4p
Egy friss felmérés alapján a lakáspiac a következő években is gőzerővel menetelhet tovább. Míg 2016-ban 150 ezer lakástranzakció volt hazánkban, addig optimista becslések szerint akár 200 ezer fölé is mehetünk az előttünk álló években. Más oldalról megfogva a kérdést, egyre jobban rá leszünk utalva a lakáshitelre, ami évente alsó hangon is 600 milliárd forinttal emelkedhet az új kihelyezések jóvoltából. Nincs mese, nagyon talpon kell lenni és körbenézni a hitelek között, hogy igazán jó döntést hozhassunk.

A közelmúltban tette közzé a K&H a biztos jövő indexét, melyben többek között arra is rákérdeztek, hogy a következő három évben ki és milyen forrásból vásárolna lakást. A 30-59 éves korosztályból a felmérés szerint minden harmadik ember szeretne saját lakást venni, miközben egy éve az arányuk 26 százalék volt.

Nem meglepő, hogy elsősorban azoknak van lakáscéljuk, akik a 30-as korosztályból kerülnek ki, budapestiek és magas jövedelemmel rendelkeznek. Bár, ha megnézzük a jelenlegi lakásárakat, akkor éppen a fővárosiaknak lesz nehéz dolguk, ugyanis itt már az is csoda, ha 450-500 ezer forintos négyzetméterár alatt kapnak lakást.

Érdemes viszont azt is megjegyezni, hogy egyelőre ez csak remény, a valóban nagyon komolyan vásároláson gondolkozók kevesebben vannak (17 százalék). Fontos adalék, hogy a közölt adatok szerint csak minden negyedik vásároló tudná a szükséges vételárat saját erőből fedezni. További 27 százalék kisebb részben kényszerülne lakáshitelt felvenni, míg a maradék 49 százalék fele-fele részben hitelből és önerőből vásárolna.

A fenti adatok bőven elegendőek ahhoz, hogy egy gyors becslést adhassunk arra vonatkozóan, hogy a következő években mennyi lakás találhat gazdára. A KSH korfája szerint most az említett korosztály 4 millió főből áll, közülük 1,3 millió fő szeretne vásárolni. A szűkebb halmaz a komoly érdeklődőket tartalmazza, itt körülbelül 700 ezren vannak.

Mivel a kérdés a következő 3 évre vonatkozott, ezért ezt a számot el kell osztani hárommal és megkapjuk, hogy ha egyenletesen, minden évben ugyanannyi lakást vennének, akkor mennyit kapnánk. Azt se felejtsük el, hogy a legtöbbször párok, családok vásárolnak, vagyis még ezt a számot is felezni kell.

Mindent egybevéve a felmérés szerint a következő 3 évben igazán nagy érdeklődésre lehet számítani, jellemzően 120-220 ezer között lehet a tranzakciók száma. Összehasonlításul, tavaly 150 ezer körül volt a lakástranzakciók száma és a 2000-es évek elején a csúcsok idején 260 ezer körül volt a tranzakciószám.

Tavaly a KSH szerint a folyósított lakáshitelek esetében azt láthattuk, hogy 85 ezer szerződés esetében 456 milliárd forintos hitelt fizettek ki. Az átlag ezek alapján 5,4 millió forint körül mozgott, bár nagy eltérések voltak, például az új lakásokra 6,8 millió forintot vettek fel átlagban.

Annyiban könnyű dolgunk van, hogy a következő években a lakáspiac menetelésével összhangban a kihelyezett hitelek összege is párhuzamosan növekedhet. Az is biztos, hogy egyre nagyobb arányban fognak a vásárolók hitelre hagyatkozni. A felmérésre visszautalva, az elég optimista, hogy a vásárolók közel felének elegendő lesz 50-50 százalékban megosztania a hitelt és az önerőt.

Ezek alapján nem lennénk meglepődve, hogy átlagos folyósítás mellett a teljes hitelállomány csak a friss hitelek miatt évente legalább 600 milliárd forinttal emelkedne meg. De egy vártnál nagyobb vételi erő mellett az is elképzelhető, hogy az utóbbi 15 év maximuma (közel 1000 milliárdos összeg) is megdől.

Ha hasonló helyzetben vagy és érdekelt lennél lakáshitel felvételében, akkor nézd meg a kalkulátorunkat, amivel megtalálhatod a számodra legjobb lakáshitelt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG