3p
Visszajött a bika, és tovább száguld, rekordszinten áll az S&P 500 amerikai index, miután most inkább jó gyorsjelentések érkeztek. Rekord alacsony szinten van viszont a piaci félelmeket jelző VIX. Szépen emelkedtek ma az európai részvények is egy jó német makroindex után. A BUX index viszont szerény mínuszban zárt.

Minden idők legmagasabb szintjére emelkedett az S&P 500 részvényindex, és a többi fejlett piaci részvénymutató is szépen teljesített ma. A jó kedvet okozhatta egyrészt, hogy az Ifo német üzleti bizalmi index új történelmi csúcsra érkezett, a világsajtó egyenesen a német vállalatok euforikus hangulatáról írt. Az eurozónás EuroStoxx 50 index és a francia CAC 0,7, a német DAX 0,5, a brit FTSE 100 pedig 0,8 százalékkal ment fel.

Az USA-ban a gyorsjelentések okoztak örömöt, az emelkedést főleg a Caterpillar és a McDonald's fűtötte, közel 6, illetve 4 százalékkal drágultak. A 3M részvényenkénti eredménye 24 százalékkal ugrott meg, a részvény mégis öt százalékkal esik, mert a bevétel viszont elmaradt a várttól.

Jön a Facebook és az Amazon

Az Alphabet (Google) nem számolt be rossz eredményekről a várakozásokhoz képest hétfő éjjel, forgalma például kiugróan nőtt, nyeresége pedig a már ismert EU-s büntetés miatt esett vissza. A részvényt mégis három százalék körüli eséssel büntették a befektetők. Az Amazon és a Facebook még ezen a héten, az Apple a jövő héten jelent.

A BUX index a jó kezdés ellenére most jócskán elmaradt a többitől, 0,2 százalékos eséssel zárt, csak az OTP tudott emelkedni. A bankrészvény 0,1 százalékkal 9320-ra ment fel, a Mol 0,6 százalékkal 21 430-ra esett. A Richter egy ezrelékkel 6749-re süllyedt, a Telekom 468-on stagnál.

Jön az ősz, lesz itt még sírás?

A VIX volatilitás-index 23 éves rekordot döntött, alig valamivel 9 felett áll, nincs messze attól, hogy eddigi történelmi mélypontját is alulmúlja. Az S&P 500 indexre kötött opciós üzletek volatilitását mérő szám általában optimizmus idején alacsony, piaci turbulenciák és esések idején pedig magas. Az Investing.com szerint azonban nagy a forgalma a rá szóló opcióknak, sokan arra számítanak, hogy a nyár elmúltával a volatilitás is megélénkül.

A Fed megint szerepelni fog

Az USA Conference Board fogyasztói bizalom indexe is a vártnál jobb lett, 121,1 a 116,5-es konszenzus helyett.) A Fed nyíltpiaci bizottsága ülésezik ma és szerdán, kamatváltoztatást ugyan nem várnak tőle, ám a piacok árgus szemmel figyelnek minden apró jelre. A jövőbeli kamatpályán kívül arra is, mi lesz a Fed 4,5 ezermilliárd dolláros mérlegfőösszegével, vagyis a korábban felvásárolt hatalmas mennyiségű kötvénnyel. Hogyan tervezik ennek kivezetését, csökkentését (ezt a tapering, "tapír").

Stabil a forint

A dollár megint esett, a dollárindex (DXY) 13 hónapos mélyponton volt a főbb devizákhoz képest, estére azonban visszaerősödött. A forint nap közben kicsit gyengült, majd estére visszatért 305,20-ra. Az euró erősödése mostanában gyakran fékezte az európai részvényeket, ma ez kevésbé volt jellemző.

Főleg a szaúdiak szorgalmazzák ismét az OPEC-nél a kitermelés-csökkentést, Nigéria viszont együttműködő, ennek hatására tovább drágult az olaj, három százalékos pluszban van. Ezzel a Brent éppen elérte az 50 dollárt, a WTI 47,80. A bitcoin és az ethereum tíz százalék körüli mínuszban is voltak.

A KBC Equitas további fantáziát is lát az OTP árfolyamában, de azért a stop losst feljebb húzza. Új célára 10 ezer forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG