4p
Eljött az amerikai kamatdöntés napja, az amerikai tőzsdék bizakodóak, az európai indexek estek, elsősorban az euró erősödése miatt. Az amerikai kötvényhozamok sok éve nem látott szinten, a Twitter és a Snap ugrik, az olaj száguld, a kriptodevizák is erősödnek. Hírbe hozták a Konzumot, lefújták a Waberer's részvényeladást.

Magyar idő szerint este hétkor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan 0,25 százalékponttal megemeli az irányadó kamatokat, ezt mindenki biztosra veszi. Amire nagyon figyelnek, az inkább a körítés, indoklás, ahol minden szónak szerepe lehet, ami a további kamatemelések ütemére enged következtetni. Sokan arra tippelnek, hogy nem három, hanem négy emelés lesz az idén.

Így nem csoda, ha némi óvatosság, idegesség volt tapasztalható ma a tőkepiacokon a döntés előtt. Az amerikai, sőt a német kötvényhozamok is jócskán megugrottak. Az öt éves amerikai állampapírok hozama 2010, a két éveseké 2008 szeptembere óta nem látott magasságban van.

Az európai tőzsdéket nyomasztotta, hogy az előző nap még szépen gyengülő euró, ha csak kicsit is, de megint erősödésbe váltott. (Az euró/dollár 0,15 százalékkal 1,2260-ra emelkedett.) A német DAX végül plusz nullában (0,5 pontos miniemelkedéssel) végzett, a francia, brit, belga indexek 0,2-0,4 százalékkal estek. A spanyol Ibex-et a bankok húzták le 0,6 százalékkal, a görög tőzsde mutatója is hasonlóan süllyedt.

Lengyel, magyar...

A lengyel WIG 20 azonban 2,1 százalékkal száguldott, a prágai és bukaresti mutatók is fél százalék körüli pluszban voltak. A Budapesti Értéktőzsde BUX indexe 0,7 százalékkal emelkedett, a régiós társaihoz hasonlóan. A Mol 1,9 százalékkal 2948-ra, az OTP 1,2 százalékkal 11 590-re, a Telekom 0,8 százalékkal 449-re emelkedett. A Richter 1,5 százalékkal süllyedt.

További árfolyamok

A Konzum nevű kisgömböc állítólag a Telenor magyar üzletága iránt sem lenne közömbös, bár a konkrét tárgyalások hírét cáfolták. A részvény ma 1,7 százalékkal drágult.

Visszavonta a kedden bejelentett részvény-értékesítést a Waberer's International Nyrt. többségi tulajdonosa, a B.V. CEE Transport Holdco, mert a széleskörű érdeklődés ellenére a kereslet nem felelt meg az árelvárásainak - tette közzé a Waberer's. A papír 5,5 százalékos mínuszban zárt.

Töröld a Facebook-ot?

Közzétette április 12-i közgyűlésének előterjesztéseit a Rába, az osztalékjavaslat 23 forint (ez mintegy másfél százalékos osztalékhozam). A papírra nem volt ma üzlet. A forint stabil, a 311,40 forintos esti euróár lényegében változatlan.

A Facebook ma újabb eséssel kezdte a napot, de aztán pluszba váltott, és most két  százalékos pluszban van, 171,60 körül. Pedig óriási a bál körülötte a kiadott adatok miatt, az USA-ban és Európában is. “#DeleteFacebook” – töröld a Facebook-ot – néven egész mozgalom alakult. Nem csoda, hogy versenytársai, a Twitter és a Snap 4-5 százalékos pluszban mozognak.

Jöhet a Google-különadó

A Facebook két nap alatt elveszített 60 milliárd dollárt piaci kapitalizációjából, annyit, mint a Tesla teljes tőzsdei értéke, 52 milliárd dollár, vagy a Snap Inc. 19 milliárdja – írta reggel a Bloomberg. Előző nap a Marketwatch azt számolgatta, hogy Mark Zuckerberg 40 millió dollárt spórolhatott azon, hogy idén, a zuhanás előtt eladott 900 millió dollárért Facebook-részvényeiből.

Biztos nem véletlen, hogy pont ma közölték a hírt: az EU-Bizottság magasabb adót tervez kivetni az Európában székhellyel nem rendelkező internetes óriásokra, mint a Google vagy a Facebook. A kiskapuk bezárására a “digitális jelenlétet” is megadóztatnák.

Ezért esett a Deutsche

Az amúgy is pluszban levő kőolaj ára még jobban meglódult, amikor az USA szokásos készletadatait közzétették. Jelenleg 2,5 százalék körüli az emelkedés. Az arany is pluszban.

Az EU-Bizottság zöld utat adott a Bayer-nek a Monsanto felvásárlására. A Monsanto egy százalékos pluszban, a Bayer részvénye alig mozdult. A DAX nagy vesztese a Deutsche Bank lett, amelynek részvénye majdnem öt százalékos mínuszban, épphogy pár centtel 12 euró felett végzett. Egyrészt elterjedt, hogy a bank befektetési üzletága megint rosszul teljesít. Másrészt a pénzintézet figyelmeztetett, hogy az erős euró nem jó neki.

Megtorpantak a kriptók

Felfelé araszoltak a kriptodevizák, a bitcoin volt 9150 dollár körül is, de nemrég visszaesett 8800-ra, ami stagnálást tegnap óta. Az ether is megrekedt 550 dolláron, több alternatív kriptó – például bitcoin cash, ripple – már jelentős mínuszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG