1p
Az OEP szerint a mérséklődés egyértelműen a jogszabályi változásoknak, valamint annak köszönhető, hogy csökkent a táppénzes esetek és napok száma.

A Világgazdaság írt arról, hogy az utóbbi hat évben harmadával csökkent a táppénzesek száma és ma már tényleg csak azok mennek betegállományba, akik valóban betegek, a többiek a munkahely elvesztésétől való félelmükben, valamint a jövedelem kiesés miatt nem "betegeskednek". Ezt látszik megerősíteni az OEP közleménye, amely szerint a jogszabály nem ismeri a betegállomány fogalmát, szakorvos dönti el, hogy valaki keresőképes, vagy keresőképtelen.

A dokumentum utal arra is, hogy tavaly májustól mi minden változott meg a táppénzzel kapcsolatban. Megszűnt a többi között a passzív táppénz, azaz a biztosítási jogviszony megszűnését követően folyósítható táppénz, csökkent az ellátásnak a fizetéshez viszonyított mértéke, illetve az ellátás napi összegét legfeljebb 5200 forintban állapították meg.

A táppénzszabályok változása, a kimutatható esetszám, illetve a táppénzes napok számának csökkenése egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a jogszabályváltozást megelőző, illetve az azóta eltelt egy évet összehasonlítva körülbelül 25 százalékkal csökkentek a táppénzkiadások - írja az OEP.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Új autósapp segít spórolni a kötelezőn
Natív tartalom | 2025. december 2. 15:16
Megéri jól vezetni a Drivello-val – az UNION új okosappja díjazza a felelősségteljes vezetést, a felhasználók kedvezményt kaphatnak a kötelező biztosításuk díjából.
Személyes pénzügyek Sokan erre használják már fel a hiteleiket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 10:18
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Személyes pénzügyek Idén legyűrhetik a személyi kölcsönök az áruhiteleket
Hargitai-Szabó Kata | 2025. november 26. 19:32
A Black Friday akciók és a közelgő karácsonyi ajándékozás időszakában jelentősen nő a személyi kölcsönök és az áruhitelek iránti kereslet, ám az utóbbi időben az előbbi egyértelműen népszerűbb. A BiztosDöntés.hu összefoglalta a tudnivalókat a személyi kölcsönök és az áruhitelek közötti különbségekről.
Személyes pénzügyek A zártkertek is felkerülnek az Otthon Start térképére
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 09:21
Jövő év elejétől zártkerti ingatlanokra is fel lehet venni a kedvezményes állami hitelt.
Személyes pénzügyek Kiszámolták: ennyit spórolhatnak a nyugdíjasok a díjmentes készpénzfelvétel bővítésével
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 14:27
Amikor bevezették a 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételt, az átlagnyugdíj még 118 ezer forint volt. Most több mint a kétszerese, ezért is időszerű a díjmentesen felvehető készpénz összeghatárát a kétszeresére emelni. Ezt azonban a parlamentnek is el kell fogadnia.
Személyes pénzügyek Célegyenesbe érkezett a milliós összdíjazású pénzügyi vetélkedő
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 12:34
Megvan a 20 technikumi és szakképző iskolai csapat, akik bejutottak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny döntőjébe.
Személyes pénzügyek A babaváró hitel Idén eddig nem volt népszerű, de fordulat jöhet
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 07:23
Eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött babaváró hitel szerződések száma és összege.
Személyes pénzügyek Menekítik az adó elől a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 19. 19:01
Megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számlák száma az elmúlt két évben. Az év vége további felfutást hozhat. Vannak, akik minden évben nyitnak egy új tbsz-t. 
Személyes pénzügyek Már csak négy hely kiadó az izgalmas pénzügyi verseny döntőjében
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 12:46
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék legjobb technikumi és szakképző iskolai csapatai csatlakoztak az országos döntő mezőnyéhez a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőben.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 5. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés vármegyei és budapesti csapatoknak!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG