2p
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március végén 1160 milliárd forintos túlfizetést tartott nyilván, sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen lerótt összeget, ami öt év után végleg az államkincstárnál marad

A Magyar Idők cikke szerint az összeg legnagyobb része, 1050 milliárd forint az itthon működő cégekhez kapcsolódott, a polgárok pedig 110 milliárd forinttal fizettek be nagyobb tételt az aktuális kötelezettségüknél.

Honnan jön a többletpénz?

A társaságok leginkább áfából és társasági adóból fizettek be többet, de gyakori volt, hogy a cégek az üzemanyag jövedéki adójából is többletet halmoztak fel. A magánszemélyek a személyi jövedelemadóból és az illetékből, emellett az egészségügyi hozzájárulásból fizettek be az elvártnál nagyobb összeget. A márciusi adatok szerint 1,6 millió polgár és nagyjából 370 ezer cég fizetett be több adót a szükségesnél.

A napilap szerint a túlfizetésnek több oka lehet, egyesek "biztosra akarnak menni", mások elszámolják magukat, de vannak olyanok is, akik a rossz szabályértelmezés miatt fizetnek be több adót, de van, hogy a munkáltató von le többet a kelleténél.

Úgy látszik, milliárdokról is el lehet feledkezni

Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak azt mondta, bár a túlfizetést az érintettek visszakérhetik öt éven belül, de az adófizetők figyelmetlensége, feledékenysége, esetleg nemtörődömsége nyomán - az elévülések miatt - évről évre több milliárd forint marad a NAV-nál. Ezt az öt év elteltével már nem lehet visszaigényelni.

A másik oldalon ott vannak azok, akiknek kellene fizetniük, de nem teszik - a reggel tettük közzé annak a 221 cégnek és magánszemélynek a listáját, akik a legtöbbel tartoznak >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG