5p

Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.

Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése, legalábbis a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők. Éves összevetésben viszont már jelentős a kamatcsökkenés, ennek eredményeképpen egy 20 millió Ft összegű, 20 évre felvett lakáshitel havi törlesztője jelenleg több mint 20 ezer forinttal alacsonyabb, mint 12 hónapja. Ez összességében mintegy 5 millió forint megtakarítást jelent. Ugyanakkor még mindig sok múlik azon, hogy valaki megtalálja-e a számára legkedvezőbb ajánlatot, ami nem is feltétlenül egyszerű.

A lakáshitelkamatok folyamatosan csökkennek tavaly ősz óta, köszönhetően a kétlépcsős kamatplafonnak, valamint az infláció drasztikus, illetve a hosszú futamidejű bankközi hitelkamatláb (BIRS) mérsékeltebb csökkenésének. Ennek következtében ma már akár kicsivel 5 százalék feletti lakáshitel-kamat is elérhető, ám ehhez számos olyan feltételt kell teljesítenie az igénylőnek – például Babaváró igénylése a lakáshitellel együtt, zöld lakáscél, törlesztésvédelmi biztosítás kötése -, amit nem feltétlenül szeretne mindenki vállalni.

Mi számít most jó kamatnak egy lakáshitelnél?

Ugyanakkor a Bankmonitor elemzése szerint már átlagos hitelösszeg (20 millió Ft) és nettó 450 000 Ft családi jövedelem esetén is elérhető 6,29 százalékos kamat, mégpedig akár végig fix törlesztővel. Nagyobb hitelösszegnél és magasabb jövedelemnél a bankok sok esetben kedvezőbb kamatokat adnak, így például 40 vagy 80 millió forinthoz már akár 5,87 százalékos kamattal is hozzá lehet jutni, mégpedig különösebb extra vállalások nélkül. A jövedelemérkeztetés és a lakásbiztosítás bankon keresztül történő kötése a két leggyakoribb, viszonylag könnyen teljesíthető feltétel, de ha valaki például hitelfedezeti biztosítással is védené magát, akkor a kamat akár 5,65 százalékra is lefaragható. (Bár a hitelfedezeti biztosítás rendkívül hasznos szolgáltatás, hiszen jövedelemkiesés vagy betegség esetén átmeneti segítséget nyújt, illetve az adós halálakor a biztosító rendezi a tartozást, mivel ez plusz költséget jelent, mégsem számoltunk vele.)

A hitelek esetében legtöbbször a kamatokat hasonlítjuk össze, érdemes azonban ehelyett inkább a THM-eket (teljes hiteldíj-mutató) összevetni, ami a kamaton felül a hitelhez kapcsolódó egyéb költségeket is tartalmazza. Ezért a THM-ben például már az is látszik, ha például egy bank akciósan elengedi az induló költségek egy részét vagy egészét, esetleg díjmentes számlát biztosít a hitel mellé.  

Mekkora havi törlesztőre számíthatunk jelenleg?

Jelenleg egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztője – 450 000 forint igazolt nettó jövedelemmel – 147 674 forintról indul, függetlenül attól, hogy a kamat 10 évig vagy a futamidő végéig fix. Ez 35,4 millió forint teljes visszafizetést jelent azzal számolva, hogy a kamat változatlan marad, az adós pedig nem törleszti elő vagy fizeti vissza a kölcsönt idő előtt. Ez utóbbi esetekben a teljes visszafizetés ugyanis csökkenhet.

40 millió forint hitelösszegnél (700 000 forint nettó jövedelemmel) a legkedvezőbb havi törlesztő 285 611 forint jelenleg, amihez 68,6 millió forint teljes visszafizetés tartozik, míg 80 millió forint felvételekor (itt 1,2 millió forint bevétellel kalkuláltunk) esetében havi szinten 571 223 forint kiadásra, összességében pedig 137,1 millió forint tejes visszafizetésre lehet készülni.

A hiteligényléshez szükséges havi jövedelmet illetően az úgynevezett JTM-korlát – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – az igazodási pont, eszerint ugyanis 600 ezer forint nettó alatt a bevétel legfeljebb 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg 600 ezer forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék. Ez azonban csak elméleti maximum, a bankok ennél óvatosabbak is lehetnek, és persze azon is sok múlik, hogy az adós mekkora részét képes hosszútávon nélkülözni a bevételeinek.

Több millió forint különbség lehet a legolcsóbb hitelek között is

Ahogy a Bankmonitor gyűjtéséből kiderül, már a TOP3 hitel között is jelentős különbégek lehetnek: 40 millió forint hitelösszegnél például havi szinten több mint 10 ezer forint, teljes visszafizetésben pedig 2,6 – 3,6 millió forint a differencia.

80 millió forint hitelösszegnél még nagyobb a tétje a jó bankválasztásnak: itt a végig fix hiteleknél 30 ezer forint különbség van az első és a harmadik ajánlat között havi szinten, ami két évtized alatt 7 millió forint fölé hízhat.

Nem mindenkinek ugyanaz a bank lesz a legkedvezőbb

Mivel az egyes bankok hitelbírálati gyakorlata eltérő (például máshogy kezelik a külföldi és a készpénzes jövedelmet, másra adnak kamatkedvezményt), nem feltétlenül ugyanaz a bank lesz mindenki számára a befutó. Ezért vagy minden banktól be kell kérnünk egy személyre szabott ajánlatot, vagy megbízunk egy hitelszakértőt, aki ismeri az egyes bankok bírálati gyakorlatát, így ki tudja választani számunkra a legelőnyösebb ajánlatot, ráadásul még az ügyintézésben is a segítségükre lesz. A közvetítők mellett szól a gyorsaságon kívül az is, hogy az igénylők részére a szolgáltatásuk díjmentes, ugyanis a bankok fizetnek számukra díjat azért, mert elvégzik helyettük a munkájuk egy részét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG