Az új kormányfő regnálásának első hetében szinte minden napra tartogatott valami meglepetést. Ezekkel mind arra utalt, hogy az eddigi stabilizációs utat és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést fel akarja adni. Talán abban a hitben, hogy úgyis megmentik, bármi áron.
Sokszor kiléptek már
Széles körben elterjedt az a vélemény, hogy Európa számára végzetes csapás lenne egy tagállam kiválása az eurózónából. Pedig ez távolról sincs így, és a tagországok, ill. az EKB egyre inkább fel van már készülve egy ilyen forgatókönyvre.
Vannak, akik azt mondják, technikailag nem is megvalósítható a lépés. Pedig nagyon is: gondoljunk arra, hogy csak az elmúlt évtizedekben hány valutaövezet bomlott fel, vagy váltak ki tagok. Említhetjük először a békés csehszlovák korona-szétválást (azóta Szlovákia már átvette az eurót), a kevésbé békés Jugoszláviából való kiválásokat (először Szlovénia, majd Horvátország, utána Bosznia, ezt követően Macedónia), és sorban mind bevezetett egy új pénznemet. Végül a szerbek is kénytelenek voltak cserét végrehajtani: a náluk maradt sok jugoszláv dinárt kivezették, helyette jött a szerb dinár. És ne felejtkezzünk el a legnagyobb övezetről, a Szovjetunióról, melynek közös rubeljét a 15 volt tagköztársaság 15 új valutája váltotta fel (sőt 16, mert a senki által el nem ismert Dnyesztermenti Köztársaság is saját valutát üzemeltet). A folyamatot sok utódállamban hiperinfláció, majd újabb valutareform követte. (A 3 balti ország, immár EU tagként, már átvette az eurót, teljes sikerrel.)
A lebonyolítás
Egy valutaövezetből tehát gond nélkül ki lehet lépni. Akár úgy, hogy rendezetten, az adott ország és a közös jegybank együttműködésével, akár egyoldalúan. Tegyük fel, hogy a görögök nem akarnak kilépni. Így a kilépés csak akkor valósul meg, ha elfogy a pénz, és Európa úgy dönt: most már nem ad többet. Technikailag ez kétféleképpen történhet. Egyik esetben a görög költségvetés elsődleges egyenlege pozitív, vagyis bevételei bőven fedezik kiadásait, de az ország egyoldalúan beszünteti az adósságtörlesztést. Ekkor az EKB úgy dönthet, hogy nem biztosít automatikusan eurót a görög jegybanknak, ill. a görög bankoknak. Ekkor azok egy idő után nem tudnak kifizetéseket teljesíteni (főleg ha a pánikba eső lakosság a párna alá akarja hordani az euró hegyeket), és már le is áll a pénzforgalom. Az ország megbénul, csak egy nemzeti fizetőeszköz megteremtésével lehet újra pénzforgalmat létrehozni. A másik eset, hogy az ország újra költekezni kezd, mínuszos lesz a költségvetés. Nem tudnak hitelt felvenni, Európa bekeményít, nem fedezi a hiányt. Az eredmény ugyanaz: a görög állam nem tud kifizetéseket teljesíteni, így rákényszerül egy saját valuta létrehozására.
Balkáni jófiúk
Érdekességképpen: vannak olyan államok, amelyek eurót használnak egyoldalúan, mint Montenegró és Koszovó. Nem kizárt, hogy valamennyire az EKB oda is figyel rájuk, kapcsolatban van jegybankjukkal. Vélelmezhető, hogy különösen Koszovó esetében nemzetközi segélyezés is szerepet játszik, de a két ország (egyaránt kis lakossággal) nagyjából egyensúlyban van gazdaságilag. Életszínvonaluk a gazdaságuk által indokolt alacsony szinten van, míg a görögök még mindig messze jobban élnek, mint ahogy a gazdaság teljesít (gondoljunk csak az 580 eurós minimálbérre, melyet ráadásul még meg is akarnak emelni 750-re, összevetve a mi kb. 330 eurós minimálbérünkkel).
Mint Thomas Jordan?
Európa politikailag is csak egy adott pontig támogatja a görög eurót. Bármi áron nincs értelme, hisz akkor úgy tűnne, mindenkinek mindent szabad, és akkor maga az euró válna drachmává. Ennél azért sokkal jobb megoldás elengedni egy renitenst, egyúttal példát statuálni. És az esemény meglepetésszerűen is létrejöhet, valahogy úgy, ahogy a svájci jegybank, Thomas Jordan elnökletével a frankot kezelte. Cáfolják folyamatosan, aztán egy szép nap délelőttjén ott a közlemény.
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
