5p
Ismerjük már a különböző vírusirtók és az online biztonsági lépések használatának fontosságát, a hackerek azonban nem csak a virtuális, hanem a fizikai térben is leselkednek ránk. Egy bankkártya adatainak megszerzése épp annyi ideig tart, ameddig készpénzt veszünk fel egy automatából, a hatását azonban akár csak hónapokkal később vesszük észre a bankszámlánkon. Ez nem sci-fi, hanem a jövő támadásainak egyike – a MasterCard konferenciáján pedig kiderült, hogyan védekezhetünk ez ellen.

Vegyünk egy teljesen átlagos napot. Vásárolni szeretnénk, mondjuk egy sarki kisboltban vagy a zöldségesnél, ahol még valamilyen csoda folytán nincs bankkártya terminál telepítve. Semmi gond, elmegyünk, veszünk fel készpénzt egy közeli automatából – majd néhány hónappal később feltűnhet, hogy kisebb-nagyobb összegek tűnnek el a kártyánkról, noha nem emlékszünk, hogy vásároltunk volna. Nagyjából így néz ki, amikor valakinek ellopják a kártyaadatait.

Ehhez pedig nem kell feltétlenül szétkürtölni az adatainkat az online térben, derült ki a MasterCard Global Risk Leadership konferenciáján, Portugáliában. Az eseményen saját panelbeszélgetést kaptak a különböző kiberbiztonsági problémák és azok lehetséges megoldásai, ma pedig már nem csak a zsarolóvírusoktól és az adathalász programoktól, hanem az ötletesen meghackelt ATM-ektől is tartani kell.

Lassan minden sarokra jut egy automata

Az ING Bank kockázatkezelő szakembere, Otto de Jong elmondása szerint a probléma ráadásul nem is olyan elszigetelt, mint gondolnánk. Az European Association for Secure Transaction (EAST) felmérése szerint jelenleg mintegy 3,4 millió pénzautomata működik világszerte, ennek 12 százaléka, mintegy 420 ezer darab Európában, Amerikában pedig 425 ezer található, a maradék arányosan megoszlik az országok között. A szám ráadásul egyre nő, a szervezet becslése szerint 2021-re már 4 millió darab működik majd világszerte – a növekedést csak az fogja vissza, hogy egyre többen használnak alternatív fizetési megoldásokat, például mobiltárcát.

Ez viszont azt is jelenti, hogy ennyi automata van, amit fel tudnak törni a hackerek. Őket két csoportra lehet osztani, fűzte tovább a szót de Jong. Skimmernek nevezzük azokat, akik a mágnescsíkos kártyák adatait tudják ellopni, shimmernek pedig azokat, akik a chipes kártyákból tudnak adatot kisajtolni. A szakember ugyanakkor elmondta, hogy bár a rendőrség világszerte tud több meghackelt automatáról – amiket utána kivonnak a forgalomból –, az  ilyen módon megszerzett adatoknak alig a töredékét használják fel később ténylegesen, például lopnak el róla pénzt, vagy használják fel egyéb bűncselekményekhez.

De hogyan szerzik meg az adataimat?

A MasterCard ipari szabványokért felelős igazgatója, Fernando Lourenco szerint a dolog egyszerűbb, mint gondolnánk, és egy külső szemlélő gyakorlatilag képtelen megkülönböztetni a megbuherált automatát a normálistól. Ráadásul mivel minden automata jellemzően hibrid olvasót használ (ami képes mágnesszálat és csipet is olvasni), így gyakorlatilag az összes veszélynek van kitéve. Az egyetlen megoldás, amit még nem sikerült feltörni, az az érintéses fizetés – erről ugyanis nem tudnak még adatot leolvasni a hackerek.

A két másik esetben azonban a bűnözők számos módon tudják elhelyezni a saját kis kütyüjüket a készpénzautomatában: helyet kaphat például a kis zöld műanyag kártyaolvasóban vagy egy külső kamera figyelheti a mozgást (ezek az úgynevezett külső olvasók), egy tapasztaltabb hacker azonban már magára az olvasófejre, belülre szerelheti rá a saját olvasóját, sőt, adott esetben teljesen ki is cserélheti a kártyaolvasó berendezést. Ebben nagy segítséget jelenthet egy tenyérnyi kis számítógép, egy Rapsberry Pi is - ez kifejezetten népszerű a hackerek körében:

Vírusokat is lehet így terjeszteni

A McAfee biztonsági szoftvereket gyártó cég vezető kiberbiztonsági szakértője, Christiaan Beek elmondása szerint az automatákat ráadásul nem csak fizikailag lehet feltörni, hanem a működtető szoftvert is. A McAfee hetente 2,5 millió malware bejelentést kap, ezeknek a zömét pusztán a szerencsés véletlennek köszönhetően fedezik fel. Az automatákat egy belső hálózaton (botneten) keresztül lehet feltörni, magyarázta Beek, vagy épp a “hagyományos”, külső módon: kihúznak belőle egy kábelt, és egy telefonról vagy eszközről töltik rá a vírust.

Arra az újságírói kérdésre, mely szerint mivel lehet csökkenteni az ilyen támadások kockázatát, Beek elmondta: nagyon sokat számít az, hogy milyen szoftvert használnak egy adott cégnél, akár az eszközök futtatásához is. Azok az operációs rendszerek például, amik már nem élveznek támogatottságot (klasszikus példa erre a Windows XP, ami számos cég gépparkját üzemelteti), azok könnyen feltörhetőek, hiszen egy idő után már nem foltozzák be gyárilag a biztonsági réseket. Beek elmondása szerint csak a pénzügyi szektorban legalább 300 ilyen eset történt, ezért azt tanácsolja, hogy ne sajnáljuk a pénzt egy legális, friss szoftverre, és frissítsünk minél gyakrabban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG