2p
A negyedév első napja eddig megfelel annak a várakozásnak, hogy a cégek sajátrészvény vásárlásai leállnak, így vevők hiányában a tőzsdék lefordulnak. Persze az elmélet Amerikára vonatkozik, és azt csak este látjuk, most Ázsia és Európa zuhan.

Tegnap Amerika alig mozdult, így végül pozitív negyedévet zárt annak ellenére, hogy a negyedév első felében már-már összeomlásszerű zuhanást láthattunk. Ezt azóta teljesen ledolgozta a piac, a legnépszerűbb magyarázat szerint azért, mert a legnagyobb vevők maguk a tőzsdei cégek voltak. A negyedév elejétől az előző negyedéves jelentéseik nyilvánosságra hozataláig nem vettek, utána viszont annál inkább, egész tegnapig.

Nasdaq Composite a 200 napos mozgóátlagon

Ha jó az elmélet, és nem spekulálnak túl sokan az ebből adódó következményekre, akkor ma illene egy érdemi esést látnunk Amerikában, a Nasdaq Composite ekkor le is fordulna az épp elért 200 napos mozgóátlagról. Ez lényeges momentum lenne a továbbiak szempontjából, mivel az egész sokéves emelkedő trendet alapvetően a Nasdaq vezette, tavaly el is érte a 2000. évi őrület idején beállított tetőt, de meghaladni érdemben nem tudta.

Ázsia és Európa ezt mindenesetre megelőlegezi a forgatókönyvet: mindkét régió zuhanásba váltott. A Nikkei volt a legnagyobb vesztes 3,5 százalékos lejtmenettel. Európában a franciák vezeti a mezőnyt 1,6 százalékkal, de a DAX is 1,3 százalékot esik, 9830 ponton áll, ezzel a 10 ezres próbálkozás megint elbukott.

DAX, sok neki a 10 ezer pont

A hazai börze jobban bírja, ami mostanában megszokott dolog. A BUX csak fél százalékot esik, ezen belül a Mol 0.8 százalékot gyengül 16 460 pontig, a Telekom viszont ma is erősödik, 459 forintig.

EUR/HUF, 10 nap

A forint még tegnap összeszedte magát, 315-ről 313,50-ig javult az euróhoz képest, ezzel nagyjából az elmúlt egy hét átlagán van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG