3p
Ha csak pár ponttal is, de megint tudtak új rekordot állítani az amerikai tőzsdeindexek, és Európába reggel visszatért az optimizmus. Tízezer pont fölé ugrott a DAX, de enyhén lefelé csorognak a magyar részvények, kivéve a Magyar Telekomot. Ma a brit jegybank lesz a középpontban, amely nagy valószínűséggel kamatot csökkent majd.

Pár ponttal tovább tudtak javítani záróáron vett keddi történelmi rekordjukon az S&P 500 és a Dow Jones amerikai részvényindexek. Reggel a japán tőzsde is újabb egy százalékkal ment fel, már nem azt találgatják, lesz-e újabb japán gazdaságélénkítő csomag, inkább azt, milyen és mekkora.

Tegnap este megjelent a Fed Bézs könyve a gazdasági növekedésről, inflációról, de nagy változást a jelek szerint nem okozott az árfolyamokban. Az USA-ban ma fontos makroadatok érkeznek a foglalkoztatásról és az inflációról.

Lengyel, magyar együtt esik

A DAX reggel hamar 10 ezer pont felett találta magát, tíz órakor már 1,4 százalékos pluszban, 10 067 ponton járt. A francia index 1,2, a brit 0,8 százalékos emelkedést produkált, hasonlóan viselkedett a többi fejlett európai tőzsde is. Az amerikai határidős indexek is újabb 0,6 százalékos emelkedést vetítenek előre, jöhet az újabb rekord.

A lengyel WIG 20 és a magyar BUX tőzsdeindexek viszont egyaránt 0,2 százalékos mínuszban jártak. Az OTP fél százalékos csökkenéssel 6430 forinton, a Mol 0,1 százalékos eséssel 17 395-ön, a Richter 0,5 százalékos gyengüléssel 5836 forinton áll. A Magyar Telekom az utóbbi napokban mintha kitörni készülne, maga a cég is vette saját részvényeit. Ma 1,1 százalékkal 452 forintra drágult.

Britek itt, britek ott

Ma a brit jegybank döntése lesz a figyelem központjában – írja az Equilor Befektetési reggeli hírlevele és blogja. A piaci konszenzus szerint 25 bázispontos kamatvágásról dönthetnek, ezzel 2009 óta először csökkenne az alapkamat, 0,25 százalékra. „A határidős árazások alapján 80% az esélye a mai kamatvágásra.” A brit jegybankelnök korábban úgy fogalmazott, hogy a Brexit-szavazás után kialakuló negatív kilátások miatt szükséges lesz az alapkamat csökkentése.

„A font árfolyama a Brexit-szavazás óta jelentősen gyengült, azonban hétfőn pozitív korrekció indult. Amennyiben valóban kamatvágás lesz ma, az ismét gyengítheti a fontot” - írják. A font egyébként ma fél százalék körüli pluszban van az euróhoz és a dollárhoz képest egyaránt.

Erős a forint, viszonylag

Az Erste Befektetési Zrt. azt írja, „a kérdés nem az lesz, hogy a jegybank lazít-e, hanem inkább az, hogy milyen formában és mekkora mértékben. Ennek kapcsán pedig a font gyengülésére kell számítanunk rövid távon”. A mi forintunk eközben viszonylag erős, ötven fillérrel a tegnap esti alatt, 313,50-en forog az euró a bankközi piacon. (A forint várható sorsáról tegnap este itt írtunk.)

A szerdai 4,5 százalékos zuhanás után ma az olaj kissé korrigál, de eléggé erőtlen, fél százalékos pluszban van. (WTI 45,10, Brent 46,50 körül.) Az arany egy, az ezüst fél százalékkal esik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG