3p

Sokakban még mindig él az a tévhit, hogy aki nem pattan ki kora reggel az ágyból, lusta és elítélendő, pedig a helyzet azért ennél egy fokkal komplikáltabb.

Az emberek alvási/ébrenléti ciklusa természeténél fogva változatos, és ha ön is későn fekszik le és későn kel fel, akkor egyszerűen éjszakai bagoly – vagy klinikai nyelven szólva késleltetett az alvási fázisa – írja cikkében a Guardian. Az, hogy a későn kelők lusták és haszontalanok, egyáltalán nem újkeletű, például az amerikai politika egyik nagy alakja, a polihisztor Benjamin Franklin már évszázadokkal ezelőtt is arról írt, hogy „a korán lefekvés és kelés az embert egészségessé, gazdaggá és bölccsé teszi.”

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

De mi van azokkal, akiknek problémát jelent mindez? Nos, az a feltételezés, hogy az érintettek simán csak lusták, nem állja meg a helyét, hiszen egyre inkább az az elfogadott tudományos álláspont, hogy a napi alvás-ébrenlét, az úgynevezett kronotípus genetikai eredetű. A Guardiannek nyilatkozó szakértők 15 százalék körülire becsülték az éjszakai baglyok arányát a teljes társadalomban, míg egy nemrég készített finn kutatás arra az eredményre jutott, hogy a férfiak 10, míg a nők 12 százaléka „esti típus”.

Kronotípusunk szerves része annak, hogy kik vagyunk - mondta Beth Ann Malow, a Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának neurológusa és alvásszakértője. A szakértő hozzátette, ez egy biológiai preferencia. Phil Gehrman, a Pennsylvaniai Egyetem klinikai pszichológusa, szintén megerősítette, hogy a későn fekvőkkel és későn kelőkkel szembeni előítélet színtisztán a társadalmi berendezkedésen alapul.

A munkaórák mindenbe bekavarnak

A 9-től 5-ig tartó munkarend lehet, hogy jó a korán kelőknek, de azok ellen dolgozik, akik később alszanak el, sőt, egy 2014-es tanulmány arra az eredményre jutott, hogy minél később kezdődött a munka, annál inkább hajlamosak voltak tovább aludni a résztvevők akkor is, ha nem éjjeli baglyok voltak.

A korai munkakezdés és a hosszú ingázás kombinációja az, ami a rövid alvásért felelős - válaszolta a tanulmány vezető szerzője, Mathias Basner, a Penn kísérleti pszichiátriai egységének, az alvás és kronobiológia részlegének igazgatója a portál kérdésére.

A kronotípusba tartozók akkor kerülnek igazán bajba, ha akár a munkahelyi feladatok, akár az iskola miatt nem tudunk igazodni a saját cirkadián ritmusunkhoz, és a kényszerű ébrenlét annyira ütközik az ideális alvással töltött órák időpontjával. Ekkor könnyedén kialakulhat alvási rendellenesség, amikor a felborult cirkadián ritmus megnehezíti a napi feladatok ellátását – a cikk szerint ez az állapot körülbelül a felnőttek 0,2-1,7 százalékát érinti.

Egy rugalmasabb világ segítene az éjjeli baglyokon

Az alváshiány és az állandó kialvatlanság brutálisan megterhelő, nem mellesleg pedig rendkívül rontja a teljesítőképességet is. Ahhoz azonban, hogy az késleltetett kronotípusú emberek hatékonyabban funkcionálhassanak a társadalomban, a szakértők szerint az egyik legnagyobb segítség az lenne, ha a társadalom kevésbé lenne a reggeli iskolakezdés és a munkakezdés időpontjával kapcsolatban.

Beth Ann Malow szerint egészségügyi szempontból egyértelműen az lenne ideális, hogyha megtalálnánk a módját annak, hogy saját biológiai óránkhoz igazodjunk, és akár hajnali kettőkor lefeküdve is 11-ig aludva is el tudnánk látni napi feladatainkat. A neurológus végül ugyanakkor hozzátette, hogy ezzel együtt az alvás-ébrenléti ciklus bizonyos szintig módosítható, fényexpozícióval, melatoninnal és testmozgással, igaz, az egyénileg változó, hogy milyen mértékben.

(The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az egyetemistákat sem hagyja ki a szórásból a kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 09:47
A Diákhitelek utáni kamatstop is meghosszabbodik az év végéig, igaz, csak azoké, amelyekre 2024. december 31-éig szerződtek le.
Személyes pénzügyek Lakáshitelesek figyelem: jó hírt közölt a kormány
Herman Bernadett | 2025. június 27. 10:34
Az év végéig megmarad a kamatstop, hamarosan a Magyar Közlönyben is közzéteszik a hosszabbításról szóló rendeletet. 
Személyes pénzügyek Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank
Natív tartalom | 2025. június 27. 09:18
Rendkívül kedvező értékajánlatot nyújtó hitelkártyával bővítette kártyakínálatát – első körben – meglévő ügyfelei számára a Gránit Bank. Az első évben díjmentes, mobilalkalmazásból igényelhető kártya számos prémium előnyt kínál nemcsak a hétköznapokban, hanem utazás közben is. A digitális pénzintézet mindezt a hazai piacon elérhető hitelkártyák között jelenleg kedvezőnek mondható THM-mel és a vásárlások után járó pénzvisszatérítéssel biztosítja.
Személyes pénzügyek Nyaralni készülők figyelem: fontos bejelentés érkezett az Erste Banktól
Herman Bernadett | 2025. június 26. 13:22
A napi átutalási limit tavaly szeptemberi bevezetése óta a bűnözők ismét a bankkártyákat vették célkeresztbe – az elmúlt fél évben nőtt a kártyaadatokkal elkövetett visszaélések száma és az elszenvedett károk összértéke. A csalások megelőzése, az ügyfelek edukálása érdekében az Erste meglévő csatornái – honlapja, közösségimédia-felületei, George App és George Web – mellett most podcast-sorozatot is indít.
Személyes pénzügyek Érdekes jelenség figyelhető meg a lakásbiztosításoknál
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 11:25
Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek.
Személyes pénzügyek Gulyás Gergely százezreket érintő bejelentést tett – döntött a kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 18. 16:04
Meghosszabbították a kamatstopot.
Személyes pénzügyek A magyar demográfiai katasztrófa a nyugdíjasokat is befolyásolja
Hollós János | 2025. június 18. 10:42
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint áprilisban 5323 gyermek született, 14 százalékkal, 852-vel kevesebb, mint 2024 áprilisában. Magyarország történelmében még soha nem született ilyen kevés gyerek egy hónap alatt. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit podcast sorozata, a Nyugdíjszerviz Farkas András nyugdíjszakértővel és Karácsony Mihállyal, a Nyugdíjas Parlament elnökével.  
Személyes pénzügyek Ennyiből jön ki átlagosan egy külföldi családi nyaralás
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 17:38
A Groupama Biztosító és az OTP Bank ezer főt kérdezett meg országos reprezentatív felmérésében.
Személyes pénzügyek Tízből öt magyar ennél kevesebbet keres – itt vannak a friss adatok!
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal szerint ennyivel nőttek a bérek. A mediánadatok árulkodóak. 
Személyes pénzügyek Milliók járhatnak vissza a magyar devizahitelesnek, itt az ítélet
Privátbankár.hu | 2025. június 17. 06:49
Még nem jogerős.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG