3p
Míg Ázsiában feszült figyelem uralkodik, Nyugat-Európa és a Budapesti Értéktőzsde lerázta magáról az IMF várakozásainak visszavágását. Vegyes hírek érkeztek az olaj piacáról, a Molt felminősítették, az Északi-tengeren azonban egyre több kutat kell bezárni. Amerikában a gyorsjelentési szezon mozgatja az árfolyamokat. A forint a japán jenen kívül mindennel szemben erősödött ma reggel.

Az se nagyon tudta kedvét szegni a befektetőknek, hogy tegnap az IMF a Brexit legkedvezőbb lefolyását feltételezve 0,1 százalékponttal csökkentette a világgazdasági növekedési előrejelzését az április prognózishoz képest, ezzel 2016-ra 3,1 százalékos, 2017-re vonatkozóan pedig 3,4 százalékos növekedést várnak. A főbb nyugat-európai indexek így kivétel nélkül fél százalék körüli pluszban kezdték a kereskedést.

Itthon már óvatosabban vagyunk optimisták

A jó hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átragadt, a BUX 0,45 százalékos erősödésben, 21 410 ponton nyitotta a napot. A bluechipek is minimális emelkedésben kezdték a szerdai kereskedést, ez azonban a nyitás utáni órákban elpárolgott, a Richter, a Mol és az OTP is nulla és 0,2 százalékos mínuszban ingadoznak. A Magyar Telekom azonban erőre kapott, fél százalék körüli pluszban kereskednek a papírral.

A forint gyakorlatilag az összes főbb devizához képest, így az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödni tudott. A japán jennel szemben azonban gyengült a hazai deviza. Reggel hét órakor az euró 315,13 forinton, a dollár 286,02 forinton, a svájci frank 290,16 forinton, a japán jen pedig 2,6980 forinton állt.

Nem volt eseménytelen az olajpiac sem

Ahogy arról már korábban írtunk, a reggeli órákban még a Standard & Poor’s felminősítése mozgatta a befektetőket – és a Mol árfolyamát - , miután a hitelminősítő a korábbi „BB” besorolásról (pozitív kilátással) „BB+” besorolásra (stabil kilátással) minősítette át az olajtársaságot. A hitelminősítő szerint a következő években erősödni fog a társaság feldolgozási és kereskedelmi (downstream) üzletága, ez adott okott a bizalomra.

A globális kereskedelem szempontjából két fontos nyersolajkeverék ára is lefelé moccant a délelőtt folyamán. Az északi-tengeri Brentért 46,65 dollárt kellett fizetni hordónként, míg az amerikai WTI könnyűolaj ára hordónként négy centtel 45,41 dollára mérséklődött. A Brent árának alakulásában az is közrejátszik, hogy több mezőt is be kell zárni az északi-tengeren, erről a Trend FM készített interjút.

Tépik a Nintendót, esik a Nasdaq

Az amerikai indexek vegyesen alakulnak a nyitás előtti kereskedésben, az S&P 500 és a Nasdaq is nulla és fél százalék közötti mínusz között ingadozik. A tengerentúlon a gyorsjelentési szezon tartja izgalomban a befektetőket. A Microsoft átalakítása például nem megy zökkenőmentesen, hét éves mélypontra süllyedt az árbevétel. A felhő üzletág azonban erősnek bizonyult, ez mentette meg a papírt is, a részvények ára három százalék fölött is járt a nyitás előtti kereskedésben.

Forrás: Japan Exchange Group

Egy tengerrel arrébb viszont óriási pofont kapott a Nintendo a játékos kedvű befektetőktől, miután kiszivárgott, hogy elhalasztják a Pokemon Go megjelenését Japánban. Az európai szerverek ráadásul folyamatosan leállásokkal küzdenek, ami szintén nem tesz jót a részvényeknek. A hazai piac ismételt cserbenhagyása végül 12 százalékos mínuszba vágta a játékfejlesztő papírjait, írja a Marketwatch. A játékfejlesztő egyébként a Pokemon Go megjelenése óta megduplázta a részvények árfolyamát, erről itt írtunk korábban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG