7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Szomorkás a hangulat Európában, amit a tegnapi amerikai zuhanás mellett a rossz járványstatisztikák is indokolnak. A BUX alig esik, a forint pedig kissé eltávolodott a történelmi mélyponttól. Megakadt a Volkswagen-rali, de új kínai cég akar a Teslával versenyezni. Jó véleménnyel van a Mol árazásáról az egyik brókercég.

Tegnap is a kötvényhozam-emelkedés miatti félelem uralkodott el a részvénypiacokon, a tíz éves amerikai kötvények majdnem 1,75 százalékos hozam mellett forogtak, 14 hónapos csúcson. Ez a technológiai szektor értékeltségét csökkenti inkább, így a Nasdaq 100-as index 3,1 százalékkal zuhant, az S&P 500 másfél, a Dow Jones ipari index fél százalékkal ment le.

Így ma az európai indexek is 0,3-0,6 százalékos mínuszban járnak, amit súlyosbít, hogy a kontinensünkön rosszabbodnak a járványadatok. Például Németországban január közepi szintre emelkedtek a mutatók, és javulásnak nincs jele. Magyarországon is abszolút csúcson a fertőződések és a halálozások száma, és még minimum egy hétig nem lesz enyhítés a korlátozásokban.

Használható az AstraZeneca-oltás

A jó hírek közé tartozik, hogy az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) tegnapi véleménye szerint az AstraZeneca vakcinája nagy valószínűséggel biztonságos, újraindíthatják a vele folyó oltásokat. Az amerikai határidős inedxek is pluszban állnak, és a tíz éves dollár-államkötvényhozam is csökkent, 1,689 százalékra.

Itthon a BUX index csupán 0,1 százalékkal süllyed, a mozgások csekélyek. Az OTP három ezrelékes pluszban, a Richter ugyanekkora mínuszban jár, a Mol stagnál. Nagyobb emelkedést, közel két százalékot a Rába mutat. A forint a tegnapinál valamivel jobb helyzetben van, most 368,20 az euró ára.

Árfolyam

Ma van a “quadruple witching”, vagyis az a nap, amikor négyféle származékos termékcsoportnál egyszerre fut ki a márciusi határidő. Volt rá példa a múltban, hogy ez nagyobb volatilitást okozott, de arra is bőven, hogy mégsem. Sorra jelennek meg a magyar cégek közgyűlést helyettesítő igazgatósági üléseiről szóló közlemények.

Forintbankjegyek (E. J.)
Forintbankjegyek (E. J.)

Történelmi csúcsa közelében az euró/forint

Az EUR/HUF tegnap megközelítette a 369,5 forintos csúcsot, a technikai ellenállást azonban nem törte át. Ma reggelre pedig 368,5 forintig is csökkent az árfolyam – írta az Erste Befektetési Zrt.

A forinthoz hasonló gyengülés volt látható tegnap a lengyel zloty-nál is. Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke tegnap arról beszélt, hogy a jogállamisági feltételek alkalmazását akár már idén elkezdhetik, ami EU-s támogatási pénzek elvonását tenné lehetővé. Ennek kockázata Magyarország és Lengyelország esetében a leghangsúlyosabb.

További cikkünk a forintról: Nincs is olyan messze a 400 forintos euró?

Kína, Oroszország, olaj, szuperciklus

Megkezdődtek a tárgyalások Kína és az USA között, állítólag elsősorban a nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdéseket fogják megvitatni. Nagyot esett tegnap az olaj, mintegy hét százalékot, a WTI be is esett 60 dollár alá. Ezt egyesek az amerikai-orosz feszültség éleződésével magyarázzák, mások inkább az európai járványhelyzet rosszabbodásával. A magas amerikai készletadat és az erősödő dollár is közrejátszhatott.

Megint mások szerint az olaj egyszerűen túl gyorsan, túl magasra ment. A Bloomberg pedig megint feltette az “árupiaci szuperciklus indul” kezdetű lemezt. Mára javult a helyzet, a fekete arany másfél-két százalékos pluszban van, a WTI ismét 60 dollár fölött áll. (Az árupiaci szuperciklusokról itt írtunk korábban.)

Vételi lehetőséget jelent a Mol árfolyama?

Izgalmassá válhat a Mol technikai képe a KBC Equitas szerint.

Az elmúlt hónapokban az árfolyam egy szűkülő háromszögbe szorult be, amelyből hamarosan kitörés jöhet. Eközben a november óta tartó olajrali nagyon pozitív a cég számára, és az átoltottság növekedése, a járvány remélhető megfékezése az összes szegmens számára pozitív lenne. Csoportszinten kedvezőek a fundamentumok, 2450 forintos fairérték-becslésünk alapján bőven lehet még tér a növekedés előtt.

Figyel a felügyelet, véget érni látszik a Volkswagen-rali

A Volkswagen-részvények eheti 32 százalékos száguldása magára vonta a német piacot felügyelő BaFin figyelmét – tudósított a Reuters.

Az autógyártó elektromosjármű-ambíciói által ösztönzött árfolyam-robbanás csütörtökön leállt, miután a BaFin azt mondta, hogy figyelemmel kíséri a részvényárfolyam mozgását. A szóvivő ezt nem részletezte, rutinműveletről beszélt. A Volkswagen a piacvezető Teslának igyekszik konkurenciát teremteni. A részvények iránti kereslet az Amerikában forgó ADR-ek (letéti igazolások) piacán kiugróan erős volt. De globális szinten is megmozgatta az intézményi és lakossági befektetőket.

Emlékeztetnek rá, hogy a VW-csoport 2030-ig 12 akkumulátorcellás üzemet épít Európában, és bővíti az elektromos autók töltési infrastruktúráját is. A Volkswagen nem szavazó elsőbbségi részvénye ma minimális pluszban van, a sokkal ritkább törzsrészvények viszont tíz százalék körüli mínuszban.

Már megint egy Tesla-konkurens Kínából

Bennfentes információk szerint a kínai Geely autóipari vállalat is támadást indít az elektromos autók úttörője, a Tesla ellen – idézi az N-Tv.de német portál a Reuterst.

A “Zeekr” márkát a prémium szegmensben helyezik el, így versenyez a Teslával. A Geely Lingling Technologies tervezett elektromosautó-leányvállalatához tartozik majd. A Geely a Volvo autómárka tulajdonosa is, és a Daimler 9,7 százalékát is birtokolja. A Geely alapítója, Li Shufu már régóta olyan luxusautókat szeretett volna gyártani, mint a Mercedes-Benz.

A rezsicsökkentésnek annyi?

Drágább lehet a megújuló energia előretörésével és a texasi események fényében az elektromos áram a Concorde Értékpapír blogja szerint.

A jövőben a kiszámíthatatlanul termelő megújuló energiák mellé jó minőségű összekapcsolt hálózatok, nagyobb gáztároló kapacitások és egyre több tartalékba helyezett erőmű kell. Fel kell építeni olyan erőműveket, amelyek az év nagy részében nem termelnek, de amikor nem fúj a szél, nem süt a nap, akkor másodpercek alatt bekapcsolhatók. Ám a fentieknek ára van. A texasi események ráadásul megmutatták, hogy a korábbi gáztároló kapacitások szélsőséges esetben elégtelenek.

A japán Nikkei 225 és Topix részvényindexek öt éve (Tradingview.com)
A japán Nikkei 225 és Topix részvényindexek öt éve (Tradingview.com)

Nagy változások a japán részvénypiacon

Sokat változtatott ma a japán jegybank az Erste Befektetési Zrt. szerint. A BoJ többek között nem fog Nikkei 225-öt követő részvény-ETF-eket vásárolni, inkább TOPIX-követő termékekbe fog fektetni. A Nikkei Average csalóka képet ad a japán tőzsde helyzetéről, ma például esik, míg a sokkal átfogóbb TOPIX 0,2 százalékot emelkedik.

A Dow Jones Industrial Average-hez hasonlóan a Nikkei is ár alapján van súlyozva, illetve kevés társaságot foglal magában. Ezzel szemben a TOPIX a tokiói tőzsde összes, több mint kétezer tagját reprezentálja, méghozzá piaci kapitalizáció szerint. Eltörölték az évi hatezer milliárd jenes vásárlási célt is. A változtatásra azért volt szükség, hogy a BoJ stratégiája hosszútávon fenntartható legyen.

Az évek alatt a BoJ lett a japán állampapír- és részvénypiacok legnagyobb tulajdonosa, ami egyáltalán nem nevezhető kívánatosnak – teszik hozzá.

Vannak, akik bitcoint, mások bitcointőzsdét vennének a dollárjukból

A bitcoin tegnap ismét érintette a 60 ezer dolláros határt, de azután visszaesett, jelenleg 58 500 körül jár. Két közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy az amerikai lakossági segélycsekkek tulajdonosainak 7, illetve 10 százaléka tervezi bitcoin vásárlását a friss pénzből. (A Harris Poll és a Yahoo Finance, illetve a Mizuho Securities felmérései.)

Egy másik fontos hír a szektorból, hogy a Morgan Stanley befektetési bank tárgyalásokat folytat a Bithumb kriptodeviza-tőzsde megvásárlásáról. Ez a legnagyobb dél-koreai kriptotőzsde, az üzlet lehetséges értékét 441 millió dollárra teszik.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45940 45320 46090 +1,41% 45930 45940 4 980 023 200 HUF 2026-09-25 14:50:46
MOL 5195 5175 5260 -1,05% 5190 5195 963 282 065 HUF 2026-09-25 14:51:26
MTELEKOM 2550 2536 2558 +0,24% 2548 2550 253 972 318 HUF 2026-09-25 14:51:01
RICHTER 12560 12520 12690 -0,71% 12530 12560 650 563 320 HUF 2026-09-25 14:45:59
OPUS 278 275 284 -0,71% 278 278 8 799 349 HUF 2026-09-25 14:42:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG