7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a BUX-ot viszont visszahúzza az OTP korrekciója. Az euró/forint tavaly augusztus óta nem volt 350 alatt. Jött itthon két kellemes gyorsjelentés is. A Daimlernél ezrek állnak vissza a “Kurzarbeit”-ról normál munkarendre.

Szerény pluszban járnak ma az európai tőzsdék, 0,3 százalék körüli emelkedést mutatnak a vezető indexek. A német DAX 15 540,70 ponttal új történelmi rekordot ért el. Az amerikai határidős indexek is jól állnak, főleg a technológiai szektorban (a Nasdaq 100 Futures +0,8 százalékon).

Itthon viszont a BUX-index 0,3 százalékkal süllyed, főleg mivel a tegnapi száguldása után az OTP 0,9 százalékkal korrigál lefelé. A Mol és a Telekom fél-fél százalékkal emelkedik, a Richter viszont ugyanennyivel veszít az értékéből. Négy százalékkal drágul a CIG Pannónia és kettővel az ANY Biztonsági Nyomda a gyorsjelentésük után. (Lásd később.)

Az EUR/HUF árfolyam 350 alatt is volt (Tradingview.com)
Az EUR/HUF árfolyam 350 alatt is volt (Tradingview.com)

A forint erős, reggel 350 alá is becsúszott az euró, most 350,90.

Árfolyam

Jó hazai GDP-adat érkezett

Magyarországon GDP-adatokat tettek közzé ma reggel, egy év alatt csökkent, negyedév/negyedév alapon viszont 1,9 százalékkal nőtt a gazdaság. Így “vaskos meglepetést okozott” a magyar gazdaság a K&H Bank elemzője, Németh Dávid szerint.

A várakozásoknál sokkal jobban szerepelt az első negyedévben a magyar gazdaság, a jelenlegi kilátások szerint az idén 5 százalékot meghaladó GDP-bővülésre van kilátás – írta.

Kilenc hónapos csúcson a forint, de…

Az euró/forint árfolyam ma reggel 349,78 is volt, amire nem volt példa tavaly augusztus 24-e óta. A már a múlt héten is észlelhető erősödést az gyorsította fel tegnap, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke úgy nyilatkozott, nemsokára kamatemelésre kerülhet sor. Az Erste Befektetési Zrt. viszont óvatos. Azt írja, az erős növekedés miatt

van okunk félni az infláció legalább átmeneti emelkedésétől. S mivel már hosszabb ideje túllövést láthatunk, (…) a magasabb inflációs várakozások állandósulhatnak a gazdaság szereplőiben, ami öngerjesztő folyamattá alakulhat. Így a jegybank részéről tegnap érkezett figyelmeztetés abszolút nem alaptalan.

Büntetéseket osztott ki az MNB

Az MNB egy-egy millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta a Kartonpack és az OTT-One tőzsdei kibocsátókat éves jelentéseik határidőre történő közzétételének elmulasztása miatt. Ezen kötelezettségek megsértése miatt jelenleg egyik kibocsátó részvényeivel sem lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén – közölte a szervezet. A Kartonpack egyébként, amint ma írtuk, állami felügyelet alatt áll.

Jelentett a Nyomda és a CIG Pannónia

Tegnap este tette közzé gyorsjelentését az ANY Biztonsági Nyomda és a CIG Pannónia. A KBC Equitas szerint:

  • A Nyomda 9,6 milliárd forintos bevételt ért el a negyedévben, ez 38 százalékos növekedés egy év alatt. Főleg a kártyagyártás, megszemélyesítés szegmens hozott kiemelkedő növekedést a védettségi igazolványok gyártási szükséglete miatt.
  • A CIG Pannónia negyedéves bevétele összesen 10,9 milliárd forintot tett ki, ami több mint duplázódás egy év alatt. Főleg a befektetések bevételeinek köszönhető a növekedés. Az EPS 4,1 forintra javult a tavalyi 2,6 forint után.

Feltámad az arany és az ezüst, magasan az olaj

Tegnap csodás napja volt az aranynak és az ezüstnek, 2-3 százalékos emelkedéssel, az aranybányák részvényei (GDX) pedig majdnem öt százalékkal ugrottak meg. Az ezüst emelkedése ma is tart, 1,3 százalékkal megy fel (28,6 dollárra). A réz is újabb egy százalékkal többet ér. Az olaj is lassan tovább erősödik, a Brent típus elérte a 70 dolláros határt, hetek óta először.

Szezonálisan magasan jár az amerikai földgáz ára, három dollár felett, amit azzal magyaráznak, hogy az USA-ban meleg az idő, és sok légkondicionáló működik (amelyekhez az áramot földgázból nyerik).

A GDX és a GDXJ (“junior”) amerikai aranybányarészvény-ETF-ek európai, UCITS verziói, euróban, egy év alatt (Tradingview.com)
A GDX és a GDXJ (“junior”) amerikai aranybányarészvény-ETF-ek európai, UCITS verziói, euróban, egy év alatt (Tradingview.com)

Segíthette az árupiaci termékeket a gyengülő dollár is, a DX dollárindex ismét 90-re esett. Ma is süllyed a zöldhasú, február óta nem látott szinten van az említett mutató, 89,94 körül.

Nem is gyártanak majd több benzines autót?

Az új fosszilisüzemanyag-projektekbe történő beruházásoknak azonnal le kell állniuk, hogy a világ 2050-re a nettó szén-dioxid-kibocsátást nullára csökkenthesse – közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden.

A szervezet szerint a nettó nulla cél eléréséhez a szél- és napenergia-kapacitások gyors felfuttatására és a belső égésű motorral felszerelt autók értékesítésének leállítására lenne szükség 2035-ig – írja a Wall Street Journal. Az IEA úgy tartja, a nettó nulla kibocsátás elérése kulcsfontosságú a globális hőmérséklet emelkedésének 1,5 Celsius fokra korlátozásához. Ezt a célt tűzte ki a 2015. évi párizsi klímaegyezmény.

Régi televízió, filmek, lemezek (Pixabay.com)
Régi televízió, filmek, lemezek (Pixabay.com)

Nagy pörgés a filmiparban, vetélytársat kap a Disney és a Netflix

Nemrég a Disney és a Netflix is csalódást okozott az előfizetők számának meglepően lassú emelkedésével, de a szórakoztatóiparban egyébként is nagy átalakulások folynak.

  • Az Amazon tárgyal arról, hogy a nagy múltú, a James Bond-filmekről is ismert MGM stúdiót megvásárolná kilenc milliárd dollárért.
  • Franciaországban 2022 végére összevonják a TF1 és az M6 magántulajdonú műsorszolgáltató társaságokat. A cél egy francia médiavállalat létrehozása, amely ellensúlyozza a globális technológiai platformokat. A tervezett megállapodás a luxemburgi RTL-csoport többségi tulajdonosaként a német Bertelsmannt is érinti.
  • A francia Vivendi további tíz százaléknyi részvény eladását fontolgatja a tőzsdére menő Universal Music Group (UMG) leányvállalatban.
  • Hivatalosan is bejelentették az AT&T WarnerMedia és a Discovery összeolvadását. Az új vállalatban mind a Discovery, mind az AT&T jelenlegi részvényesei tulajdont szereznek.

Az Equilor Befektetési Zrt. szerint ez utóbbival újabb versenytárs üti fel a fejét a streaming szegmensben a Netflix és a Disney mellett.

A Daimlernél ezrek állnak vissza a “Kurzarbeit”-ról

Több ezer alkalmazottat hoz vissza a rövidített munkaidőből (Kurzarbeit) normál munkaidőbe a Daimler Némerországban – írja a Finanzen.net. Ezt a csoport szóvivője jelentette be Stuttgartban. Rastattban még maradtak egyes részterületeken dolgozók rövid munkaidőben, de az autógyártást ez már nem érinti – tették hozzá.

A fontos alkatrészek, főleg chipek szállítási, ellátási problémái miatt a Daimler a közelmúltban Rastattban, Sindelfingenben és Brémában lévő üzemeiben több ezer alkalmazottat küldött rövid munkaidőre. A cég nem adott meg pontos számokat a Kurzarbeit-ról. A sindelfingeni telephelyen egyébként összesen mintegy 35 ezer embert foglalkoztatnak, Brémában 12 ezer, Rastattban pedig körülbelül 6500 ember dolgozik.

A Daimler részvénye jelenleg egy százalékos pluszban van.

Fotó: A kriptodevizák gyengélkedése miatt esik az amerikai részvénypiac? (Investing.com)
Fotó: A kriptodevizák gyengélkedése miatt esik az amerikai részvénypiac? (Investing.com)

A kriptók miatt esik a tőzsde?

Ezt is megértük, ami nemrég még elképzelhetetlen lett volna: az Investing.com hétfő esti tudósítása a kriptodeviza-piac gyengeségével magyarázza a hagyományos amerikai részvénypiac esését. Illetve azzal a félelemmel, hogy az esés átterjed más kockázatosabb eszközök piacára.

A felvetés nem irracionális, mindig vannak olyanok, akik az egyik piacon bekövetkezett veszteségeiket a másik piacon még viszonylag stabil befektetéseik eladásával próbálják fedezni. Főleg, akik tőkeáttétellel kereskednek, és a “margin call” (fedezetpótlási felhívás) áldozatává esnek. (Azaz apadó fedezetüket, biztosítékaikat fel kell tölteniük a brókerüknél, amit valamilyen más eszköz eladásával próbálnak megtenni.) De a jelenség jelzi, hogy a kriptodeviza-spekuláció mára már mennyire elterjedt, hogy az tömegessé válhatott.

Ma egyébként pár napos meredek esés után a kriptodeviza-piac stabilizálódni látszik, a bitcoin 45 ezer, az ether 3500 dollár körül van.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41690 40660 41780 +0,53% 41690 41720 6 894 020 110 HUF 2026-10-15 14:31:12
MOL 4966 4856 4994 -0,16% 4960 4966 1 676 709 340 HUF 2026-10-15 14:31:12
MTELEKOM 2646 2646 2674 -0,38% 2646 2648 726 904 710 HUF 2026-10-15 14:27:45
RICHTER 12690 12600 12720 +0,79% 12680 12690 545 221 240 HUF 2026-10-15 14:30:19
OPUS 213 206 213 +2,16% 210 213 69 021 163 HUF 2026-10-15 14:31:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG