A NASA szerdán jelentette be, hogy egy magáncég, a BigelowAerospace a közeli égitesten igényelt bányászati jogokat az amerikai Szövetségi Repülési Hivataltól. Nem egy jelentéktelen magánvállalatról, hanem a NASA kiemelt partneréről van szó, amellyel közösen többmilliárdos dolláros üzlet keretében fejlesztenek modult a Nemzetközi Űrállomásra.
„Eljött az idő, hogy komolyan vegyük a Holdon való kitermelést és az ehhez szükséges bányászati jogok kérdését” – nyilatkozta Robert Bigelow, aki arra törekszik, hogy a magáncégek egyre nagyobb szerepet kapjanak a NASA űrkutatási programjaiban. Az üzletember ennek elősegítése érdekében arra kéri az amerikai kormányzatot, hogy a kiemelt magánvállalatoknak biztosítson bányászati jogokat a Holdon – írja a bestmachinery.hu.
Mindenki mást keres
Míg a magáncégek elsősorban a ritka fémek iránt érdeklődnek, az űrnagyhatalmak a jövő energiaforrásáért, a hélium-3-ért vetélkednek. A hélium-3, a hélium izotópja, amelyet a magfúziónál lehet hasznosítani, de nukleáris üzemanyagként is jól alkalmazható, mivel úgy szabadít fel óriási mennyiségű energiát, hogy közben nem keletkezik radioaktív hulladék.
A Földön mindösszesen 15 tonna található ebből az anyagból, de a Holdon a becslések szerint akár ötmillió tonna is kitermelhető. Száz tonna hélium-3 pedig elegendő lenne a Föld teljes éves energiaszükségletének fedezésére.
„A bolygó minden négyzetcentiméterét feltérképezzük, hogy feltárjuk a hélium 3 lelőhelyeit.” – nyilatkozta a kínai űrprogram vezetője. Az ázsiai ország tervei szerint 2024-ben létrehozzák Hold-bázisukat, és egy évre rá elkezdődhet a hélium-3 kitermelése.
A portál szerint nem véletlen, hogy Kína is érdeklődik, hiszen egyetlen űrsiklónyi rakomány Kína energiaigényét két évre fedezné. Nem kérdés, az óriási befektetés hamar megtérülhet. A Holdon található hélium-3 évezredekre megoldhatná az emberiség energiaínségét.
Míg a kínaiak a Holdat vették célba, addig az Amerikai Űrkutatási Hivatal idén mutatta be terveit, amelyek eredményeként 2021-ben elkezdődhetne az első aszteroida felszíni bányászata. A tervek szerint a NASA egy 500 tonnás Föld-közeli aszteroidát fogna be, és állítana Hold körüli pályára. Az aszteroida kísérleti bányászatát a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai végezhetnék el. Az Obama elnök által is támogatott terv elfogadott költségvetése meghaladja a 2 milliárd dollárt.
A kisbolygó-kutatásnak nagy lökést adott az idei év elején Alaszkában felrobbant meteorit is, hiszen ráirányította a közvélemény figyelmét az emberi civilizáció kiszolgáltatottságra. Ráadásul függetlenül egymástól több, a Nature Magazonban megjelent tanulmány is felhívta a figyelmet arra, hogy a hasonló méretű aszteroidák becsapódása gyakoribb lehet, mint azt korábban gondolták. A NASA a bányászat mellett ezért is fordít kiemelt figyelmet a kisbolygókra.
A NASA mellett a magáncégek a legfelkészültebbek az aszteroidákon történő kitermelésre. A Földhöz képest a ritka fémek több száz vagy ezerszeres koncentrációban vannak jelen a kisbolygókon. Ezen anyagok ára az aranyéval vetekszik. Egy közepes méretű aszteroida felszínének lebányászásával legalább 6 milliárd dollár értékű platina lenne kitermelhető.
Ebben lát fantáziát a SpaceAdventures nevű cég is. A társaság több űrturistát is eljuttatott már a nemzetközi űrállomásra. Bár az aszteroida-bányászat illúziónak tűnhet, a tervek mögé olyan milliárdosok álltak be, mint a Google két alapítója, Ross Perot amerikai elnökjelölt vagy a magyar származású Charles Simonyi.
Kína 2025-ben már héliumot bányászna a Holdon, míg a NASA az aszteroidákra koncentrál. A napokban pedig még egy magáncég is a szomszédos égitestre vonatkozó kitermelési jogokért folyamodott. Elkezdődött a versenyfutás az űrbeli lehetőségekért.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Amerika megint megtámadta Iránt – záporoztak a rakéták
3 perce
-
Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
30 perce
-
Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
11 órája
-
A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
11 órája
-
Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
12 órája
-
Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
12 órája
-
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
12 órája
Mfor.hu Top24
- Lannert Judit elárulta: ilyen lehet a magyarországi oktatás jövője
- Kiderült, milyen részvényei vannak a Tisza frakcióvezetőjének
- Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
- Hozzányúlt a védett benzinárak rendszeréhez a kormány – de mit jelent mindez?
- Nagy változásokra készül a Fidesz, de Orbán Viktort így is újraválasztanák
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
- Az erős forint miatt meglepően olcsó lehet a külföldi nyaralás
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Amerika megint megtámadta Iránt – záporoztak a rakéták
Önvédelemnek nevezték az újabb légicsapásokat.
3 perce
Nemzetközi
Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Az év második felétől újra növekedhet az infláció – Klasszis Podcast
05:41
-
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
17:01
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új, modern sportpályát adtak át a Pásztorvölgyiben
19:03
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
2026. június 9. 15:54
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
2026. június 9. 15:33
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
2026. június 9. 10:53





