6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hajrába fordul a hitelkiváltás: augusztus elejéig kell az ügyfeleknek kell régi bankjuknál felmondani hitelüket. Mivel ezeket csak az új bank kedvezőbb kondíciói alapján dönthetik el, ezért érthető, hogy a hitelkiváltó kölcsönöknél most nagyon pezseg a piac.

Már csak nagyjából 3 hét van hátra addig, amíg a forintosított devizaalapú jelzáloghitelek tulajdonosai úgy dönthetnek, hogy felmondják a szerződésüket a régi bankjuknál és – kedvezőbb kondíciók fejében – új hitelintézettel szerződnek. A törvény az elszámolási és forintosítási értesítő kézhezvételét követő 31+60 napban, azaz 91 napban határozta meg azt az időpontot, amíg az ügyfél minden költség felszámítása nélkül kérheti a régi hitelszerződésének lezárását. Ez az időpont jogvesztő: azaz ezt követően a hitel zárásáért már zárlati díjat számolhat fel a bank, ráadásul az új hitelintézet csak akkor fogadhatja be a határidőn túl jelentkező ügyfelet, ha ő és a hitele megfelel a jegybank által januárban életbe léptetett fair banki szabályainak. A mostani hitelkiváltás során ugyanis a törvény szerint sem a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (jtm), sem a hitelfedezeti mutatót (hfm) nem kell figyelembevenni – de ez csak a határidőket betartókra áll..

Ahhoz, hogy a hitelkiváltásról szóló döntés megszülessen, természetesen kell olyan ajánlat is, amelyet az ügyfél kedvezőbbnek tart, mint a jelenlegi hitelének kondíciói. Ennek okán néztünk körül a BankRációi.hu segítségével annak, hogy mennyire mozognak a banki ajánlatok, hogyan készülnek a bankok a kiváltási verseny (első) hajrájára.

A Budapest Bank – engedve az érthetően egyre nagyobb, hosszú távú stabilitást kívánó ügyféligénynek - július 22-től már 5 és 10 éves kamatperiódussal is kínál jelzáloghitelt. Az 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamata hitelösszegtől és a vállalt feltételektől függően 5,10-7,20 százalék kközött mozog (THM 5,46-7,85%), a 10 éves kamatperiódusúaké pedig 6,10-8,20 százalék (THM 6,51-8,92%). Fontos ugyanakkor, hogy az 5 és 10 éves kamatperiódusú hitelek a betéttel kompenzált speciális BB-s, Egyenlítő konstrukcióban nem igényelhetők. Július 1-től csak az 5 millió forint vagy afölötti hitelösszeg esetében vállalja át a bank a tulajdoni lap, valamint a térképmásolat díját (eddig bármely hitelösszegnél átvállalta), az értékbecslési díjat pedig nem átvállalja a bank, hanem számla ellenében a folyósítást követően visszatéríti. A hitelközvetítői hálózaton keresztül indított jelzáloghitelek esetében pedig az 5 éven túli elő/végtörlesztés díját csak akkor engedi el a bank, ha az elő/végtörlesztés saját erőből történik.

Az MKB Bank a Hitelfrissítő Forint Lakáshitel és a közvetlen lakáscélú lakáshitel kiváltására nyújtott Hitelfrissítő Forint Magánhitel kamatfelárát is megváltoztatta, ez az ügyfélminősítés eredménytől függően 2,60-6,60 százalékról 1,50-2,90 százalékra csökkent. A báziskamat és a kamatfelárak változása miatt a THM-ek is alacsonyabbak lettek – a hitel 3,37-4,84 százalékos THM-mel bír az értékbecslési díj visszatérítési akcióval közösen számolva. A díjelengedési akciókat a 2015. július 30-ig befogadott és legkésőbb szeptember 30-áig folyósított hitelkérelmekre vonatkozóan meghosszabbította a bank.

Az FHB Banknál az 5 éves kamatperiódusú Otthonteremtő hitelek kamatozását kissé átalakították. A támogatott időszakban 5 éves ÁKKH 130% + 0,00-2,50 százalék helyett mostantól 5 éves ÁKKH 130% + 0,50-3,00 százalék lett a kamat mértéke. A támogatott időszakot követően pedig fix kamatozású lett a termék 5,00 és 7,50 százalék közötti szinten. A THM így használt lakás vásárlására esetén 5,28-7,56 százalék között mozoghat. A folyósítási jutalék elengedésére és a közjegyzői okiratba foglalás díjának visszatérítésére vonatkozó akciókat a 2015. július 31-ig átvett, és legkésőbb szeptember 30-ig szerződött hitelekre meghosszabbította a bank.

Kamatcsökkentési véghajrá

A változó kamatozású hiteleknél a referenciakamatok tovább csökkentek, ezeket a bankok is folymatosan követik le. (Miután az MNB a héten bejelentette, hogy leállítja a kamatcsökkentési ciklust, a referenciakamatok csökkenése vélhetően már nem lesz látványos az elkövetkező időben.)

A Gránit Banknál a hitelekhez alkalmazott 3 havi bubor referenciakamat 1,91 százalékról 1,42 százalékra csökkent, így a Gránit lakáshitelt jövedelem bankhoz utalásával Prémium 1, L1 ügyletminősítéssel 4,63, Kiváló 1 L2 ügyletminősítéssel 5,58 százalékos THM-mel lehet igényelni.

A Sberbanknál a 6 hónapos BUBOR értéke 1,57 helyett 1,44, a 12 hónaposé 1,58 helyett szintén 1,44 százalék lett. A Fair lakáshitel kiváltás nevű konstrukciók THM-je 6 és 12 hónapos kamatperiódus esetén a maximum 70 százalékos htm-mel bíró "A típusnál" 4,09, míg "B típus" 5,15 százalék lett. A Piaci Kamatozású szabad felhasználású jelzálogkölcsön THM-je 6 és 12 hónapos kamatperiódus esetén 7,99 százalék.

A Raiffeisen Banknál 6 havi BUBOR referenciakamat csökkenése nyomán a havi jóváírás és elvárt tranzakciószám feltételekkel igényelhető lakáshitel THM-je 4,82, míg az ugyanilyen feltételű szabad felhasználású hitel THM-je 6,35 százalék.

A Kinizsi Banknál a 3 havi BUBOR csökkenése miatt a lakáscélú hitel kiváltására kínált Csere hitel THM-je 4,34, a szabad felhsználásúé 4,86 százalékra csökkent – ennek feltétele, hogy 6 hónapja nem lehetett 15 napot meghaladó késedelem a kiváltott hitelben. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a THM 5,38 százalék.

Az Oberbanknál az Akciós lakáshitel visszavonásig igényelhető, a kamatfelára július 15-től 2,5 százalékról 1,95 százalékra csökken, ám ehhez új feltételként havonta minimum 200 ezer forint jóváírás vállalása kell. Július 15-től a referenciakamat és a kamatfelár csökkenése miatt az annuitásos törlesztésű Akciós lakáshitel THM-je 3,75, a lineáris törlesztésűé pedig 3,78 százalékos.

A Budapest Banknál 6 hónapos BUBOR értékéhez kötött Lakáshitel és Enyhítő hitel 5,59 százalékos hirdetmény szerinti THM-mel fut 5 millió, 20 éves futamidejű hitel esetén.

Augusztus 1-től lép több bank is. Az OTP-nél ekkor változnak az ÁKK referenciahozamok az Otthonteremtési hitelek esetében. Az 5 éves ÁKK 2,90, az 1 éves ÁKK 1,41 százalék lesz. A Mohácsi Takarék Banknál ugyanekkor az irányadó referenciakamat éves mértéke 1,58 százalékról 1,41 százalékra csökken, így az otthonteremtő hitelek THM értékei 5,46-5,60 százalékról 5,23-5,36 százalékra csökkennek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG