1p
Az S&P és a Fitch osztályozta a Mol euróalapú kötvénykibocsátását.

Az S&P Londonban bejelentette, hogy BB szintű - a BB plusz szuverén magyar adósosztályzattól egy fokozattal elmaradó - hosszú távú besorolással látta el a magyar olajipari vállalat készülő kibocsátását.

A Standard & Poor's tudomása szerint az új Mol-kibocsátás az olajcég 2017-ben lejáró 750 millió eurós kötvénykötelezettségének refinanszírozására szolgál.

A mostani besorolást abból a feltételezéséből kiindulva adta meg, hogy az új Mol-kötvény meghatározó kondíciói azonosak lesznek a jelenleg piacon lévő kötvényével.

Az S&P közölte, hogy a készülő Mol-kötvény végleges dokumentációját elemezni fogja, és ettől is függ a most előre megadott besorolás.  

A Fitch Ratings ugyanerre a készülő kibocsátásra BBB mínusz/EXP - vagyis a magyar államadós-besorolásánál egy fokozattal jobb - osztályzatot adott. A cég hangsúlyozta, hogy ez előzetes besorolás, erre utal az osztályzathoz csatolt EXP (expected, várható) kiegészítés. A Fitch Ratings is közölte, hogy a tervezett Mol-kötvény végleges besorolása függ a tranzakció teljes dokumentációjának tartalmától.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40160 39660 40200 -0,94% 40160 40220 2 820 459 540 HUF 2026-02-02 09:21:11
MOL 3870 3842 3918 -1,53% 3872 3880 649 219 746 HUF 2026-02-02 09:21:22
MTELEKOM 1998 1986 1998 0,00% 1998 2000 45 487 842 HUF 2026-02-02 09:21:30
RICHTER 10750 10680 10850 -0,19% 10750 10760 208 942 650 HUF 2026-02-02 09:20:43
OPUS 550 544 551 0,00% 550 551 34 383 892 HUF 2026-02-02 09:21:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
Részvény / Deviza / Áru Izzadni kezd a tenyere, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 07:33
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG