2p
Az utóbbi években egy markáns emelkedő háromszög formálódott az EUR/HUF árfolyam grafikonján. Az elmúlt hetekben a trendvonalról felpattanva ismét gyengülni kezdett a forint, így a háromszög tetejét képező 317 forintos ellenállás felé vehetné az irányt az euró árfolyama – írja a KBC Equitas.

Amennyiben ez sem állítaná meg a forint gyengülését, akár az emelkedő háromszög-alakzatra jellemző felfelé kitörés is elképzelhető a következő hónapokban – írja a brókercég hírlevele. Már 2008 óta tart az emelkedő trend a forint grafikonján. A nagyon markáns trendvonal, illetve a 317 forintos ellenállás egy emelkedő háromszöget formált, melyben a következő hónapokban elfogyhat a tér, és akár egy komolyabb kitörés is elképzelhető. Az emelkedő háromszögből ugyanis a felfelé való kitörés jellemző.

A trendvonalról megpattanva az 50 hetes mozgóátlag fölé jutott az árfolyam. Ennek tartós legyűrése esetén könnyedén elérhetővé válna a 317 forintos ellenállás. Más mutatókat is felsorolnak, amelyek forintgyengülést valószínűsítenek – írják.

(Forrás: KBC Equitas)

A 200 napos mozgóátlag áttörése megerősítené a többi jelzést. Ekkor az árfolyam a 317 forintos ellenállás felé vehetné az irányt, ám ehhez először le kell gyűrnie a 310,5, illetve 314 forintos ellenállásokat is – írja a technikai elemzés. De „egyelőre az sem kizárható, hogy a 200 napos mozgóátlag gátat szab a forint gyengülésének” – teszik hozzá. (A technikai elemzők ritkán fogalmaznak meg egyértelmű irányt, véleményt vagy jóslatot.)

Az elemzés mindenesetre azt sugallja, hogy a forint gyengülésének több az esélye innét, mint az erősödésének. „Érdemes lehet valamivel az 50 napos mozgóátlag alá, 305 forint köré helyezni a veszteségvágó szintet, így igen kedvező hozam-kockázat arányhoz juthatunk” – fejezik be. (A veszteségvágó szint a stop loss-megbízás árfolyama, ahol a pozíciót automatikusan felszámolják egy bizonyos, kezdődő veszteséget jelentő ár elérése esetén.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG