6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Igenis komoly verseny van a hitelkiváltó kölcsönök piacán – ezt jelzi az, hogy a bankok tőlük szokatlan módon rendre hozzányúlnak az ajánlatokhoz. Vélhetően komolyabb pezsgés újra a hónap végétől várható, hiszen onnan fordul majd célegyenesbe a hitelkiváltás.

Június végétől egyre nagyobb számban érkeznek a korábbi devizahitelesek egy újabb határnaphoz: lejár a bejelentési lehetőségük a hitelkiváltásra. A törvény értelmében erre a devizahiteles elszámolás jogerőssé válását követő 60. napig van lehetőségük, az elszámoló határozatok pedig a kézhezvételt követő 30. napon válnak hatályossá. Mindez azt jelenti, hogy aki az elsők között, március közepén-végén kapta meg a levelét, lassan határidőhöz érkezik. A legnagyobb tömegnek július végén, augusztus elején ketyeg le a határidő, ám – ahogy arra a Magyar Nemzeti Bank is figyelmeztet – célszerű annak fényében felmondani a korábbi bankunknál devizáról forintosított hitelünket, hogy már zsebünkben van az új bank kiváltó ajánlata. Ehhez ugyanakkor körülnézés, s 1-2 hét felkészülés minimum kell.

Dacára annak, hogy a hajrá ezek szerint június végével indul, nem lehet azt mondani, hogy dermedt csend lenne a piacon: a bankok igenis észvesztően komoly versenyt folytatnak az ügyfelekért. Ennek nyomán folyamatosan zajlik az ajánlatok finomhangolása. Ezt jelzik a BankRáció.hu oldalon fellelhető kondíció-módosulások is.

Még csökken a kamatbázis

Több bank is lekövette a referenciakamat csökkenést. Június 1-től csökkentek a referenciakamatok az FHB-nál, az Ersténél, a K&H-nál, az MKB-nál, a Mohácsi Takarék Banknál, a Budapest Banknál, a Raiffeisennél, az UniCreditnél, az OTP-nél és a CIB-nél. Az Oberbanknál június 15-től csökkent a 3 havi BUBOR referenciakamat értéke. A hír első ránézésre kedvező, ám az új szerződést kötők ebből a kamatcsökkentésből kimaradtak, s meglehet, a következő kamatciklusban már emelkedésnek indulnak majd a kamatszintek.

A Sberbanknál például ráéreztek arra, hogy a trend az egyre hosszabb időre szóló lekötések felé tart, így a korábbi 6 hónapos kamatperiódus mellett immár 12 hónapos kamatperiódusra is kínálnak hitelt. A 6 hónapos BUBOR értéke 1 bázisponttal magasabb, mint a 6 havi BUBOR 1,57 százalékos értéke, ám a kamatfelárak és egyéb feltételek megegyeznek az eddigi, 6 hónapos kamatperiódusú jelzáloghitelekkel. Így a 12 hónapos kamatbázis mellett a Fair lakáshitel kiváltás nevű konstrukció "A" típusú (maximum 70 százalékos hitelfedezettel bíró) ügyfeleknek 4,23, a "B" típus ügyfeleknek 5,30 százalékon érhető el.

Az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank a kedvezmények terén újít: a kiváltó kölcsön esetén a közjegyzői szerződéskötés díját az OTP Jelzálogbank fizeti meg, ha az ügyfél minimum havi hatezer forintnyi új lakástakarék szerződést köt, vagy meglévő szerződése betétösszegét ekkora összeggel megemeli – maximum 20 ezer forintos szintig. A jövőben nem a Tavaszi ingatlanhitel akció keretében kerülnek elengedésre vagy visszatérítésre a bank kedvezményei, hanem „alanyi jogon” jár az ügyintézési díj, a fedezetkezelési költség, a folyósítási díj és az értékbecslési díj banki átvállalására szóló kedvezmény.

Az OTP Bank is benevezett a visszatérítéses versenybe: a pénzintézet az idegen banki forintosított deviza vagy deviza alapú lakáshitel vagy szabad felhasználású jelzáloghitel kiváltására igényelt jelzáloghitelek esetén az első havi törlesztőrészlet összegét (lakáselőtakarékossági szerződéssel kombinált kölcsön esetén az első havi törlesztőrészlet összegét, a lakástakarék első havi betétösszegét és a megtakarítási számla első havi számlavezetési díját) visszatéríti. Arányaiban itt a legmagasabb, maximum 200 ezer forint lehet. Az OTP akciója egyelőre a július 31-ig igényelt és augusztus 31-ig folyósított hitelekre érvényes, de nagy tétben fogadnánk a prolongálásra.

Az FHB Bank átalakította az Otthonteremtő hitelek kamatkedvezmény rendszerét. Június 1-től a jövedelemutalásra eddig adott 25-100 bázispont helyett 100-175 bázispont lett a kedvezmény, ráadásul 10 vagy 15 millió forint hitelösszeg felett adott eddigi 100-125 bázispontrós kedvezmény 175-210 bázispontra emelkedik. A kapható kedvezmények együttes mértékének 200 bázispontos értékét 250 bázispontra emelte a bank.

Talán a legtöbbet a Gránit Bank változtatott. A pénzintézet immár a teljes időszara kínálja például akciós ajánlatát, így minden, szeptember 30-ig hiánytalanul befogadott és december 31-ig folyósított lakáshitelekre megadja a folyósítási jutalékra, a fedezetértékelési díjra és a közjegyzői díjra vonatkozó kedvezményt. Ezen felül a jövőben az adósok együttesen kell, hogy felmutassanak havi legalább 250.000 forintos bankszámlára érkező jövedelemutalást az ezért felajánlott 0,50 százalékpontos kamatfelárkedvezményért. (Május közepén még minimum 300 ezer forintot vártak el.) Ugyancsak megmaradt a további 0,55 százalékpontos kamatkedvezmény, ha a folyósított hitelösszeg eléri vagy meghaladja a 7 millió forintot. (Ezt májusig 10 milliós hitelig ajánlotta a bank – azonban a változtatás után a régebben befogadott hitelekre is érvényesítette.)

Az UniCredit Bank úgyszintén év végéig meghosszabbította a hitelbiztosítéki érték megállapítási díj és a közjegyzői okirat díjának visszatérítésére vonatkozó akciókat. Az UniCreditnél is ingyenes a jelzálogjog bejegyzése díjmentes a hitelkiváltás esetén

Az MKB Banknál május 22-től a Hitelfrissítő Plusz Lakás- illetve Magánhitel igénybevétele esetén a kölcsön folyósítását követően a kölcsönszerződés közjegyzői okiratba foglalásának díját maximum 50 ezer forintig visszatérítik. A banknál a Hitelfrissítő termékek már nem-lakáscélú hitel kiváltására is felvehetők.

Június elsejétől a Budapest Bank akciót hirdetett az AEGON Hitel Zrt-től korábban felvett hitelek esetében: a forintosított kölcsönök végtörlesztésekor a bank a végtörlesztési díjat megfizeti az ügyfél helyett. További feltétel, hogy a hitel közvetlenül az AEGON Biztosító Zrt. által kerüljön közvetítésre a Budapest Bank részére. (Korábban híreink szerint az értékesítői hálózatban is értékesítették volna a konstrukciót, ám ezt – tekintettel, hogy jutalékfizetési tilalom van, megállították.)

Az Erste Bank szeptember 30-ig a jelzáloghitelek mellé kötött Erste Törlesztési Védelem Biztosítása keretében a bank nem érvényesíti a munkanélküliségi kockázat 3 hónapos várakozási idejére vonatkozó passzust.

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG