A három szerző, Barry Eichengreen, Arnaud Mehl, Livia Chitu által jegyezett, a Pallas Athéné Könyvkiadó által megjelentetett könyv alapkérdése, hogy egyszerre csak egy globálisan meghatározó deviza lehet jelen, vagy több is?
Globális deviza
A globális deviza egyedülálló kiváltságot jelent a globális devizát kibocsátó hatalom számára: a tartalékeszköz kibocsátásából származó hasznot. A kérdések kérdése, hogy marad-e a dollár a meghatározó globális deviza a jövőben, mennyire lehet arra számítani, hogy más devizák, az euró vagy a kínai jüan átveszik ezt a szerepet. Lehetséges-e, hogy ezek a devizák egymással párhuzamosan maradnak meghatározóak a globális gazdaságban?
A szerzők a globális devizák történeti elemzéséből vonják le a mára vonatkozó tanulságokat, adnak választ a feltett kérdésekre. A külföldi egyenlegek eredetéről elmondják, hogy a jegybankok devizatartalékolása a 19. században fejlődött ki. Az azt megelőző időszakban az első pénzügyi piacok néhány város és egy-két meghatározó bankház köré szerveződtek. A megbízható és jó informáltsággal rendelkező bankházak bármely helyszínen képesek voltak váltót leszámítolni és kifizetni, egyúttal ezek a váltók – a másodlagos piacon – befektetési lehetőséget biztosítottak.
A dollár felemelkedése
A dollár felemelkedése 100 éve kezdődött: az Egyesült Államok ugyan már az 1870-es években megelőzte Nagy-Britanniát, mint a világ legnagyobb gazdasága, és egyre inkább a világ legnagyobb külkereskedő országává is vált, ennek ellenére a dollár sokáig nem játszott jelentős szerepet nemzetközileg. Az amerikai külkereskedelem jelentős része Londonon keresztül, sterlingben történt kiegyenlítésre.
A dollár nemzetközi szerepének növekedésére kedvezően hatott az első világháború, amikor az amerikai külkereskedők kényszerűségből hazai bankokhoz fordultak finanszírozásért. Ekkorra megalakult a FED, amely pedig aktív, támogató résztvevője lett a váltópiacnak. A szerzők rámutatnak arra, hogy a dollár már a 20-as évek közepére behozta a hátrányát a sterlinggel szemben.
Az első világháborút követő nemzetközi pénzügyi rendszer alapjait a Genfi Konferencián fektették le. Itt fogalmazódott meg az állami beavatkozásoktól független jegybankok kialakításának, valamint az aranystandard visszahelyezésének igénye. Mivel az Egyesült Államok rendelkezett a világ összes monetáris aranyának közel 40 százalékával, így New York lett az egyik tartalékoló központ, a tradíció következtében pedig London a másik. Így a dollár és a sterling egymás mellett lehettek az időszak meghatározó globális devizái.
Jen, euró
A 20. század második felére már a dollár dominanciája jellemző. Ennek az időszaknak a sajátossága a gyors változások a pénzügyi technológiában, a szabályozásban és a pénzpolitikában. A szerzők részletesen felidézik a sterling visszahúzódásának, továbbá a jen felemelkedésének, majd süllyedésének történetét is.
Az euró pályáját elemezve emlékeztetnek arra, hogy létrejöttének fő motivációja az egységes európai piac elmélyítése, az árak átláthatóbbá tétele, a tranzakciós költségek csökkentése, a nemzeti devizák közötti volatilitás eltüntetése volt.
Jüan
A szerzők nagy figyelmet fordítanak a jüannal kapcsolatos lehetőségek feltárására. A történelmi tapasztalatok alapján elképzelhetőnek tartják gyors előretörését, ahogy az a dollárral történt az első világháború kezdetét követően. Nem zárható ki a japán út, sem: az, hogy a kezdeti gyors növekedést megakasztja valami. Rámutatnak arra a harmadik lehetőségre is, mely szerint Kína lassan, lépésről lépésre, de biztosan halad előre a jüan nemzetközivé tételében.
Diverzifikáció
A bemutatott törtélelmi időszakok alapján a jövőre vonatkozóan azt a tanulságot vonták le, hogy olyan idő jöhet, amikor egyszerre több globális devizának is helye lesz. Ez egyszerre stabilizáló és destabilizáló hatású is lehet. Pozitív, hogy több deviza adhat likviditást, ami nagyobb diverzifikációt nyújthat, kisebb függést jelent egy adott devizától. A váltás lehetősége egyúttal a gyors változás veszélyét is magában hordozza.
Ukrajnáról eddig nem is igazán volt szó. 
