5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Remek számokat közölt csütörtök reggel az OTP, a bankcsoport a kamat-, a díjbevétel és a nettó eredmény sorokon is rekordot ért el. A folyamatokról Bencsik László vezérigazgató-helyettes számolt be, aki elmondta, az egyedi tételek 208 milliárd forinttal csökkentették az első félévben a bank eredményét.

A bankcsoport működése stabilizálódott Ukrajnában és Oroszországban, a második negyedévben mindkét országban pozitív eredményt értek el, hangsúlyozta Bencsik László. A javuló második negyedéves adózás utáni eredmény az erős működési eredménynek, a csökkenő kockázati költségeknek, valamint a gyengülő forint együttes hatásának köszönhető.

Az osztalékról még korai beszélni. Fotó: Depositphotos
Az osztalékról még korai beszélni. Fotó: Depositphotos

A bankcsoport első féléves adózás utáni eredménye 42,7 milliárd forint volt, ugyanakkor a második negyedévben a korrekciós tételek nagysága meghaladja a 86 milliárd forintot, ezzel az első félévben összesen 208 milliárd forint terhelte az adózás utáni eredményt. A fentiek miatt a tavalyi évhez képest 80 százalékkal csökkent a bank adózás utáni eredménye, ami elvileg nem annyira örömteli. Ha viszont a korrigált adózás utáni eredményeket nézzük, ami a háborús helyzetet, a változó gazdasági környezetet is figyelembe veszi, akkor 2 százalékos növekedés látható.

A Magyarországon bevezetett extraprofit-adó vagy a kamatstop ugyanakkor nagyon komolyan visszavetette az eredményt. Csak ezek az adótételek 68 milliárd forint terhet jelentettek a bank számára.

Összességében Bencsik László szerint vegyes képet mutat a bank második negyedéves eredménye.

Az árfolyamszűrt adatok azt mutatják, hogy a bevételi számok 11 százalékkal nőttek. Ezek a számok a hiteloldalon is visszaköszönnek, ez a tevékenység járult hozzá legjobban az eredményekhez. Az aktív hitelezés közben ugyanakkor a kamatmarzs érdemben nem változott.

A költségek növekedése erősen felgyorsult, amit a mostani inflációs környezet magyaráz, a második negyedévben ezen a soron 3 százalékos emelkedés volt. A költséghatékonyság ennek ellenére javult, továbbra is 50 százalék alatt van. Előretekintve ugyanakkor a bank vezetése lát e területen kihívásokat.

Oroszország és Ukrajna továbbra is kiemelt figyelmet kap a bank vezetésétől. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az oroszországi működés stabilizálódott. Az országban a lakossági ügyfelekre, így a fogyasztási hitelekre, hitelkártyákra koncentrálnak. Eközben a vállalati hitelállományt igyekeznek leépíteni, ez az első félévben is érdemlegesen csökkent. Az orosz piacon a betétállomány tovább bővült, szerencsés helyzetet jelent, hogy stabil a leánybank helyzete, nyereségesen működik.

Megismételte Bencsik László, hogy felülvizsgálat alatt van az orosz piaci jelenlét, elkezdték vizsgálni az értékesítés lehetőségét, ugyanakkor egy ottani elnöki rendelet megtiltotta a külföldi társaságok tulajdonosváltását. A vezérigazgató-helyettes azt is jelezte, hogy érdeklődők lennének az orosz leányra.

Ukrajna esetében sokkal nagyobb a bizonytalanság, a második negyedévben kvázi új fejlemények nem merültek fel, így a céltartalékképzés visszafogottabb lett. Ennek köszönhetően az eredmény plusz nullás lett.

Az egyes országok kapcsán Bencsik László elmondta, hogy Magyarországon a korrigált eredmény év/év alapon nőtt, ám a fent jelzett extraadóterhek miatt az adózás utáni számok nem lettek kedvezőek. Bulgáriában a DSK továbbra is jól teljesít. A horvát egység nagyon dinamikusan növekszik, további pozitívum, hogy januártól az országban euró lesz. Szerbiában, annak ellenére, hogy nem európai uniós tagország, sokkal kevesebb negatívum jelentkezett, mint például Magyarországon. Szlovéniában a bank várja, hogy szeptember végéig le tudják az ottani akvizíciót zárni, amely révén a legnagyobb bankok közé tudnának előrelépni. Romániában továbbra is jelentős az eltérés a bank vezetésének ambíciói és a valós jelenlét között. Ezen most organikus növekedéssel próbálnak javítani, a piacszerzés ugyanakkor az eredményeket visszafogja. Albánia pozitív meglepetés a bankcsoport számára, miközben azért léptek be, mert dinamikus növekedést reméltek. Moldovában komoly gazdasági nehézségek vannak, ugyanakkor a nehéz környezet ellenére is nyereséget tudnak termelni.

Akvizíciók tekintetében jó hír, hogy lezárták az albán tranzakciót. Ez helyi szinten nagy előrelépés, noha csoportszinten kisebb a jelentősége. Az OTP továbbra is várja a szlovén Nova bank megvásárlásának jóváhagyását.

Az orosz és az ukrán operációk nélkül az OTP Csoport teljesítménye kapcsán a menedzsment 2022-es várakozásai érdemlegesen nem változtak. Az árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány organikus növekedése az első 6 hónapban látott 8 százalékos bővülést követően meghaladja a 10 százalékot. A menedzsment szerint a nettó kamatmarzs stabilizálódhat. A működési költséghatékonyság a 2021-hez hasonló lehet, bíznak abban, hogy továbbra is 50 százalék alatt marad. A hitelkockázati költség ráta a 2021-es szint közelében lehet, amennyiben érdemben nem romlanak tovább a makrogazdasági várakozások. 2022 hátralévő részében a második negyedévben látottnál kisebb mértékű, de pozitív profit hozzájárulást várnak az orosz leánybanktól. Az ukrán leánybank teljesítményét elsősorban a kockázati profil alakulása befolyásolhatja.

Újságírói kérdésre Bencsik László azt mondta, hogy szeretnének osztalékot fizetni, erre reményei szerint lesz lehetőség, ugyanakkor nagyon sok a kérdőjel, hiszen továbbra is háborús helyzet van, erőteljesen növekednek a recessziós félelmek, és az állami elvonások is nyomasztóak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44940 44520 45560 -0,11% 0 0 9 279 754 120 HUF 2026-09-04 17:06:09
MOL 4952 4910 5030 -1,45% 0 0 3 675 358 631 HUF 2026-09-04 17:08:25
MTELEKOM 2624 2568 2636 +1,39% 0 0 745 345 608 HUF 2026-09-04 17:06:39
RICHTER 12820 12670 12930 +0,08% 0 0 1 802 754 430 HUF 2026-09-04 17:05:33
OPUS 311 307 320 -1,58% 0 0 11 536 163 HUF 2026-09-04 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Visszajött a klinikai halálból a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 15:09
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Foghatja a fejét Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 08:07
Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, ennyibe kerül most az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:16
Péntek reggel óta alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru A telekommunikációs cég mentette meg a napot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:52
Csökkenéssel zárta a pénteki napot a Budapesti Értéktőzsde indexe, a négy nagy papír közül kettő árfolyama alig változott a nyitáshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett a tengerentúlról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 17:06
A Brent kőolaj ára majdnem 2, a földgázé pedig csaknem 1,5 százalékkal esett.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen a hangulat pénteken kora délután a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:13
Csökken a hazai részvényindex
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzta le péntek délelőtt a magyar tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:12
A többi nagy papír erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Semmi sem állíthatja meg a BUX-indexet – irány a 200 ezer pont?
Csahóczi Máté | 2026. szeptember 4. 12:04
Miért szárnyal a BUX, reális-e a 200 ezer pontos szint, és megéri-e most ide befektetni? Ezeket a kérdéseket járja körbe az alábbi cikk, amely a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Budapest állva hagyta Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:26
Így nyitottak a tőzsdék Európában.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, ennyibe kerül péntek reggel egy euró
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 07:54
Jókorát erősödött a forint az éjjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG