4p
Számos elemző figyelmeztet arra, hogy a koronavírus gazdasági hatásai nem csak a kínai gazdaságot fogják érinteni, a befektetők azonban úgy tűnik fittyet hánynak a kockázatokra. Az amerikai piacon a vevők ismét olyan étvággyal ugrottak a részvényekre, mintha nem lenne holnap.

A múlt hét óvatos kereskedését követően hétfőn előbb pozitív korrekció jött, majd kedden ismét beköszöntött a piacokra a hurráoptimizmus. Az európai piacokon is erős pluszok voltak, amire rátett egy lapáttal, hogy jelentős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsdék irányadó indexei. Hiába regisztrálták az eddigi legtöbb áldozatot a vírusos tüdőgyulladásból, a befektetők hirtelen túlléptek a kockázatokon. Úgy látják ugyanis, hogy a kínai jegybank (PBOC) intézkedései megnyugtatóak, és megoldják a problémákat.

Jellemző az optimizmusra, hogy a világgazdaság felett tornyosuló viharfelhők ellenére az egyik legfontosabb amerikai tőzsdeindex, az S&P 500-as olyan jelentősen megugrott kedden, hogy ismét egy százalékon belülre került a történelmi rekordjától. Látszólag tehát minden rendben van a piacokon, tovább is léphetnek, hiszen a tőzsdék keddi mozgása alapján "nincs itt semmi látnivaló".

A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, kedden ugyanis több szakértő is annak a véleményének adott hangot, hogy a koronavírus miatt drasztikusan visszaesik a kínai gazdasági növekedés. Van olyan szakértő, aki szerint éves bázison a GDP mindössze 2 százalékkal fog növekedni, ami az elmúlt évi, gyengének minősített 6 százalékos bővülése után már-már tragikusnak hangzik. Kedden délután megjelent olyan elemzés is, amely már azt feltételezi, hogy a koronavírus technikai recesszióba dönti a kínai gazdaságot, ami az elképesztően nagy hitelállomány miatt jelenleg felmérhetetlen károkat okozhatna. Ráadásul a visszaesés a nemzetközi értékláncok miatt nem csak a helyi gazdaságot fogja érinteni, hanem globális hatása lesz. Arról az elmúlt napokban számos szakértő értekezett ugyanis, hogy a mostani járvány sokkal súlyosabb nemzetközi következménnyel jár majd, mint a 2003-as SARS vírus, Kína gazdasági súlya ugyanis jelentősen nőtt az elmúlt 20 évben. Ráadásul egyre több vállalat jelzi, hogy fennakadások lesznek mind a Kínában gyártott alkatrészek, mind pedig a késztermékek terén.

Nem véletlen hangsúlyozta azt néhány piaci szakértő, hogy az a plusz likviditás, amit kínai jegybank kinyomott, stabilizálja ugyan a helyzetet, de a problémákat nem oldja meg. Mint ismert, a PBOC hétfőn és kedden fordított repóügyletek révén 1700 milliárd jüan (242,74 milliárd dollár) likviditást pumpált a pénzügyi rendszerbe, aminek köszönhetően a kínai részvényárfolyamok kedden már emelkedtek a hétfői beszakadást követően. Ennek hatására pedig az európai és az amerikai tőzsdék indexei is 1-1,5 százalékkal ugrottak meg. A szkeptikusok között van az egyik nagybefolyású elemző, Mohamed El-Erian, aki annak a véleményének adott hangot, hogy sokkal mélyebb gazdasági problémák vannak a járvány miatt leálló termelés és logisztika miatt, mint amit a likviditásnöveléssel át lehetne hidalni.

Mint az árfolyamokból látszik, a veszélyektől függetlenül a befektetői hangulat az elmúlt napok pesszimizmusát követően 180 fokos fordulatot vett, és a szereplők teljesen negligálják a járvánnyal kapcsolatos kockázatokat. Persze az is benne van a pakliban, hogy a mostani hirtelen emelkedés mögött sem feltétlen fundamentális okok állnak, elképzelhető, hogy azok a befektetők, akik nagyobb esésre számítva léptek pozícióba a helyzet stabilizálódására reagálva zárták short pozícióikat és ők hajtják fel az árakat. Ez nem példa nélküli a mostani piacon, hiszen a Privátbankár is beszámolt arról, hogy a Tesla papírjai fék nélküli száguldásra váltottak. Az elektromos autók gyártója a hétfői irreálisan nagy ugrás után kedden folytatta a szárnyalást, és újabb 20 százalékos ugrást követően 940 dolláros történelmi csúcsra jutott a részvény árfolyama. Más kérdés, hogy akár a Tesla, akár más vállalatok esetében az ilyen technikainak nevezhető emelkedés biztos, hogy nem tart a végtelenségig, bármikor ismét átfordulhat a hangulat, és esésre válthatnak a részvények és az indexek is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG