliárdot egy kis nyerőben, ők pedig buknak egy kicsit.

Légy repülhet a levesbe

Ez a forgatókönyv akkor valósul meg, ha a kényszerű zárások hatására a korona gyengülni kezd, és kis gyengülés után áll oda a cseh jegybank. Ez persze nem ilyen egyszerű, hisz ha ezt látják a spekulánsok, újra vérszemet kapnak abból kiindulva, hogy a reálgazdasági folyamatok miatt a korona előbb-utóbb úgyis erősödni fog, és ezt kivárják. Persze ez nem tud lebonyolódni, amíg ők maguk akadályát képezik ennek (hisz pozíciójuk sokszorosa az éve cseh fizetésimérleg-többletnek).

Vészforgatókönyvek

Ha ennek ellenére túl makacsok és kitartók, a jegybanknak két eszköze van: az egyik a Zsiday által is javasolt átmenetileg alkalmazandó -5 százalékos alapkamat, ami az idő haladtával óriási bukóba vinné a spekulatív pozíciók tulajdonosait, így kényszerű zárásba kezdenének.

A másik megoldás, hogy a jegybank egy zárási pánikban hagyja, hogy a korona túlzottan gyengüljön, és ekkor a pozíciók likvidálása láncreakciószerűen menjen végbe, ha nem is olyan durván, mint a svájci frank esetében. Ez ugyan nem elegáns megoldás, de ha megint csak ő maga áll be a túlsó oldalon, igen csinos pénzt keres országának az ügylet által. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi lesz a cseheknél parkoló euró-hegy sorsa.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG